Larsson végleg lemondta

IMI MARKOSIMI MARKOS
Vágólapra másolva!
2003.05.27. 22:36
Címkék
A Celtic múlt heti két bukása (elveszített UEFA-kupa-döntő és elveszített bajnoki cím) végleg megérlelte a döntést a zöld-fehérek svéd csatárában: Henrik Larsson bejelentette, hogy legutóbbi visszatérése csak egy mérkőzésre szólt, vagyis a magyar válogatott elleni áprilisi Európa-bajnoki selejtező (21-re nyertek a svédek Budapesten) volt az utolsó fellépése a nemzeti csapatban.
"Ilyen rövid időn belül nincs erőm harmadszor is összpontosítani – nyilatkozta a csalódott Larsson a svéd televízióban. – A jövőben csak a klubomat szeretném képviselni. Ez nem jelenti azt, hogy egy életre eljegyeztem volna magam a Celtickel. Az álmom az, hogy egy spanyol csapatban fejezzem be a karrieremet.” Lars Lagerbäck, a sárga-kékek egyik szövetségi kapitánya sajnálattal, de tudomásul vette a döntést. "Henrik mindig alaposan átgondolja a döntéseit, és magasra teszi a lécet saját maga számára. Most azt mondta, hogy elérkezett egy olyan ponthoz az életében, amikor már nem érez elég motivációt a válogatottbeli játékra, még egy esetleges válsághelyzetben sem. Bele kell nyugodnunk ebbe” – mondta a kapitány, aki társával, Tommy Söderberggel immár Larsson nélküli keretet hívott össze a két júniusi, San Marino és Lengyelország elleni Eb-selejtezőre (a miniállammal még sohasem találkozott a svéd válogatott).A keret érdekessége, hogy súlyos sérülése ellenére meghívót kapott Larsson skóciai klubtársa, Magnus Hedman kapus, ám csak mint szellemi vezér. "Vezéregyéniségi képességei miatt mindenképpen szükségünk van rá” – indokolt Lagerbäck. A skandinávok jelenleg a magyarokkal holtversenyben, öt ponttal a csoport harmadik-negyedik helyén állnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik