Visszalépett a jogtulajdonos

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2002.10.11. 20:46
Címkék
Noha napokon át hirdette a Magyar Televízió a sportadásaiban, hogy a labdarúgó-válogatott stockholmi meccsét az m1-en láthatják a magyar szurkolók, pénteken váratlan fordulatot vett az ügy. Kiderült ugyanis, hogy a közszolgálati tévé mégsem tudja műsorra tűzni az összecsapást, így "emberemlékezet óta” először fordul majd elő, hogy a nemzeti együttes tétmeccséről lemaradnak a honi drukkerek.– A hír igaz, noha hosszú időn át tárgyaltunk a közvetítési jogot birtokló Kirch Mediával, sőt, meg is egyeztünk, mégsem lesz közvetítés – mondta Nyári Zsolt, a Telesport megbízott főszerkesztője. – A németek ugyanis elálltak a szerződéstől, és ezt csütörtök este írásban is megerősítették.– A Kirch pénzügyi válságáról hosszú hónapok óta hallani. Miért dobnák ki a németek az ablakon a már zsebben lévő pénzt?– Nagyon úgy tűnik, hogy bekeményítettek. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az eredeti egyezség szerint a csütörtöki napon kellett volna elindítani a pénzt, ám délutáni órákban, amikor a Magyar Televízió – merthogy a pénzről nem a Telesport rendelkezik – megbízást adott a tranzakció lebonyolítására, a bankok már nem utalnak. Másnap reggel viszont elment a kialkudott összeg, de akkor, úgy tűnik, már késő volt…
Elmarad a forródrót!
Mivel a tv-közvetítés elmaradása miatt olvasóink sem láthatják a stockholmi meccset, a pénteki számunkban beharangozott olvasóivélemény-rovat elmarad, kérjük, ne hívják a tegnap megadott telefonszámot.
Elmarad a forródrót!
Mivel a tv-közvetítés elmaradása miatt olvasóink sem láthatják a stockholmi meccset, a pénteki számunkban beharangozott olvasóivélemény-rovat elmarad, kérjük, ne hívják a tegnap megadott telefonszámot.
– Mennyi pénzről volt szó?
– Nyolcvanezer euróról indult az alku, végül húszezer euróban egyeztünk ki.
– Nem lehet, hogy valójában a Magyar Televízió korábbi tartozásai miatt gondolta meg magát a Kirch?
– Közismert, hogy az MTV csődközeli állapotban van, és az is igaz, hogy vannak kifizetetlen számlák a Kirch felé is, de ezt az egy ügyletet teljesen külön történetként kezeltük.
– Felmerült már önben, hogy az adósságok fejében a németek a húszezer eurót sem küldik vissza?
– Nagyon bízom benne, hogy vissza tudjuk szerezni a pénzünket…
– Mi lesz a riporterállásért kifizetett öszszeggel?
– Ez esetben szerencsénk volt, költségkímélés címén ugyanis a Szabadság térről kommentálta volna Knézy Jenő a stockholmi történéseket. Ezzel is megspóroltunk tudniillik két-három millió forintot…
– Lesznek-e még tárgyalásaik a Kirch illetékeseivel?
– Az Eb-selejtezők közül a San Marino–Magyarország meccs van náluk, a többi találkozó esetében a közvetítési jogot az Esterházy Márton által képviselt Sport Five birtokolja.
– Miként alakulhat a jövő szerdai, Megyeri úti magyar–San Marino-i összecsapás sorsa?
– Szívesen műsorra tűznénk a mérkőzést, de egyelőre nincs megállapodás, hiszen a jogdíj összegét az is befolyásolja, miként végez Gellei Imre együttese a svéd fővárosban. Egy jó eredménynek árfelhajtó hatása lesz. Remélem, hétfőre megtudjuk, hogy a licitálás után melyik csatorna lesz a befutó…
Ami a stockholmi meccset illeti, érdeklődésünkre a Duna Tv, a Sport1, a Tv2 és az RTL Klub illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy már túlságosan rövid az idő, így ők biztosan nem tűzik műsorra a találkozót. Azaz a jelek szerint végérvényesen eldőlt, hogy élőben csak a Petőfi rádióban, és a Nemzeti Sport honlapján lesz tudósítás a Rasunda-stadionból. Hartmut Schultz, a Kirch Media kommunikációs irodájának munkatársa egyébként a távirati iroda érdeklődésére azt állította, péntek kora estig nem érkezett meg számlájukra az MTV pénze…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik