Párizs után itt az újabb sokk

A mérkőzésről tudósított: FÓNAI IMRE, SINKOVICS GÁBORA mérkőzésről tudósított: FÓNAI IMRE, SINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.09.22. 20:55
Címkék
Ez már nem is a vénasszonyok, egyenesen a dédnagymamik nyara. Olyan álmosító idő köszönt a Balaton fővárosára ezen a vasárnapon, amelyen az emberek leginkább otthon horgoltak csendben, vagy horkoltak hangosan. A meccs, a délutáni derbi csak kevés siófoki családnál lehetett téma, mert bizony bántóan kevesen voltak a lelátón. Le a kalapot viszont a fővárosból Balatonra kirándult újpesti szurkolók előtt, akik úgy döntöttek, játsszon bárhogy a csapat, szerepeljen jóval a várakozások alatt, nekik akkor is a lila fiúk mellett a helyük, akkor is, ha szakad az eső. A meccs mégis csendes apátiában kezdődött, sem a hangulat, sem az iram nem volt fergeteges, noha Csank János e csatárínséges időben is három támadóval lepte meg a vendégeket. A bajszos mester úgy gondolhatta, lesz, ami lesz, nekimegy a liláknak, előrevezényelte Fülöp Zoltánt, Schultz Leventét és Daniel Usvatot, hogy ezzel is idegesítse a Ronaldinho miatt amúgy is feszült újpesti védelemet. Meglepő, de igaz, az első félidő jelentős részében a Siófok birtokolta többet a labdát, a kék-sárgák passzolgattak pontosabban és gyorsabban. Az Újpest – ahogy azt a meccs előtt a játékosok ígérték – megpróbálta felvenni a ritmust, gyors, veszélyes futballal előrukkolni, de ezzel végül most is adósak maradtak a lilák.
Kovács Zoltán (balra) és Kuttor Attila arcáról leolvasható: ez bizony nagy csata volt (Fotó: Farkas József)
Kovács Zoltán (balra) és Kuttor Attila arcáról leolvasható: ez bizony nagy csata volt (Fotó: Farkas József)
Kovács Zoltán (balra) és Kuttor Attila arcáról leolvasható: ez bizony nagy csata volt (Fotó: Farkas József)
Kovács Zoltán (balra) és Kuttor Attila arcáról leolvasható: ez bizony nagy csata volt (Fotó: Farkas József)
Kovács Zoltán (balra) és Kuttor Attila arcáról leolvasható: ez bizony nagy csata volt (Fotó: Farkas József)
Kovács Zoltán (balra) és Kuttor Attila arcáról leolvasható: ez bizony nagy csata volt (Fotó: Farkas József)
Szóval, nem volt nagy az iram, ráadásul rengeteg kifliszerű, taccsra vagy ellenfélhez juttatott átadás borzolta a nézők idegeit, kész szerencse, hogy a "hibaverseny” közben két gólt is láthattunk. Az elsőt az a Tokody Tibor szerezte, aki ezzel az apró találattal jelezte, hogy neki bizony helye van a lilák kezdőcsapatában. A viszonylag gyors vezetéstől nem esett kétségbe a hazai csapat, különösen Schultz Levente adott helyenként látványos labdát a meglóduló társaknak, és így nem is jelentett különösebb meglepetést az egyenlítő gól – a sors grimasza azonban, hogy Peter Lerant a saját kapujába passzolta be a labdát.
Az Újpest támadásaiból ezúttal hiányzott a ritmusváltás, nem láthattunk váratlan megoldásokat, amelyek leginkább jellemzik a Kovács Zoltán, Horváth Ferenc alkotta támadósort. S hogy hátul sem volt minden rendben, azt bizonyítja, hogy Szabó András vezetőedző egyszercsak leparancsolta a pályáról Tamási Zoltánt és a helyére Korolovszky Gábort rendelte a védelembe, míg Frantisek Kunzót a középpályára. A helyzet ettől sem változott különösebben, egyértelműen a Siófok tűnt a kezdeményezőbbnek, és a hazaiak még a félidő utolsó pillanatában is lövéssel veszélyeztették a visszafogottan teljesítő Újpest kapuját.

Fény és árnyék

Schultz Levente néhány ügyes passzal és látványos megmozdulással vétette észre magát. És akirôl bizony már csak kevesen tudják, hogy évekkel ezelôtt szívmûtéten esett át. Onnan, a kórházi ágyból állt fel, szó szerint és képletesen elkerülve a nevelôegyesületétôl, a Ferencvárostól, hogy Siófokon is bebizonyítsa, lehet kisebb traumák után is szívvel és lélekkel futballozni. A közönség is vastapssal és „Szép volt, Levi!”-vel búcsúztatta lecserélésekor.


Szomorú újpestiek hagyták el a Balaton-partot, akik nemcsak csapatuk újabb veresége miatt lehettek elkeseredve. Legközelebb jön a Kispest, ám a lelkes lila-sereg nem bíztathatja csapatát, hiszen két meccsre bezárták a nézôk elôtt a Megyeri úti stadiont. A súlyos döntést nehezen fogadják el a szurkolók, mondván, sokaknak így még inkább elmegy a kedve a futballtól. A lila-drukkerek mindenesetre petícióval tiltakoztak a határozat ellen.
Aztán ugyanolyan csendben, ahogyan elkezdődött véget ért az első játékrész – a szürkületben halkan beszélgető szurkolók nézték az öltözőbe vonuló csapatokat.
A szünet után az Újpest kezdett aktívabban, felpörgették a játékot a lilák, és egyre-másra vezették támadásaikat, és Horváth Ferenc újra a vendégeket juttatta előnyhöz. A találat után a hazaiak újra nekidurálták magukat, és elképesztő hajrába kezdett a kék-sárga együttes: Fülöp egymaga három gólt is lőhetett volna röpke két perc leforgása alatt, ám valamennyi helyzetet elrontotta. A vendégek már a bírói sípszót várták, szerettek volna az öltöző melegében lenni, de a Siófok nem hagyta annyiban, és szinte pillanatok alatt megfordította az eredményt. Tulajdonképpen már a 2–2 is örömmámort okozott és sírból visszahozott pontot jelentett a siófoki drukkereknek, ám a gólyalábakon mozgó, több mint kétméteres Alekszandar Pantics gólja valóságos eufóriát okozott a lelátó hazai részén. Döbbenten nézték az Újpest hívei, hogy csapatuk Párizs után Siófokon is kap egy hármast – de micsoda különbség van a két meccs között…

Mestermérleg

A helyzetek alapján igazságtalan lett volna, ha nem nyerünk. Töretlen harci szellemünk ezúttal győzelmet eredményezett.
Csank János a Siófok vezetőedzője

Abból, amit ezen a délutánon nyújtottunk, csak harminc perc volt méltó az Újpest-mezhez. Fáradtan lehet futballozni, de akaratgyengén nem. Ennél sokkal többet várok a csapatomtól.
Szabó András az Újpest vezetőedzője

Percről percre

13. perc: Korolovszky a jobb oldali oldalvonaltól szabadrúgásból ívelt a hazai kapu elé. Németh Gábor elhagyta ugyan a kapuját, ám hiába nyújtózkodott, nem érte el a labdát, amit így az ötös bal sarkán felugró Horváth Ferenc kapura tudott fejelni. A labda a felső léc alsó éléről a gólvonal elé pattant, s az éppen ott ólálkodó Tokody egy lépésről a léc alá stukkolt.
0–1
19. perc: Erős a balösszekötő helyéről hozta volna helyzetbe a tizenegyespont tájékán a labdára váró Usvatot, ám mielőtt a labda odáig eljutott volna, az újpestiek védője, Lerant becsúszott, s jobb lábbal védhetetlen gólt lőtt a jobb alsó sarokba. Öngól.
1–1
62. perc: Kovács Zoltán bal oldali beadása után Farkas Balázs önfeláldozó módon méterekről becsúszott, és elpöckölte a labdát a balösszekötő helyén egyedül és lesgyanús helyzetben álldogáló Horváth Ferenc elé, aki a kaputól nyolc méterre úgy emelte meg a labdát jobb lábbal a kifutó hazai kapus mellett, hogy az a bal alsó sarokban landolt.
1–2
90. perc: Kovács Attila jobb oldali szögletét követően a vendégvédők nem tudtak felszabadítani, és az elöl ólálkodó siófoki középhátvéd, Kuttor az ötös jobb sarkáról jobb lábbal a kapu bal oldalába lőtte a labdát.
2–2
93. perc: Koller 15 méteres lövése után Vlaszák lábáról felperdült a labda, éppen Pantics elé, aki hat méterről, jobbal a léc alá lőtt.
3–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik