Különös időhúzás a szigeteken

KECSKÉS ISTVÁN jelenti ToftírbólKECSKÉS ISTVÁN jelenti Toftírból
Vágólapra másolva!
2002.08.16. 20:24
Címkék
Hittük is, meg nem is, amit Molnár László, az újpestiek munkáját irányító szakember mondott arról, hogy milyen kemény találkozó vár a lila-fehérekre. Az edzőnek aztán igaza lett, a feröeri Klaksvík elleni kilencven perc nem volt könnyű, sokat kellett dolgoznia a Megyeri úti együttesnek még a döntetlen kiharcolásáért is. A toftíri UEFA-kupa- selejtezőn elért 2–2 persze arra elég, hogy kimondhassuk: az Újpest kecsegtető helyzetből várja a visszavágót, de ez azért lássuk be, kevés, hiszen óvatos nyilatkozatok ide vagy oda, mindenki úgy gondolta, hogy a lilák legyőzik a Klaksvíkot.
Korolovszky Gábor (jobbra) úgy érezte az utolsó percekben, jó lesz a döntetlen – legalábbis jobb, mint egy esetleges vereség (Fotó: Németh Ferenc)
Korolovszky Gábor (jobbra) úgy érezte az utolsó percekben, jó lesz a döntetlen – legalábbis jobb, mint egy esetleges vereség (Fotó: Németh Ferenc)
Korolovszky Gábor (jobbra) úgy érezte az utolsó percekben, jó lesz a döntetlen – legalábbis jobb, mint egy esetleges vereség (Fotó: Németh Ferenc)
Korolovszky Gábor (jobbra) úgy érezte az utolsó percekben, jó lesz a döntetlen – legalábbis jobb, mint egy esetleges vereség (Fotó: Németh Ferenc)
Korolovszky Gábor (jobbra) úgy érezte az utolsó percekben, jó lesz a döntetlen – legalábbis jobb, mint egy esetleges vereség (Fotó: Németh Ferenc)
Korolovszky Gábor (jobbra) úgy érezte az utolsó percekben, jó lesz a döntetlen – legalábbis jobb, mint egy esetleges vereség (Fotó: Németh Ferenc)
Nem így történt, ennek pedig egyik oka Allan Mörköre volt, aki előbb az első félidő utolsó pillanataiban egyenlített Juhár Tamás fejese után, majd az 53. percben 35 méterről emelt Posza Zsolt felett a kapuba. Kétségtelen, hogy a feröeri futballista volt a mérkőzés kulcsfigurája.
"A szünetben azt kérte tőlem az edzőnk, hogy álljak kijjebb a kapuból, figyeljek a feröeriek előreívelt labdáira és szedjem le azokat a levegőből – mondta Posza Zsolt, aki először volt kezdő az Újpestben, amióta a korábban kapusként szereplő Molnár László a Megyeri úton van. – Mielőtt a hazai játékos ellőtte volna a labdát, kiléptem, figyeltem. Azt azonban kihagytam a számításból, hogy épp abban a pillanatban nem fújt a szél, így a labda nem abban az ívben érkezett, ahogy vártam. Az első kapott gól előtt az ötösön belül pattogott a labda, én is el akartam rúgni, és a hazai játékos is, ő előbb ért oda nálam.”
Posza Zsolt említette az időjárást.
Nos, nem menti fel az újpestieket, de tegyük hozzá, hogy valóban viharos szélben játszották a mérkőzést. A szél pedig – hiszik, nem hiszik… – mindig úgy fordult, hogy a pályaválasztókat támogatta. Feröeren tán ez lehet a hazai pálya előnye.
A klaksvíkiak szép gólja mellett újpesti oldalon is feljegyezhettünk egy gyönyörű találatot, amelyet a csereként beállt Farkas Balázs szerzett.
"A második félidőre álltam be, és nem is az iramhoz, hanem az időjáráshoz volt nehéz alkalmazkodni – mondta a középpályás. – Sajnos, a nagy szél megnehezítette a dolgot, nem tudott folyamatos lenni az összjátékunk. Ennek is tudható be, hogy a hazaiak nem fáradtak el, hiszen nem kellett sokat futniuk a labdák után. A gólom előtti akció volt talán az egyetlen említésre méltó támadásunk, amely kevés húzásból állt és sikeresen is fejeztük be. Horváth Ferenc adta ki a labdát balra Radek Sloncíknak, így tudtam, hogy a csatár nem érkezhet majd középütt, ezért én mentem be. Kicsit mögém jött a beadás, így nem tudtam már levenni a labdát, egyből el kellett lőnöm, de egyáltalán nem sajnálom, hiszen az így a bal felső sarokban kötött ki.”

A lefújás előtt érdekes jelenet zajlott le a pályán. A jobb oldalon kigurult a labda a vonalon kívülre, Móri Tamás odasietett, hogy elvégezze a bedobást, ám Korolovszky Gábor rákiáltott, hogy nem kell sietnie, nyugalom, ne türelmetlenkedjen. Történt mindez a 89. percben, 2–2-es állásnál, Feröeren…
"Nem tagadom, valóban rákiabáltam a társamra, hogy ne kapkodjon – mondta Korolovszky Gábor. – Attól tartottam, hogy a bedobás után nem tudjuk megtartani a labdát, megelőzik a játékosunkat, és már indulhat is az ellenfél egy kontrával, amiből akár gólt is szerezhettek volna, és akkor most vesztesként kellene elhagynunk a szigetet. Az nem is lehet kérdéses, hogy ezzel a döntetlennel már továbbjutottunk, és abban is biztos lehet mindenki, hogy a Megyeri úton simán nyerünk majd, mert jobbak vagyunk a feröerieknél. Egyébként azt is hozzátehetjük, hogy itt egyetlen magyar csapat sem nyert még sok góllal, korábban az Újpestnek és az MTK-nak is meg kellett szenvednie. Egyébként épp arról beszélgettünk a társaimmal, hogy ezt a kettő–kettes döntetlent szívesen vennénk a következő kör idegenbeli mecscsén is, persze tudjuk, hogy ez itt Feröeren kevés volt.”
Ami a hazaiakat illeti, jegyezzük meg, hogy ők sem voltak túlságosan elégedettek azzal, amit nyújtottak. Kurt Mörköre, a hazaiak játékos-edzője a találkozó után elmondta: a saját csapatától és az ellenféltől is sokkal többet várt csütörtökön – itt egyébként összecseng a véleménye Molnár Lászlóéval. A visszavágóról egyelőre nem beszélt, de azt hozzátette: biztos benne, hogy az Újpest sokkal jobb együttes annál, mint amire a csütörtökön látottak alapján következtetni lehet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik