Újabb Kovács Fehérvárott

SZ. J.SZ. J.
Vágólapra másolva!
2002.08.07. 21:42
Címkék
Az Alba Volán-FeVita már korábban megkezdte felkészülését a jégkorongszezonra, viszont jégre csak az elmúlt napokban korcsolyáztak a fehérvári hokisok. Naponta kétszer edzenek, és a jövő héten játsszák első előkészületi mérkőzésüket a szlovákiai Topolcsányban.
Az edzői stáb a szakosztály vezetőivel igyekezett időben kialakítani a végleges keretet, ennek ellenére úgy tűnik, lesznek még változások. Jirí Holsan ugyanis nem érkezett vissza szabadságáról, ezt a fehérvári vezetők érthetően zokon vették, és menedzserén keresztül közölték vele, felesleges Fehérvárra jönnie. Három fiatal szlovák csatárt is tesztel a vezetőedző, Jan Jasko. A döntés értelmében közülük kettő kerülhet Fehérvárra. Az albásokkal készül a 18 éves Kovács Csaba is, aki az elmúlt három évben Kanadában szerepelt. Így Frank Kovács után még egy Kovács szerepelhet az Alba együttesében. Amely – nem titok – a jelentős erősítést követően aranyérmekre tör az ősszel induló különböző kupa- és bajnoki sorozatokban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik