A nagy lehetőség kapujában

Tény: most semmi más nem számít, csak az, hogy Zalaegerszeg labdarúgócsapata túljusson az NK Zagreben. Gyanítjuk, ha ott, Sávolynál a pár kilométerrel előttünk járó egerszegi buszon ülünk, akkor Bozsik Péter szakvezető sem mondott volna mást, mint hogy ez esetben nem a mutatott játék, sokkal inkább a végeredmény a fontos. Mindegy, hogy könnyedén az Üllői út után Horvátországban is diadalmaskodva vagy idegenben lőtt több góllal, netán büntetőkkel kerekedik felül együttese, a lényeg az, a csütörtöki (és még a pénteki) lapok a ZTE sikeréről tudósítsanak, és köztünk szólva, jó esély van a magyar továbbjutás megéneklésére. Elvégre egy hete a zalaiakat erősítő Darko Ljubojevics olyan csúnyán átejtette a zágrá- biak kapusát, hogy annak csakis gól lehetett a vége. Más ugyan nem iratkozott fel az eredményjelző táblára, de a bennfentesek állítják, a jugoszláv légiós jobb lábának – tényleg az a jobb… – köszönhető előny ki kell tartson szerda este fél tizenegyig.
Visszatérve Darko Ljubojevics jobb lábára: bár egy hete még egy nagy kötés éktelenkedett bokáján, mára minden fájdalma elmúlt, így alighanem helyet kap a kezdő tizenegyben. Aki viszont biztos, hogy kimarad a csapatból (és remélhetőleg a jóból), az Molnár Balázs, a középpályás ugyanis még mindig sérüléssel bajlódik. Szomorú, de Nagy Lajos sem léphet pályára annak ellenére sem, hogy – Molnár Balázzsal ellentétben – ő legalább már elkezdhette az edzéseket.

És akkor két rossz után következzen egy jó: a múlt szerdán a térdére egy nagy rúgást kapó, azóta gondos orvosi kezelésben is részesülő Radoslav Král játékára már lehetne fogadni, igaz, a szlovák futballista a szerepeltetésére vonatkozó kérdésre tört, de precíz magyarsággal így felelt: "…nem tudom, de nagyon szeretnék focizni”.
Fenti, hosszúnak éppenséggel nem titulálható párbeszéd még a ZTE folyosóján hangzott el kora délután. A futballistáknak tudniillik negyed kettőkor volt jelenésük az öltözőben, hogy aztán gyorsan összeszedjék cókmókjukat, és felszálljanak arra a buszra, amely Horvátországba, mégpedig Zágrábba "repíti” őket. A küldöttség tagjai sportosan, jókedvűen pattantak fel a modern, roppant kényelmesnek tetsző járműre. A hangsúly a sportos jelzőn van, hiszen a pletykák szerint előzőleg "óriási” vita zajlott arról, hogy egy divatlapba vagy egy sportmagazinba illő öltözékben tegyék meg a csaknem kétszázötven kilométeres utat, mígnem végül a rövidet kedvelők (a sortot persze) nyertek, imigyen a vadonatúj öltönyöket előbb a vállfákra, majd a csomagtartóba akasztották.

Aki azt hiszi, ennyi volt a cuccolás, az téved.
És ez talán jellemző a Zalaegerszegre: a játékosok egytől egyig részt vállaltak a felszerelések bepakolásában. Mi tagadás, volt mit cipelni… Ha jól számoltuk, hat karton ásványvíznek (abból három szénsavas, három nem), öt alaposan kitömött, a különböző dresszeket tartalmazó táskának, négy hatalmas, szintén mezeket, nadrágokat, sportszárakat magában foglaló fémládának, két kulacskészletnek, egy-egy mágneses táblának, illetve a cipőpasztákat, -keféket, valamint -fűzőket szállító bőröndnek, no meg a sportág műveléséhez elegendhetetlen labdáknak kellett még helyet szorítani a poggyásztérben.
Jelentjük, ezt a feladatot is megoldották Urbán Flóriánék. Azt azért halkan tegyük hozzá, egyes-egyedül Egressy Gábor lógott ki a sorból, aki rutinos róka módjára akkor lépett ki az öltözőből, amikor már minden és mindenki a fedélzeten volt, köztük az a Vincze Ottó is, aki sokáig azzal riogatta az elöljárókat, hogy otthon felejtette az útlevelét…
A csaknem három és fél órás út során Bozsik Péter szabadfoglalkozást engedélyezett játékosainak. Volt, aki aludt (hogy miről álmodott, az nem publikus, merthogy a Manchester United elleni párharcról még nem szabad beszélni…), volt, aki videózott (a Négybalkezes című filmet a jelek szerint mindenre ügyelő csapatkapitány, Kocsárdi Gergely hozta), megint mások olvastak, míg a "zalaegerszegi” zsugások, azaz Szamosi Tamás, Kenesei Krisztián és a többiek egymásnak adták a lapot.

Lényeg, a lényeg, az autópályán, valamint az azt megszakító hegyeken és völgyeken és a borzalmas délszláv háború nyomait még mindig magán viselő településeken át a ZTE delegációja épségben befutott Zágrábba.
Fájdalom, ott igencsak viharos fogadtatásban részesült a küldöttség: rendületlenül zuhogott, s közben könyörtelenül dörgött és villámlott. Úgyhogy a látogatók iziben elfoglalták szállodájukat, az öt csillaggal ékesített Hotel Esplenadest, majd a gyors uzsonna után edzésre, amolyan átmozgató tréningre indultak. A saját bevallásuk szerint életük legnagyobb lehetősége előtt álló egerszegiek a szerdai visszavágó helyszínén, a főváros legnagyobb alakulata, a Dinamo otthonában, a negyvenötezres Maksimir-stadionban gyakoroltak. Igen, most a Dinamo-pálya lesz a meccs házigazdája, lévén az NK Kranjcevic utcai fatribünös létesítményében sok mindent lehet rendezni, de nemzetközi kupatalálkozót speciel nem.
A negyvenötezertől kéretik nem megijedni, az itteniek ugyanis azt mondják, legjobb esetben ötezren lesznek kíváncsiak a mérkőzésre. Az érdektelenség (…), hála istennek, a ZTE riválisának szól, mivel errefelé úgy tartják, az igazi zágrábi a Dinamónak szurkol.
Az igazi zalaegerszegi pedig természetesen Bozsik Péter alakulatának. A szűkebb pátriájában felettébb nép- szerű gárdát ezúttal is rengetegen kísérik el: az előrejelzések szerint mintegy másfél ezer zalai drukker és Gellei Imre szövetségi kapitány (vele együtt már ezerötszázegy…) szorít majd a lelátón a kék-fehérekért.
Egyelőre ennyit innen, Zágrábból, a többit majd csütörtöki számunkban. Úgyis az a fontos.
És persze a mottóvá érett sláger, vagyis az, hogy – fiúk, legyetek jók most!