Kilátástalan a védő helyzete

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.07.11. 23:50
Címkék
Két héttel a bajnoki nyitány előtt igencsak bizonytalan Pomper Tibor sorsa.A dunaújvárosiak labdarúgója az elmúlt évben kölcsönben a Videotont erősítette, és nem kis szerepe volt abban, hogy a székesfehérváriak hosszú idő elteltével nem a kiesés elkerüléséért harcoltak, hanem a felsőházban szerepelhettek, és végül az ötödik helyet szerezték meg. Csakhogy a huszonöt éves védő hiába számított alapembernek Várhidi Péter együttesében, a piros-kék alakulat vezetői hiába szeretnék őt továbbra is a csapatukban látni, nem elképzelhetetlen, hogy a bajnoki nyitányon a Dunaferr tartalékgárdájában lép majd pályára. A dunaújvárosiak ugyanis nem tudnak egyezségre jutni a fehérváriakkal a futballista árában, a Dunaferr szakmai stábja viszont nem számol a labdarúgóval.
Pomper Tibor a juniorokkal tréningezik
Pomper Tibor a juniorokkal tréningezik
Pomper Tibor a juniorokkal tréningezik
Pomper Tibor a juniorokkal tréningezik
Pomper Tibor a juniorokkal tréningezik
Pomper Tibor a juniorokkal tréningezik
–Tavasszal, amikor közeledett a kölcsönadási szerződésének a lejárta, ön pedig hétről hétre futballozott a Videotonban, megfordult-e a fejében, hogy két héttel a következő bajnoki rajt előtt egy tartalékcsapat edzéseit látogatja majd?
–Az elmúlt évben kaptam egy lehetőséget a Videotontól arra, hogy erkölcsileg és szakmailag újra felépítsem magam – kezdte a beszélgetést Pomper Tibor. – Azt gondolom, rá is szolgáltam Várhidi Péter bizalmára, elfogadtattam magam a játékostársakkal, ráadásul a közönség is nagyon hamar megkedvelt. Mivel az egész tavalyi évben arról volt szó, hogy Székesfehérváron folytatom a pályafutásomat, természetesen nem gondoltam volna, hogy néhány nappal a bajnoki nyitány előtt egy tartalékegyüttes foglalkozásaira kell járnom.
–Dunaújvárosban nem ragaszkodnak Pomper Tiborhoz, Székesfehérváron viszont tárt karokkal várnák. Miért nem tudnak megegyezni egymással a két klub irányítói?
– Ahogy én tudom, a Videoton ügyvezető igazgatója, Viniczai Tibor mindent megtett annak érdekében, hogy ebben az évben is a piros-kékeket erősítsem. Szerdán még egyszer utoljára egy nagyon komoly összeget ajánlott értem, ám a Dunaferr irányítói még ezt is kevesellték. Többet nem akarok mondani ezzel kapcsolatban, mert jó magyar szokás szerint végül nekem származna hátrányom belőle…
– Fehérvári szemmel nézve a történetet, a helyzet nem túl rózsás, azt ugyanis jó indulattal sem lehet állítani, hogy a Videotonnál túlkínálat lenne belső védőkből.
– Várhidi Péter ragaszkodna hozzám, és ez nekem sokat jelent, ugyanakkor logikusnak tartom a székesfehérváriak lépését is. Vagyis, miután sokadik ajánlatukat sem fogadták el Dunaújvárosban, tudtommal megállapodtak két jugoszláv védővel, Ivan Riszticcsel és Alekszander Sztanojaviccsal. Egyébként a Videoton vezetői szerdán már kétszer is elköszöntek tőlem, aztán mégis újra próbálkoztak…
– Saját megítélése szerint milyen állapotban van azután, hogy két hete a tartalékcsapatban tréningezik?
– A százszázalékos állapottól messze vagyok, de ez főleg azzal magyarázható, hogy egyetlen felkészülési meccsen sem tudtam eddig játszani. Azt azért megjegyezném, hogy Jung József élvonalbeli szintű munkát végez a Dunaferr juniorjainál, ám más pozitívumot nem tudok mondani. Ha arra gondolok, hogy az új dunaújvárosi trénerrel, Tornyi Barnabással még egyetlen szót sem váltottam a jövőmről, akkor kilátástalannak érzem a helyzetemet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik