Világfesztivál-specialista

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2002.06.19. 20:09
Címkék
Ahogy azt a nagy nemzetközi utánpótlás-versenyeken megszokhattuk, a vasárnap befejeződött 4. ifjúsági világfesztivál sem múlt el magyar sikerek nélkül: a tiszaújvárosi eseményen a mieink két első (Zwickl Dániel és az ifjúsági fiúcsapat), két második (Póta Georgina és a Zwickl, Orosz páros), valamint öt harmadik (serdülő fiúcsapat, serdülő lánycsapat, ifjúsági lánycsapat, a Nyitrai, Póta és a Molnár Cs., Pengő páros) helyet szereztek.
Zwickl Dániel mostantól már a moszkvai kontinensbajnokságra koncentrál
Zwickl Dániel mostantól már a moszkvai kontinensbajnokságra koncentrál
Zwickl Dániel mostantól már a moszkvai kontinensbajnokságra koncentrál
Zwickl Dániel mostantól már a moszkvai kontinensbajnokságra koncentrál
Zwickl Dániel mostantól már a moszkvai kontinensbajnokságra koncentrál
Zwickl Dániel mostantól már a moszkvai kontinensbajnokságra koncentrál
Ahogy azt a nagy nemzetközi utánpótlás-versenyeken megszokhattuk, a vasárnap befejeződött 4. ifjúsági világfesztivál sem múlt el magyar sikerek nélkül: a tiszaújvárosi eseményen a mieink két első (Zwickl Dániel és az ifjúsági fiúcsapat), két második (Póta Georgina és a Zwickl, Orosz páros), valamint öt harmadik (serdülő fiúcsapat, serdülő lánycsapat, ifjúsági lánycsapat, a Nyitrai, Póta és a Molnár Cs., Pengő páros) helyet szereztek. A nagy sikerű versenyen egyébként mindöszsze öt ország tudott aranyérmet szerezni – a kínaiak kilencet, a románok, a jugoszlávok és a magyarok kettőt-kettőt, az indiaiak pedig egyet –, ami még hangsúlyosabbá teszi a magyar sikereket. A közelgő (július 12–21.) moszkvai ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság előtt egyáltalán nem mellékes, hogy az ötszörös serdülő Európa-bajnok Zwickl Dániel a Tiszaújvárosban megszerzett mindkét magyar első helynek részese volt, hiszen amellett, hogy egyesben nyerni tudott, tagja volt az ugyancsak aranyérmes ifjúsági fiúcsapatnak. A jelek szerint tehát jó formában várja a kontinensviadalt.
– Talán nem is játszottam annyira jól, inkább nagyon akartam és küzdöttem – magyarázta a Németországban profiskodó Zwickl, aki a válogatottal együtt természetesen idehaza készül az Eb-re. – Ha figyelembe veszem, hogy a
Elkészült a korosztályos Eb csoportbeosztása

MOSZKVA. A szervezôk elkészítették a július 12-tôl 21-ig az orosz fôvárosban zajló ifjúsági és serdülô Európa-bajnokság csoportbeosztását. A tavalyi eredmények alapján a négy magyar együttes közül hármat a csoport élére emeltek ki, csak az ifjúsági fiúkat sorolták a második helyre, akik így a németekkel kerültek egy csoportba.

Ifjúságiak. Fiúk. C-csoport: Németország, Magyarország, Belgium, Dánia. Lányok. A-csoport: Magyarország, Jugoszlávia, Szlovénia, Franciaország. Serdülôk. Fiúk. A-csoport: Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia. Lányok. D-csoport: Magyarország, Jugoszlávia, Fehéroroszország, Svédország
Világfesztivál előtti napokban az edzések mellett tanultam és vizsgáztam, akkor különösen elégedett lehetek magammal. Most az a legfontosabb, hogy az Európa-bajnokságig hátralévő időt a lehető legjobban kihasználjam, és a maximumot hozzam ki magamból. Ha ez sikerül, akkor már az eredménytől függetlenül elégedett leszek.
– Úgy tűnik, a Világfesztiválon különösen jól megy a játék, hiszen egyesben két évvel ezelőtt és most is nyerni tudott, ráadásul mindkét alkalommal kínaiak voltak a vert mezőnyben. Ezek szerint ebben a korosztályban nincs is olyan nagy különbség az ázsiaiak és az európaiak között?
– Szerintem nincs, bár nehéz lenne megmondani, hogy azokon túl, akik eljöttek, Kínában még milyen ifjúsági korú asztaliteniszezők vannak. De nekünk nem is őket kellett legyőznünk, hanem azokat, akik itt voltak, s ők egyáltalán nem tűntek félelmetesnek. Nagyon örülök az eredménynek és annak is, hogy a csapatból Jakab és Pengő is nyert kínai asztaliteniszező ellen. Ezt jó előjelnek tartom az Európa-bajnokság előtt.
– Egy éve már, hogy Németországban profiskodik. Ennyi idő után mit gondol: a fejlődése szempontjából megérte, hogy ilyen fiatalon külföldre szerződött?
– Úgy gondolom, igen. Az elmúlt egy év alatt is fejlődtem, labdabiztosabb lettem, semmiképpen sem bántam meg, hogy Németországba szerződtem. Eddig a másodosztályú Karlsruhe játékosa voltam, ősztől viszont már a Bundesliga élvonalában szereplő Ochsenhausen ötödik embere leszek.
– Ez biztos, hogy jó? Ahelyett hogy egy kisebb csapatban biztos kezdőember lehetne, sokat játszhatna, most egy nagycsapatban gyakorlatilag tartalék lesz…
– Én is sokat gondolkoztam ezen, és végül arra jutottam, hogy ez a legjobb megoldás, jó lehetőségnek tartom, amivel mindenképpen élni kell. Nagyon jó kis csapat jön össze Ochsenhausenben, a világranglistán a tizenharmadik helyen álló tajvani Csüan Csi-jüan lesz az első ember, s ott lesz még az orosz Szmirnov, valamint a román Crisan és Cioti. Nekem valószínűleg ez utóbbival kell majd csatáznom a negyedik helyért, ami talán még jobb, mint ha bérelt pozícióm lenne, hiszen pluszerőbedobásra kényszerít.
– Az Európa-bajnokságig hátralévő idő a felkészüléssel telik. Utána legalább lesz ideje egy kis pihenésre?
– Lesz, igaz nem sok, mindössze hat nap. Azt tervezzük, hogy a családdal és a barátokkal elmegyünk a Balatonhoz. Azt a hat napot a kikapcsolódásra szánom majd, mert utána azonnal indulnom kell Németországba, ahol megkezdődik a felkészülés az új idényre.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik