Lovas: újabb lépés előre

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2002.05.30. 18:15
Címkék
Tóth Krisztina a tizenkilencedik, Bátorfi Csilla pedig a huszonegyedik, azaz a két magyar élversenyző megőrizte korábbi pozícióját a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) legújabb, idei ötödik világranglistáján. A harmadikként jegyzett magyar játékos, Lovas Petra viszont ismét előrébb lépett, már a legjobb hatvan között (58.) található, s szorosan ott van a nyomában Éllő Vivien (68.) és Fazekas Mária (69.) is. A Top 100-ban rajtuk kívül -- miként azt az utóbbi időben megszokhattuk -- még egy magyar asztaliteniszező neve található, a férfiaknál Pázsy Ferenc egyet visszacsúszva most a nyolcvankettedik.
Ami az élmezőnyt illeti, a férfiaknál érdekesség, hogy az idén az Európa Top 12-versenyt és az Európa-bajnokságot is megnyerő német Timo Boll -- pályafutása során először -- dobogós helyen található, a kínai Vang Li-csin és Ma Lin mögött a harmadik.
Az ITTF 2002/5. világranglistája

Férfiak. 1. (korábbi helyezése: 1.) Vang Li-csin (kínai) 2252, 2. (2.) Ma Lin (kínai) 2152, 3. (3.) Boll (német) 2111, 4. (3.) Szamszonov (fehérorosz) 2107, 5. (6.) J. Saive (belga) 2043, 6. (5.) Kung Ling-huj (kínai) 2032, 7. (7.) Schlager (osztrák) 2005, 8. (8.) Waldner (svéd) 2005, 9. (9.) Liu Kuo-cseng (kínai) 1991, 10. (10.) Csiang Peng-lung (tajvani) 1951, ...82. (81.) Pázsy Ferenc 1364, ...125. (123.) Lindner Ádám 1187, ...151. (151.) Fazekas Péter 1114, ...160. (162.) Zwickl Dániel 1089, ...165. (166.) Demeter Lehel 1082, ...174. (175.) Marsi Márton 1067, ...252. (258.) Vitsek Iván 932

Nõk. 1. (1.) Vang Nan (kínai) 2381, 2. (2.) Csang Ji-ning (kínai) 2088, 3. (3.) Boros (horvát) 2075, 4. (5.) Li Csü (kínai) 1982, 5. (4.) Li Nan (kínai) 1975, 6. (6.) Rju Dzsi He (dél-koreai) 1961, 7. (7.) Niu Csia-feng (kínai) 1922, 8. (12.) Lin Ling (kínai) 1904, 9. (8.) Ni Xialian (luxemburgi) 1886, 10. (10.) Steff (román) 1881, ...19. (19.) Tóth Krisztina 1773, ...21. (21.) Bátorfi Csilla 1734, ...58. (63.) Lovas Petra 1440, ...68. (75.) Éllõ Vivien 1398, 69. (76.) Fazekas Mária 1395, ...108. (114.) Molnár Zita 1258, ...148. (155.) Póta Georgina 1151, ...189. (194.) Csernyik Ildikó 1049, ...208. (218.) Kertai Rita 1005, ...317. (330.) Kókai Ágnes 793

Mivel az eddigi európai rangelső, a fehérorosz Vlagyimir Szamszonov visszaszorult a negyedik helyre, így hosszú idő után nem az övé a kontinentális rangsor első pozíciója, a németek balkezes klasszisa azt is elorozta tőle. Az első tíz között egyébként fele-fele arányban található európai és ázsiai játékos, ami azt jelzi, hogy -- legalábbis a világranglista alapján-- kiegyenlített a két kontinens párharca. Nem így a nőknél, ahol az arány már 7:3 Ázsia javára, ráadásul a három európaiból egy (Ni Xialian) is kínai származású. Magyar szempontból jó hír, hogy a Statisztika horvát idegenlégiósa, Boros Tamara továbbra is tartja harmadik helyét, s ezzel természetesen az ő nevével kezdődik az európai ranglista, amelyen egyébként Tóth Krisztina a negyedik, Bátorfi Csilla pedig az ötödik.

Úgy tűnik, hogy a férfiaknál és a nőknél az első helyen tanyázó Vang Li-csin és Vang Nan is "bebetonozta" magát, hiszen már több mint egy éve, hogy a két kínai világbajnok asztaliteniszező vezeti az ITTF hivatalos rangsorát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik