10. forduló

2630824 26308242630824 2630824
Vágólapra másolva!
2015.10.28. 07:10
Címkék
A hét elején megrendezték a Serie B idei kiírásának 10. fordulóját, melyből egy mérkőzést el kellett halasztani. Tíz mérkőzést azért lejátszottak...

A hét elején megrendezték a Serie B idei kiírásának 10. fordulóját, melyből egy mérkőzést el kellett halasztani. Tíz mérkőzést azért lejátszottak, ezek után nem történt változás az élmezőnyben, mert a listavezető és az üldöző is csak egy-egy pontot szerzett a magunk mögött hagyott fordulóban.A hét elején megrendezték a Serie B idei kiírásának 10. fordulóját, melyből egy mérkőzést el kellett halasztani. Tíz mérkőzést azért lejátszottak, ezek után nem történt változás az élmezőnyben, mert a listavezető és az üldöző is csak egy-egy pontot szerzett a magunk mögött hagyott fordulóban.

Az éllovasCrotone megtartotta vezető helyét a táblázaton a Brescia elleni 1-1-es döntetlen ellenére. Nem sokon múlott a déli meglepetéscsapat újabb győzelme, ugyanis Federico Ricci első félidő végén egy kipattanóból eredményes tudott lenni, mellyel egészen a 87. percig lépéselőnyben voltak, akkor viszont a csereként beküldött Giovanni Abate egy kapu előtti kavarodás végeztével kiegyenlített. A calabriaiak kilenc mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, a Brescia pedig zsinórban a hetedik találkozóját vívta meg vereség nélkül és a Serie B kilencedik helyén tanyázik.

A Cagliari ugyancsak megosztozott a pontokat,a szárdok 0-0-s döntetlenre voltak képesek a Perugia vendégeként. Hiába alakított ki több lehetőséget a vendég csapat, be kellett érnie az egyetlen ponttal, így továbbra is egy pont lemaradásból követi a listavezetőt. Az umbriaiak az elmúlt két fordulóban már legalább nem kaptak ki, de még mindig csupán a 14. helyet foglalják el.

A Cesena a Como 3-1-es legyőzésével erősítette meg dobogós helyét, és pontszámban utolérte a Cagliari együttesét. A bianconeri gyakorlatilag már az első játékrész alatt eldöntötte a három pontot sorsát, Milan Djuric és Luca Garritano korán eredményes volt, a szünet után az ifjú Accursio Bentivenga góljával szorossá tette a mérkőzést a lombardiai alakulat, de a finisben Camillo Ciano találata állította be a végeredményt. A Cesena továbbra is hibátlan hazai pályán, egyúttal nyomul az automatikus feljutó helyekért, míg a Como hat egységgel változatlanul sereghajtó a Serie B 22 csapatos mezőnyében.

Két gyengébb mérkőzés után javított a Bari csapata, és a Pro Vercelli otthonában aratott 1-0-s sikerrel a kakasok felkapaszkodtak a negyedik helyre. A pugliaiak győztes gólját a román hátvéd Ionut Rada szerezte az 53. percben. A Vercelli hiába nyerte meg az első meccsét az edzőváltás óta, azután már megint kétszer kapituláltak, az elmúlt hét találkozóból hatot veszített el és immár a kieső zónába süllyedt.

A Virtus Entella és a Livorno gól nélküli döntetlenre végzett egymással. Az amarantók a teljes mérkőzés alatt egyértelmű fölényben játszottak, a győztes találatot mégis képtelenek voltak bevinni, jelenleg az ötödik helyen állnak az élmezőnyben. Az ismét kifejezetten szívós csapat benyomását keltő Virtus immár öt mérkőzés óta nem talált legyőzőre (két 1-0-s siker mellett három 0-0-s döntetlent játszott), és a tizenharmadik pozíciót tölti be a középmezőnyben.

A Modena és a Spezia egy gyors gólváltás által ért el 1-1-es döntetlent. Az első félidő utolsó pillanataiban Andrea Catellani tizenegyesgóljával a liguriaiak szereztek vezetést, azonban közvetlenül a szünet után Luca Belingheri révén azonnal egyenlített a házigazda. A Spezia sorozatban másodszor ikszelt és három forduló óta nyeretlen, a kisebb megtorpanás ellenére tartja az előkelő, hatodik helyet, míg a kanárik jelen állás szerint a 15. helyet birtokolják.

A Vicenza 2-1-es győzelmet aratott a Trapani otthonában, kijavítva ezzel az elmúlt két fordulóban elszenvedett vereséget, egyúttal gödörbe taszítva a remekül rajtoló szicíliaiakat. A piros-fehérek Giacomelli és Gagliardini góljaival már 2-0-ra is vezettek a 24. percben, a gránátok erejéből csupán a szépítésre futotta a hajrában Pasquale De Vita hatalmas lövése által. Győzelmével a Vicenza visszakapaszkodott a nyolcadik helyre, ellenben a sorozatban harmadik zakóját beszedő déliek már csak a 11. helyen tanyáznak.

Végre összeszedte magát az Avellino, és az Ascoli elleni 3-0-s diadallal elmozdult a kieső helyről. A farkasok az első forduló után először nyertek újra, és máris az utolsó biztos bennmaradást érő helyre léptek a Serie B tabelláján. A veterán Francesco Tavano idénybeli első gólja mellett eredményes volt a tehetséges belga támadó, Benjamin Mokulu, valamint Davide Gavazzi is. A két csapat ezzel az eredménnyel helyet is cserélt egymással, lévén a fekete-fehérek sorozatban harmadszor vesztettek és már csupán a 19-ek.

A Virtus Lanciano és a Salernitana mérkőzése 2-2-es végeredménnyel zárult. A campaniai csapat a 13. percben már két góllal is vezetett, Massimo Coda távolról és közelről is eredményes volt, azonban a házigazda a második félidő elejére egalizálni tudott az ugyancsak két találatig jutó Antonio Piccolo jóvoltából, aki másodszor büntetőből talált be. Mindkét csapat változatlanul a Serie B alsó felében mozog, az elmúlt öt játékhét alatt mindössze két pontot szerző salernóiak csak a 20. pozíciót foglalják el, míg a Virtus a 16. helyen áll.

Meglepetésre a Ternana a Latina otthonában aratott 2-1-es győzelmet, valamennyi találat a második játékrész alatt született. Federico Furlan két gólja közt a nerrazzurrik csak egyszer tudtak válaszolni a kameruni Joseph Minala révén, így a rossoverdi mindhárom pontot elvitte Lazióból. A hazaiak ráadásul emberhátrányban fejezték be a mérkőzést Calderoni kiállítása miatt. A Ternana hosszú idő után elmozdult a kieső zónából, jelen állás szerint 18-ként még mindig osztályozóra kényszerülne, míg a Latina a szezonbeli harmadik veresége után a tizedik pozíciót foglalja el.

A hétfő estére tervezettNovara-Pescara összecsapást későbbi időpontra halasztották, mert a Stadio Silvio Piola köré ereszkedett nagy ködben a látási viszonyok nem tették lehetővé a mérkőzés megrendezését. A meccs új időpontját egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

További folyamatos másodosztályú hírekért kövesd rendszeresen a Serie B magyar oldalt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik