2. forduló

2630824 26308242630824 2630824
Vágólapra másolva!
2015.09.19. 18:09
Címkék
Az elmúlt hétvégén lebonyolították a Serie B 2015-2016-os kiírásának második fordulóját, és pótolták a korábbról elhalasztott mérkőzést...

Az elmúlt hétvégén lebonyolították aSerie B 2015-2016-os kiírásának második fordulóját, és pótolták a korábbról elhalasztott mérkőzést is, így valamennyi csapat két összecsapáson van már túl.Az elmúlt hétvégén lebonyolították aSerie B 2015-2016-os kiírásának második fordulóját, és pótolták a korábbról elhalasztott mérkőzést is, így valamennyi csapat két összecsapáson van már túl.

Két teljes forduló utánegyedül a Livorno maradt százszázalékos, miután legutóbb 2-1-re legyőzte a Comót Novarában. Nem volt könnyű dolga Panucci együttesének, hiszen Alessandro Sbaffo révén még az északiak szereztek vezetést a találkozó elején, de a szünet előtt Francesco Fedato találatával egyenlítettek, majd a 64. percben a Marconi piros lapja után megítélt büntetőt szokás szerint Daniele Vantaggiato váltotta találatra. A rutinos csatár már a harmadik gólját szerezte a szezonban, a másodikat tizenegyesből. Az újonc a második vereségét szenvedte el, ellenben az amarantók két év szünet után újra megkísérelhetik a visszajutást az élvonalba.

Sokáig vezetett aCagliari is, azonbanvégül csak 1-1-es döntetlenre volt képes a Ternana vendégeként. A szardíniaiak Marco Sau találatával a 40. perctől előnyben voltak, de eléggé ráültek az eredményre, a hazaiak lelkesedése pedig nem lankadt, és végül a 95. percben a 19 esztendős szlovák légiós Martin Valjent fejesével kiegyenlítettek. A szörnyek az első pontjukat szerezték az idényben az első fordulós súlyos vereség után, míg a Cagliari négy ponttal rendelkezik.

Az Avellino a Modena 2-0-s legyőzésével szállította a kötelező győzelmet. A zöld-fehérek nehezen törték meg a kanárikat, végül két cserejátékos, Jidayi és Mokulu találataival harcolták ki a sikert az utolsó negyedórán belül. Hernan Crespo csapata tehát a második mérkőzésén is kikapott, ellenben a farkasok javították a Salernitana elleni zakót.

ANovara a Serie B legpechesebb csapata eddig, hiszen azok után, hogy az első fordulóban a 94. percben egyenlítettek ellenük, most is végig vezettek a Crotone ellen, de a calabriaiak a 88-ban egyenlítettek és a 92-ben a győzelmet is megszerezték. Ismét a bolgár légiós Galabinov volt eredményes, de a Novara továbbra is -1 pontos a korábbi pontlevonása miatt, ellenben a rossoblu megszerezte első győzelmét az idényben.

A Brescia-Salernitana összecsapás 2-2-es döntetlennel ért véget fordulatos küzdelem végeztével. Az első félidő végén a vendégek kerültek lépéselőnyben Schiavi fejese révén, majd a mindössze 19 esztendős Leonardo Morisini duplájával fordított a Brescia, miközben már emberelőnyben is volt. Ennek ellenére nem tudta megőrizni az előnyt, egy szép kontratámadásból Gabionetta kiegyenlített a szezonbeli harmadik találatát szerezve. A salernóiak egész jól felvették a Serie B ritmusát, már 4 ponttal bírnak, míg az oroszlánok első pontjukat szerezték az új idényben.

A Vicenza és a Bari rangadója gól nélküli döntetlennel végződött úgy, hogy a pugliaiak a 45. perctől emberhátrányban játszottak Porcari kiállítása révén, Marino legénysége azonban nem kockáztatott eleget a győzelemért. Mindkét csapat négy ponttal rendelkezik két mérkőzést követően.

A kizárások miatt utólag kijelölt két csapat is lejátszotta első mérkőzéseit a ligában. Az Ascoli 2-0-s vereséget szenvedett a Virtus Lanciano vendégeként, ahol Mammarella és Ferrari volt eredményes. A Virtus Entella viszont a forduló legnagyobb meglepetését okozva 2-1-re legyőzte a Cesenát. A csikóhalak Ragusa góljával hamar vezetést szereztek, de Cascione emberhátrányba hozta őket, és bár az ekkor megítélt tizenegyest Gomis még védte, később Sestu és Caputo találataival a kék-fehérek fordítani tudtak, tehát a tavaly Serie B-ből papíron kieső együttes legyőzte az élvonaltól tavasszal búcsúzó csapatot.

Néhány nappal később kedden azAscoli és a Virtus Entella egymás ellen játszott, melyet előbbi 1-0 arányban nyert meg Luca Antonini korai góljával.

1-1-es döntetlen születetta Spezia és a Pro Vercelli egymás elleni mérkőzésén. A házigazda a papírformának megfelelően már a 18. percben vezetést szerzett Mario Situm jóvoltából, azonban az első félidő ráadásában a Vercelli egyenlített Luca Castiglia találatával. Később már nem született több találat, a Spezia hiába játszott fölényben, képtelen volt behúzni a győzelmet, így két forduló alatt mindössze ezt az egyetlen pontot gyűjtötték össze.

A Latina és a Trapani mérkőzése ugyancsak 1-1-gyel zárult. Mindkét találat a második félidő elején született egy perc különbséggel: a vendégek Igor Coronado góljával ragadták magukhoz az előnyt, azonban a nerrazzurrik az uruguayi légiós, Ruben Olivera jóvoltából hamar válaszolni tudtak. A Trapani a 64. perctől Scozzarella kiállítása miatt emberhátrányban játszott, de az eredményben már nem történt változás. A szicíliaiak négy, a Latina két ponttal bír.

További folyamatos másodosztályú hírekért kövesd rendszeresen a Serie B magyar oldalt az új szezon alatt is!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik