- Utolsó módosítás:
- 2012-01-29 02:43:35
A magyar csapat kevés helyzetet dolgozott ki, ráadásul el is fáradt a második félidőben Stockholmban
Wernbloom duplája után sima vereség
A magyar labdarúgó-válogatott 2–0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnoki selejtezősorozat első állomásaként Svédországban pályára lépve. A sárga-kékek mindkét gólját Pontus Wernbloom szerezte, aki kétszer is megverte fejjel a magyar védelmet, igaz, második góljánál a lécről kipattanó labdát végül lábbal kotorta be a mienk kapujába. A magyar válogatott nem tudott javítani rossz sorozatán, így 1983 óta nem nyert Eb-selejtezős nyitányon.
![]() |
| A magyar válogatott csak az első félidőben tudta megszorítani a svédet (Fotó: Action Images) |
| Moldova válogatottja kihasználta a 36. perctől rendelkezésére álló emberelőnyt, és 2–0-ra legyőzte Finnországot a selejtezők pénteki játéknapján. A mérkőzést a magyar csapatot is felvonultató E-csoportban rendezték, Moldova következő mérkőzését kedden a Szusza Ferenc Stadionban vívja a magyar válogatottal. További részleteket itt olvashat a találkozóról! |
A himnuszok előtt Olof Mellberget köszöntötte 33. születésnapja alkalmából a svéd szövetség, majd következett a már megszokott, rasszizmus elleni, a sportszerűségre felhívó felszólítás. Utóbbi azért is érdekes, mert a svédek a héten – a taktikai hadviselés részeként – több helyütt is úgy nyilatkoztak, hogy a mieink nem éppen mindig gentlemanek a pályán. Mindenesetre a szöveget furcsa Zlatan Ibrahimovic szájából hallani...
A magyar válogatott Király – Lázár P., Juhász, Lipták, Laczkó – Vadócz, Elek Á. – Koman, Gera, Dzsudzsák – Rudolf összeállításban és tiszta fehér szerelésben kezdte a találkozót, azaz a tétmérkőzésen most debütáló kapitány, Egervári Sándor újoncot avatott Lázár Pál személyében. A svédek összeállítása is a 4–2–3–1-es hadrendet követi az Isaksson – Lustig, Mellberg, Majstorovic, Safari – Wernbloom, A. Svensson – Elmander, Toivonen, Bajrami – Ibrahimovic névsor révén.
| Menetrend, lebonyolítás: mindent az Euro 2012 selejtezőiről! |
Az első lövési kísérletet a magyar csapat jegyezhette fel, ígéretes jobb oldali támadás után Elek Ákos elé került a labda, aki középről, 18 méterről fölé lőtt. A svédek az első tíz percben szélről próbálták megbontani a mieink védekezését, a beadások eddig nem gyümölcsöztek, Jonas Elmander csak a Király Gáborral való ütközésig jutott el.
A 15. percben ismét egy magas labda okozhatott volna veszélyt, szerencsére, Daniel Majstorovic öt méterről nem tudta kapura irányítani a labdát. A svédek játékában egyébként meglepő volt, hogy Ibrahimovic sokszor mélységből kért labdát a társaktól, a 19. percben a meglepő húzás következményeként meg is született az első ziccer: a hórihorgas, újdonsült Milan-csatár labdája után Ola Toivonen került helyzetbe, a válogatottban 75. meccsén védő Király azonban jól mozgott ki kapujából, így takarni tudta a középre tartó lövést.
| Hollandia – ahogy az előre várható volt – könnyed győzelmet aratott San Marinóban. A világbajnoki ezüstérmes – elsősorban a mesterhármast szerző Klaas-Jan Huntelaarnak köszönhetően – 5–0-ra verte meg a törpeállam válogatottját. A részletekről itt olvashat! |
A 22. percben Lázár beadása után alakult ki magyar helyzet, Gera Zoltán fejelt fölé. Lüktető volt a mérkőzés ezekben a pillanatokban, előbb Emir Bajrami puffantott fölé (ismét Ibrahimovic passza után...), majd Majstorovic mentett nagyot Rudolf Gergely elől Dzsudzsák Balázs lövésszerű beadását követően.
A mieink egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, még ha hátul zavarba hozható volt is a védelem, elsősorban a magyar kontrák hordoztak „helyzetveszélyt” magukban, de távoli lövésekkel is próbáltak operálni, amit mutatott Vadócz Krisztián bal alsó sarok mellett elpattogó lövése is.
| 1983 | Luxemburg–Magyaro. | 2–6 |
| 1986 | Magyaro.–Hollandia | 0–1 |
| 1990 | Norvégia–Magyaro. | 0–0 |
| 1994 | Magyaro.–Töröko. | 2–2 |
| 1998 | Magyaro.–Portugália | 1–3 |
| 2002 | Svédo.–Magyaro. | 1–1 |
| 2006 | Magyaro. –Norvégia | 1–4 |
| 2010 | Svédo.–Magyaro. | 2–0 |
A 39. percben az addigi legnagyobb helyzet alakult ki Ibrahimovic előtt, akit 12 méterre a kaputól tisztán talált meg Bajrami bal oldalról érkező keresztpassza, ám a csatár a bal alsó mellé pörgetett.
Dzsudzsák szabadrúgásból lőtte ki az Anders Svensson helyére csereként beálló Kim Källströmöt, ám a félidő hajrájában a sárga-kékek kerültek többször a kapu elé, egy szabadrúgást követően Toivonen elől kellett előre vetődve öklöznie Királynak, majd a legnagyobb riadalom akkor alakult ki a hátsó alakzatunkban, amikor Elmander keresztbe adott, a labda pedig Ibrahimovic lövése után kapu fölé szállt.
| „Az első félidőben közelebb voltunk ahhoz, hogy meglepetést szerezzünk, a második játékrészben azonban a svéd válogatott élt a rutinjával, és a maga javára döntötte el a találkozót – értékelte az összecsapást Egervári Sándor a találkozót közvetítő Sport Tv-nek. – Nem számítottam rá, hogy fejjel verik meg a védelmünket. Hiányzott az a csibészség, amit például Ibrahimovic mutatott be, amikor kilökte a labda alól Juhászt. A mérkőzés első fele az, amire alapozhatunk, kezd alakulni egy alapcsapat, amelyre lehet építkezni. Remélem, hogy Moldova ellen már pontoknak tudunk majd örülni.” A kapitány Dzsudzsák Balázs cseréjéről elmondta, hogy nem sérülés indokolta a váltást, annak taktikai okai voltak: „Dzsudzsák kevesebbet védekezett, nem akartam, hogy még nyíltabbá váljunk hátul, ezért küldtem be egy olyan embert, aki a védekezésben is többet tud segíteni. Szélső hátvédjeinkkel nem voltam elégedetlen, igaz, voltak rossz váltások, helyezkedési meg nem értések, ezeken a hibákon javítani kell.” |
Larsson pedig hamar igazolta a döntés helyességét, az 51. percben elfutott a jobb szélen, szépen ívelt középre, ahol az érkező Pontus Wernbloom Lipták Zoltánt lefejelve öt méterről a kapu bal oldalába továbbította a labdát. 1–0
Lassan ocsúdott a magyar válogatott, hat perccel a gól után Koman Vladimir került helyzetbe kombinatív összjáték után, ám nem találta el a bal alsó sarkot. Egervári Sándor is észlelte a tanácstalanságot, és középpályás helyére támadót küldött be, Elek Ákost Priskin Tamás váltotta.
A találkozó során először alakult ki „üres játék”, leginkább a mezőnyben pattogott a labda, miután a svédek átadták a területet a mieinknek. Lipták sárga lapja, majd Ibrahimovic bivalyerős szabadrúgása csempészett némi színt az összecsapásba, az Egervári-csapat azonban kevés veszélyt jelentett kapura, miközben hátul egyre többször lazult fel a védelem.
A 73. percben aztán kettőre növelte előnyét a Hamrén-csapat, jobb oldali szöglet után Wernbloom tisztán fejelhetett öt méterről, a léc elsőre még mentett, a kipattanót azonban a középpályás valahogyan bepöckölte a kapuba. 2–0
A folytatásban a mérkőzés eredményét befolyásoló esemény már nem történt, a svédek az utolsó percekben sem engedték ki a kezükből az irányítást, a magyar csapat pedig Hajnal Tamás beállításával sem tudott újítani. Zlatan Ibrahimovic nem növelte magyarországi népszerűségi indexét azzal, hogy odarúgott Juhász Rolandnak, mondhatni azonban, hogy a hasonlókat már megszoktuk tőle, azt már kevésbé, hogy 10 méterről még a kapu közelébe sem ment a lövése, mint ahogy a 88. percben történt.
Ez azonban a lényegen nem változtatott: a magyar válogatott folytatta rossz sorozatát, azaz 1983 óta nem nyert Eb-selejtezős nyitányon.
|
| E-CSOPORT |
| SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 2–0 (Wernbloom 51., 73.) |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- 13:59 F1: brit politikusok nyílt levélben kérik a Bahreini GP törlését
- 13:59 Kerékpár: beismerő nyilatkozatot várnak Ullrichtól hazájában
- 13:54 Tenisz, Davis-kupa: Kellner és Fucsovics kezd az írek ellen
- 13:49 Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- 13:48 Válogatott: hivatalos a 2012-es program, a norvégok elleni meccsel zárjuk az évet
- 13:46 Anglia: Pearce irányít a hollandok ellen, Capello-utód később
- 13:34 Paks: a 20 éves új szerzemény csatárból védő lesz; irány Belek!
- 13:28 Légiósok: Adorján szeretne olyan sokoldalú lenni, mint Gerrard
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt








