Világranglista: a válogatott maradt a helyén, Norvégia mögöttünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 10:05
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) novemberi világranglistáját a történelem során először Belgium vezeti, Magyarország az előző rangsorhoz hasonlóan a harmincharmadik helyen áll, míg pótselejtezős ellenfelünk, Norvégia a 46.


A magyar válogatott – akárcsak a legutóbbi, egy hónappal ezelőtti ranglistán – a harmincharmadik helyen áll a FIFA legfrissebb rangsorában. Pótselejtezős ellenfelünk, Norvégia tizenkét helyet rontva a 46. helyen áll a szövetség listáján.
A magyar válogatott – akárcsak a legutóbbi, egy hónappal ezelőtti ranglistán – a harmincharmadik helyen áll a FIFA legfrissebb rangsorában. Pótselejtezős ellenfelünk, Norvégia tizenkét helyet rontva a 46. helyen áll a szövetség listáján.

Az élen Belgium áll, amely először vezeti a FIFA rangsorát, s Brazília, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország, Spanyolország és Argentína után a nyolcadik nemzeti együttes, amely az élre került – igaz, elődeivel ellentétben Belgium még sohasem nyert világbajnokságot vagy Európa-bajnokságot.

FIFA-VILÁGRANGLISTA (2015. NOVEMBER 5.)
1. (3.) Belgium 1440 pont
2. (2.) Németország 1388
3. (1.) Argentína 1383
4. (4.) Portugália 1364
5. (9.) Chile 1288
6. (6.) Spanyolország 1287
7. (5.) Kolumbia 1233
8. (7.) Brazília 1208
9. (10.) Anglia 1179
10. (11.) Ausztria 1130
11. (12.) Svájc 1073
12. (20.) Uruguay 1051
13. (17.) Olaszország 1040
14. (13.) Románia 1039
15. (8.) Wales 1032
16. (14.) Hollandia 976
17. (15.) Csehország 974
18. (37.) Törökország 941
19. (16.) Horvátország 924
20. (30.) Bosznia-Hercegovina 923
21. (31.) Ecuador 921
22. (21.) Elefántcsontpart 890
23. (26.) Oroszország 885
24. (27.) Mexikó 881
24. (22.) Franciaország 881
26. (19.) Algéria 872
27. (18.) Szlovákia 857
28. (24.) Ukrajna 806
29. (35.) Észak-Írország 797
30. (25.) Ghána 793
31. (23.) Izland 792
32. (41.) Zöld-foki-szigetek 762
33. (33.) MAGYARORSZÁG 759
33. (29.) Egyesült Államok 759
35. (28.) Dánia 743
36. (32.) Albánia 723
37. (44.) Görögország 718
38. (43.) Lengyelország 712
39. (38.) Szenegál 678
40. (42.) Costa Rica 671
41. (36.) Tunézia 668
42. (54.) Írország 659
43. (39.) Irán 651
44. (40.) Skócia 649
45. (45.) Svédország 647
46. (34.) Norvégia 637
47. (61.) Paraguay 610
48. (53.) Dél-Korea 606
49. (63.) Szerbia 606
50. (55.) Japán 603



A teljes ranglistát itt tekintheti meg.

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Banai Dávid (Újpest), Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe), Nagy Gergely (Vasas)
Védők:
Botka Endre (Bp. Honvéd), Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (Debreceni VSC), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Bódi Ádám (DVSC-Teva), Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Gyurcsó Ádám (Videoton), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Puskás Akadémia), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros)

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
Rune Jarstein (Hertha), André Hansen (Rosenborg), Örjan Nyland (Ingolstadt)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg), Tom Högli (FC Köbenhavn), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar), Stefan Johansen (Celtic), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha), Alexander Tettey (Norwich), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia
November 17., 20.45: Dánia–Svédország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN

Norvégia–Olaszország 0–2 (Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik