Videó: mindenki Détári csavarására emlékszik, de mekkora bomba volt előtte!

2020.07.15. 09:27
A sportvilág lassan éledezik a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően, de mivel archív visszatekintéseink népszerűek voltak olvasóink körében, folytatjuk a videós múltidéző sorozatunkat. Ezúttal 1987. május 17-re megyünk vissza, az 5–3-as magyar győzelemmel végződő Magyarország–Lengyelország Eb-selejtezőre.

A magyar labdarúgó-válogatottnak igazából pillanatnyi esélye sem volt arra, hogy kijusson az 1988-as Európa-bajnokságra, hiszen két vereséggel kezdett (itthon Hollandiától 1–0-ra, idegenben Görögországtól 2–1-re kapott ki), a félelmetesen erős, későbbi kontinensbajnok holland nemzeti csapat pedig valósággal lehengerelte a konkurenciát az 5. csoportban. Válogatottunk a Mexikó utáni (traumatikusnak bátran nevezhető) időszakban a Mezey Györgyöt váltó Komora Imre irányításával kezdte meg szereplését, majd Verebes József ült le a kispadra, és a selejtezősorozatot már Garami Józseffel fejezte be a csapat.

Emlékezetes mérkőzést így is játszott a magyar együttes: 1987. május 17-én a lengyelek látogattak az erősen foghíjas Népstadionba. A kilátogató (legfeljebb) 15 000 néző 5–3-as magyar győzelmet látott és 10 percen belül két egészen elképesztő gólt. A második – Détári Lajos zseniális, nagyon éles szögből a kapuba küldött szabadrúgása – meg is ragadt a kollektív szurkolói emlékezetben, de az első – Péter Zoltán irdatlan erejű bombája – feledésbe merült.

A magyar válogatott a lengyelek ellen 5–3-ra megnyert Eb-selejtező után. Felső sor (balról jobbra): Gáspár József, Péter Zoltán, Preszeller Tamás, Kiprich József, Garaba Imre, Híres Gábor. Alsó sor: Vincze István, Détári Lajos, Kékesi Rezső, Szekeres József, Szalai Attila, Farkas Tibor (Fotó: Mravik Gusztáv/Labdarúgás)
A magyar válogatott a lengyelek ellen 5–3-ra megnyert Eb-selejtező után. Felső sor (balról jobbra): Gáspár József, Péter Zoltán, Preszeller Tamás, Kiprich József, Garaba Imre, Híres Gábor. Alsó sor: Vincze István, Détári Lajos, Kékesi Rezső, Szekeres József, Szalai Attila, Farkas Tibor (Fotó: Mravik Gusztáv/Labdarúgás)

Egy biztos: kevés olyan válogatott mérkőzés volt az elmúlt 35 évben, amelyen a magyar nemzeti csapat két ilyen remekbe szabott gólt ért el – tíz percen belül meg pláne! Verebes József 1987-ben négy mérkőzésen ült szövetségi kapitányként a kispadon (2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség), majd 1993–1994-ben visszatért oda (1 győzelem, 2 döntetlen, 7 vereség). Válogatottunk 1987 óta nyolcszor játszott a lengyelekkel, de csak egyszer – 2007 októberében – tudott nyerni (Várhidi Péter volt akkor a szövetségi kapitány, Hajnal Tamás a gólszerző – 1–0).

Legfrissebb hírek

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49

Tűzijáték, Post Malone és IShowSpeed produkciói – videón a világbajnokság záróünnepsége

Foci vb 2026
2026.07.19. 21:15

Négy gól a szünet előtt, hat találat a fordulás után a bronzmérkőzésen – videók

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:15

Videó: Enzo Fernández távoli bombája után Lautaro Martínez döntőbe fejelte Argentínát

Foci vb 2026
2026.07.15. 23:02

Videó: gyönyörű támadás végén Gordon szerzett vezetést Angliának

Foci vb 2026
2026.07.15. 22:32

Videó: lapot sem kapott ezért a belépőért Enzo Fernández

Foci vb 2026
2026.07.15. 21:30

„A nehéz utat választjuk, mint mindig” – egy kis angol önmarcang, derűlátással

Foci vb 2026
2026.07.15. 20:19