Vb-sorsolás: elsők a görögök, nekünk Hollandia kell(?)

Vágólapra másolva!
2015.07.25. 11:37
null
A hollandokról nincsenek jó emlékeink a közelmúltból, de a statisztika alapján velük járhatunk a legjobban az első kalapból <br />(Fotó: Action Images – archív)
Mindannyian tudjuk, hogy akármilyen ellenfeleket sorsolnak a magyar válogatott mellé ma 17 órától, bitang nehéz lesz a kijutás a 2018-as oroszországi világbajnokságra, hiszen a jövő évi Eb-vel ellentétben ott csak 13 szabad hely van, és számunkra még a jelenleg zajló sorozat 23 legjobbja közé beférni is komoly kihívás. Az újdonság jellegű alábbi táblázatban megtalálják, mely országokkal hányszor és mikor, illetve milyen hatásfokkal kerültünk szembe az eddigi vb- vagy Eb-selejtezős csoportküzdelmek során. Az már most biztos, hogy leggyakoribb riválisunkkal (és az egyik harmadik helyezettel) ezúttal nem fogunk, lévén ők is harmadik kalaposak a FIFA-ranglista alapján, de hogy a többiek közül kit lenne jó megkapni vagy megúszni – azt a jelen erőviszonyai és ki-ki egyéni meglátásai mellett kvalifikációs múltunk összegzése is segíthet eldönteni.

KONTINENSEK, KVÓTÁK, KALAPOK – MINDEN FONTOS INFORMÁCIÓ A SORSOLÁSRÓL!

Elöljáróban arról, mely mérkőzéseket vettük figyelembe. Vb-selejtezőket a második, 1934-es torna előtt rendeztek először (az uruguayi nyitányra még meghívás alapján lehetett eljutni, mi nem voltunk ott), de Magyarország 1950-ben sem indult, 1954-ben pedig „előjáték" nélkül részt vehetett a svájci eseményen.

ÁLOM- ÉS RÉMÁLOMCSOPORT (a múlt statisztikája alapján)
„Legideálisabb” ellenfelek: Hollandia; Bosznia-H.; Feröer vagy Észtország; Ciprus vagy Azerbajdzsán; Luxemburg vagy San Marino vagy Andorra.
„Legveszélyesebb” ellenfelek: Portugália vagy Anglia vagy Wales; Szlovákia vagy Olaszország; Törökország; Lettország; Grúzia.

Európa-bajnokság 1960 óta létezik, ám csupán a harmadik kiírás óta vezet oda út csoportmeccseken keresztül. Az 1960-as és 1964-es Eb kizárólag egyenes kieséses selejtezőit (előbb a későbbi aranyérmes szovjetek ellen buktunk el, másodjára viszont bekerültünk a négyes döntőbe), illetve az 1968-as és 1972-es kvalifikáció negyeddöntős mérkőzéseit (ezeken felemás volt az eredmény: a szovjetekkel szemben alulmaradtunk, a románokat viszont – három mérkőzésen – felülmúltuk a döntőbe jutásért, ahol amúgy azóta sem jártunk) nem tartalmazza a táblázat.

Kétszer pedig vb-pótselejtezőt kellett vívnunk – fél sikerrel: 1978-ban Bolívia ellen kettős győzelemmel, 1998-ban Jugoszlávia ellen kettős vereséggel zártunk –, de ezek ugyanúgy nem részei az összesítésnek, mint a vb- vagy Eb-döntős szerepléseink. A kört tehát azokra a párosításokra szűkítettük le, amikor a mostanihoz hasonló volt az alaphelyzet: csoportszakasszal indul(t) a pontgyűjtésre alapuló kvalifikációs sorozat, és Európa többi országa közül kap(t)unk ehhez vetélytársakat.

A MAGYAR VÁLOGATOTT SELEJTEZŐS CSOPORTELLENFELEI, ÖRÖKMÉRLEG
alk. ellenfél első utolsó gy. d. v. gólkülönbség százalék kalap
8 *Görögo. 1938 2016 3 5 6 25–18 33.33 3.
6 Norvégia 1958 2008 5 3 4 21–17 50.00 4.
6 Hollandia 1962 2014 3 2 7 17–32 30.55 1.
6 *Svédo. 1974 2012 2 3 7 10–19 25.00 3.
5 Ausztria 1934 1986 5 3 0 14– 4 75.00 2.
5 Málta 1974 2010 7 2 1 21–5 76.66 6.
5 Románia 1982 2016 1 4 4 5–13 25.92 1.
4 Bulgária 1934 2006 5 1 2 17–10 66.66 4.
4 Dánia 1968 2010 5 1 2 16–6 66.66 2.
4 Szovjetunió
/Oroszország
1978 1994 2 2 4 9-14 33.33
4 Finnország 1980 2016 5 2 1 10–5 70.83 5.
3 *Lengyelország (Eb) 1954 2004 1 1 2 8–8 33.33 3.
3 NDK 1962 1968 4 1 1 12–6 72.22
3 Luxemburg 1976 1994 6 0 0 28–7 100.00 6.
3 Svájc 1982 1998 1 3 2 8–9 33.33 2.
3 Ciprus 1986 1992 6 0 0 12–3 100.00 5.
3 Izland 1994 2006 3 0 3 9–10 50.00 2.
3 Törökország 1996 2014 1 2 3 6–10 27.77 4.
2 Írország (vb) 1970 1990 2 1 1 6–3 58.33 4.
2 Anglia 1982 1984 0 0 4 1–8 0.00 1.
2 *Észak-Írország 1990 2016 2 0 1 4–3 66.66 3.
2 Olaszország 1992 2002 0 2 2 4–7 16.66 2.
2 Azerbajdzsán 1998 2000 4 0 0 13–1 100.00 5.
2 Portugália 2000 2010 0 0 4 1–10 0.00 1.
2 San Marino (Eb) 2004 2012 4 0 0 19–0 100.00 6.
2 Moldova (Eb) 2008 2012 3 0 1 6–4 75.00 5.
1 Libanon 1966 1966
1 Csehszlovákia (Csehország) (vb) 1970 1970 1 1 1 6–7 44.44 2.
1 Franciaország (Eb) 1972 1972 1 1 0 3–1 66.66 2.
1 Wales (Eb) 1976 1976 0 0 2 1–4 0.00 1.
1 Spanyolország (vb) 1990 1990 0 1 1 2–6 16.66 1.
1 Jugoszlávia 1994 1994
1 Liechtenstein (Eb) 2000 2000 1 1 0 5–0 66.66 6.
1 Szlovákia (Eb) 2000 2000 0 1 1 0–1 16.66 2.
1 Litvánia (vb) 2002 2002 1 1 0 7–2 66.66 5.
1 Grúzia (vb) 2002 2002 1 0 1 5–4 50.00 6.
1 Lettország (Eb) 2004 2004 1 0 1 4–4 50.00 5.
1 Horvátország (vb) 2006 2006 0 1 1 0–3 16.66 1.
1 Bosznia-H. (Eb) 2008 2008 2 0 0 4–1 100.00 2.
1 *Albánia (vb) 2010 2010 2 0 0 3–0 100.00 3.
1 Andorra (vb) 2014 2014 2 0 0 7–0 100.00 6.
1 Észtország (vb) 2014 2014 2 0 0 6–1 100.00 4.
1 Feröer (Eb) 2016 2016 1 0 0 1–0 100.00 4.
Akikkel még egyetlen selejtezőcsoportban sem kerültünk össze: Belgium (1.), Németország/NSZK (1.), *Skócia (3.), *Szerbia (3.), *Ukrajna (3.), Izrael (4.), Montenegró (4.), Szlovénia (4.), Fehéroroszország (5.), Macedónia (5.), Örményország (5.), Kazahsztán (6.); Gibraltár nem FIFA-tag.
Alkalom = selejtezősorozatok száma, amikor a csapat egy csoportba került Magyarországgal
* = azonos kalapban vagyunk, így nem kerülhetünk össze (vagyis eddigi négy leggyakoribb ellenfelünk közül az éllovas görögökkel, illetve a svédekkel sem)
vastag betű = az adott kalapból ellenük legjobb a mérlegünk (akár többen is)
dőlt betű = az adott kalapból ellenük legrosszabb a mérlegünk (akár többen is)
(vb) vagy (Eb) = adott csapattal csakis az egyik fajta selejtezősorozatban játszottunk
„első” vagy „utolsó” = a torna (vb vagy Eb) évszáma (nem a selejtező meccseké!), amikor játszottunk
százalék = (az 1994 után használni kezdett) „győzelemért 3 pont” rendszerére (át)számítva minden mérkőzés
ELSŐK, UTOLSÓK, ÉRDEKESSÉGEK

Négy kisorsolt ellenféllel nem volt mérkőzésünk a visszalépésük (1954: Lengyelország, 1966: Libanon), a kizárásuk (1994: Jugoszlávia) vagy az egymás elleni mérkőzések okafogyottá válása (1934: Ausztria, mivel a harmadik rivális, azaz Bulgária menet közben kiszállt) miatt

Ha csakis a vb-selejtezőket néznénk, 34 ellenfelet sorsoltak mellénk (szemben az összesített 43-mal), melyek közül 31-gyel mérkőztünk meg, de mindössze 29 még ma is létező ország legjobbjaival. A rekorder e tekintetben Málta, míg az osztrákokat szintén négyszer húzták mellénk, de velük csupán három sorozatban csaptunk ténylegesen is össze, akárcsak a bolgár, görög, norvég, holland, svéd, román hatos tagjaival. A szűkebb, „vb-s" kínálatból is nagyjából ugyanazon csapatokkal szemben a legjobb vagy legrosszabb az eddigi mérlegünk (némelyik ellen persze így másmilyen százalékértékkel), csak éppen néhányuk híján kevesebb a holtverseny a választék alján vagy élén. Három érdemi különbség van: a 2. kalapból – bosnyákok elleni vb-selejtezős összehasonlítási alap híján – Ausztria lenne a legideálisabb ellenfelünk, míg a 4. kalapból (törökökkel vívott meccsek híján) Norvégia, illetve az 5. kalapból (lettekkel játszott találkozók híján) a finnek vagy a litvánok a legveszélyesebbek

Első ellenfél (1934.03.25.): Bulgária, oda-vissza 4:1 ide (egyúttal az első ország, amellyel – az 1958-as vb-re menet – másodszor is szembekerültünk)

Első vereségünk (1957.06.12.): Norvégiában 1:2 (ez a negyedik indulásunk alkalmával történt, és a harmadik során, amikor meccset is játszottunk)

Első alkalom, hogy egy ellenféllel szemtől szemben (2 meccs alapján) negatívan végeztünk: Bulgária (1972); vb-k esetében: Szovjetunió (1978) – mindkétszer rosszabb egymás elleni gólkülönbséggel

Első alkalom, hogy pontszámban is rosszabbul végeztünk: Wales (1976); vb-k esetében Anglia (1982) – mindkétszer kettős vereséggel

Első alkalom, hogy nem végeztünk a csoport élén: 1970-es vb selejtezői, legalábbis hivatalosan, mert valójában jobb gólkülönbséggel és jobb egymás ellen eredmény alapján is megelőztük volna Csehszlovákiát, ám a pontazonosság miatt szétlövésre került sor Marseille-ben

Első alkalom, amikor ténylegesen sem zártunk elsőként: 1974-es kvalifikáció, amikor Ausztria és Svédország is megelőzött, mi pedig egyedül Máltát (ez volt tehát az első 3. helyünk)

Első alkalom, hogy csak a 4. helyen végeztünk: 1984-es Eb selejtezői (Dánia, Anglia és Görögország mögött, egyedül Luxemburgot lehagyva); vb-k tekintetében pedig: 1994-es világbajnokság selejtezői, amikor Görög- és Oroszországon kívül Izland is megelőzött (mi pedig ismét csak Luxemburgot) – és mi lett volna, ha még a FIFA által a délszláv háború miatt felfüggesztett Jugoszlávia is elindulhat a csoportunkban...

Első (és az eddigi egyetlen) alkalom, hogy a 4. helynél is hátrébb végeztünk: 2008-as Eb selejtezőinek 6. pozíciója, amikor a továbbjutó görög, török pároson kívül Norvégia, Bosznia-Hercegovina és Moldova is előttünk zárt (noha a bosnyákokat oda-vissza megvertük), csakis Máltát tudtuk magunk mögött tartani, de még a miniállamtól is volt egy vereségünk

Utoljára végeztünk a csoport élen: 1986 (vb); Eb-k tekintetében: 1972 mindkét tornánál ez az eddigi utolsó döntős részvételünk alkalma, vagyis azóta többedik (konkrétan a második) helyről (pótselejtezővel, vagy csont nélkül) sem tudtunk kijutni világversenyre (az utolsó alkalom, hogy legalább a 2. pozíció meglett: 1998-as vb kvalifikációja)

Ha minden jól megy, az utolsó pont elavul, mire leendő új csoportunkban elkezdődnek a küzdelmek...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik