Vb-ezüstérmes Fradi-legenda a Don-kanyarból

A bevezető – „nulladik” – rész után jöjjön az első a II. világháború és a magyar futball kapcsolatával foglalkozó sorozatunkban: az alábbiakban Sárosi I György labdarúgó, Sárosi II László vízilabdázó és Sárosi III Béla labdarúgó katonai szolgálatáról lesz szó. Mindhárman szolgáltak a II. világháborúban, de nem mindegyikük került ki a frontra, és nem is mindegyikük harcolt. Sárosi doktor – mindhármuk közül a legismertebb, legelismertebb – egészen a keleti hadszíntérig jutott, ám aligha harcolt a frontvonalban, állítja egyik szakértőnk. Keleti hadszíntér? Ez a Donnál csatázó 2. magyar hadsereg harcmezeje, mondja másik (történész) szakértőnk. Sárosi Gyurka a Don-kanyarban? Igen! – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

hirdetés
Az 1942-es Szent István-kupa-győztes Ferencváros – Sárosi dr. a guggoló sorban balról az első,
Sárosi III pedig a kalapját fogó Tóth-Potya István sportigazgató mellett látható jobbra (Fotó: Tempó Fradi!/Képes Sport)

 

Sárosi György – a „Gyurka!...”, ahogy a nemrégiben elhunyt Vándor Kálmán írja Üllői úti kapufák című könyvének alcímében – korának ünnepelt labdarúgója volt. Idehaza és külföldön egyaránt. Itthon az első számú klasszis, és idegenben is az egyik legelismertebb.

„Sárosi Gyurka talán a legnépszerűbb labdarúgó. Ez a nagy népszerűség megérdemelt jutalma annak, hogy nála a tudás mindenkor sportszerű magatartással párosul a pályán. Tehetsége feltétlenül mai legjobb csatáraink elé helyezi őt, de külföldi viszonylatban is előkelő helyet juttat számára. Játéka erősen emlékeztet Orth György stílusára. Sárosi játékának legszembetűnőbb erényei a kifogástalan labdabiztosság, pompás irányítóképesség és az, hogy önzetlen játék mellett is igen eredményes.”

Az egykori pályatárs, az évszázad első felének legkiválóbb magyar kapusa, a stoplis szegre akasztása után a tollforgatásba is belekóstoló Zsák Károly szavai ezek az 1939. május 31-ei Képes Sportban.

SÁROSI A FRONTRA TART

A Képes Sport az 1942. augusztus 25-ei számában búcsúbeszélgetést közöl a keleti frontra távozó ferencvárosi csapatkapitánnyal. A lap munkatársa a Szent István-kupa győztes döntője (3:1 a Szolnok ellen) után társalog Sárosi Györggyel, aki hosszan tartó sérülése után tért vissza, „és kitűnő, eredményes játékával oroszlánrészese lett a győzelemnek”.

„Mire ezek a sorok megjelennek, Sárosi György dr. már nem a labdarúgópályán, hanem a messzi keleti harctéren teljesíti önként vállalt magyar kötelességét. (...)
– Most elmegyek, ki az igazi harc mezejére, és szent meggyőződéssel hiszem, hogy ott is kivívjuk a győzelmet.
A magyar sportrajongók százezreinek szeretet kíséri nagy útjára, és várja vissza – a végső győzelem után – egészségben a sportdiadalok színhelyére” – fejeződik be az írás.

1942: ÖNKÉNT ANGYALBŐRBEN

A Plánickának hétszer beköszönő (máig ez a gólrekord a válogatottban), a nemzeti csapatot 1938-ban világbajnoki ezüstéremig vezető, a Ferencvárossal centerhalfként, majd belső csatárként trófeák egész sorát – köztük Közép-európai Kupát is – nyerő világklasszis akkori szemmel rivaldafényben élte életét a harmincas-negyvenes évek fordulóján.

Ő köszönt vissza a címlapról (például itt, itt és itt, továbbá itt, 1937 augusztusában a Színházi Élet borítóján); a sportlapok vele készítették a legtöbb interjút, riportot; a Képes Sport fotómasinái akkor is kattogtak, amikor eltávozott a frontra, és akkor is, amikor visszajött onnan. Nem küldték, a korabeli tudósítások szerint Gyurka önként bújt angyalbőrbe 1942 augusztusában.

Még szerencse, hogy a régi lapok fennmaradtak, különben vajmi keveset tudnánk a doktor második világháborús szerepvállalásáról. A későbbi újságokban, a könyvekben, az interneten ugyanis nyoma sincs annak, hogy hol szolgált, mit csinált katonaként a háborúban. Az 1988-as Vándor-féle Üllői úti kapufák és Sárosi egy évvel később kiadott önéletrajzi kötete, a Rongylabdával kezdtem... mélyen hallgat még a katonamúltjáról is.

Ami a hivatalos dokumentumokat illeti, nos, ott sem jobb a helyzet. Szerettük volna kikérni Sárosi papírjait a Hadtörténelmi Levéltár és Irattárból, a neve azonban nem szerepel már a nyilvántartásokban (sőt futballista öccse, Béla neve sem). Ennek oka az, hogy az országot 1956 előtt elhagyók személyi anyagait az évek során jellemzően megsemmisítették, márpedig Sárosi I (és Sárosi III is) külföldre távozott a háború utáni esztendőkben.

A Sporthírlap már másnapi számában, 1943. február 6-án
tudatta, hogy Sárosi dr. megérkezett a frontról (Fotó: NS-archív)

MIT MOND A ROKON?

Sikerült kapcsolatba lépnünk Sárosi II László vízilabdázó fiával, a két labdarúgó unokaöccsével, Sárosi László olimpiai bajnok vízilabdázóval, aki elárulta: nem tudja pontosan, hogy két nagybátyja hol szolgált a második világháborúban.

„Keveset találkoztam Gyurival és Bélával, de egy idő után már az én édesapámmal is, a hatvanas évek végén ugyanis mindhárman külföldön éltek már; Gyuriék Genovában, Béláék Zaragozában telepedtek le, apám pedig 1967-ben az NSZK-ba disszidált. Sőt a néhai bátyám, az ifjúsági szinten vízipólózó György sem maradt itthon, ő az Egyesült Államokban talált új hazára 1966 után. Szóval keveset találkoztunk, keveset beszélgettünk, ilyenformán kevés sztorit ismerek a családunk történetéből. Azt azonban tudom, hogy édesapám hadifogságba esett Németországban” – mondta Sárosi László.

„Arra is emlékszem, hogy Béla valamiféle rendfenntartói feladatot látott el 1945 tavaszán, az ostrom után Budapesten. Gyuritól pedig lóg egy ikon a falamon, gondolom, a családnak küldhette haza, amikor katonáskodott. Az van a hátuljára írva, Tábori posta 291/100., a küldő nevénél meg még kiolvasható, hogy dr. és zászlós.”

MIT MOND A SPORTÚJSÁGÍRÓ?

Török Péter, a Nemzeti Sport egykori rovatvezetője, főmunkatársa mindenkinél többet tud Sárosi György katonahónapjairól – ő hívta fel a figyelmünket a Képes Sportban megjelent anyagokra is. Aztán megosztotta velünk a „Sárosi-rejtéllyel” kapcsolatos információit, amelyeket sohasem publikált.

„GYURKA DOKTOR ISMÉT OTTHON!”
„Váratlan és boldog meglepetése volt a Ferencváros pénteki edzésének. Hazajött Sárosi György dr., a legnépszerűbb magyar labdarúgó a frontról. Még a Fradiban is csak délután tudták meg, hogy Sárosi dr. megérkezett. Béla öccsével együtt jött ki az edzésre (…) ahol mindenki nagy szeretettel fogadta a magyar labdarúgás büszkeségét.”
Képes Sport, 1943. február 9.

„Merő véletlen folytán közvetlenül a haláluk előtt kerestem fel a Sárosi testvéreket (Sárosi III 1993. június 15-én, Sárosi dr. öt nappal később, június 20-án hunyt el – a szerk.), előbb Gyurkát látogattam meg Genovában, majd átugrottam Zaragozába is – emlékezett a Feleki-díjas, MSÚSZ-életműdíjas sporthírlapíró. – Gyurka nem az arcvonalban harcolt, jogvégzett ember lévén a második magyar hadsereg keleti harctéren működő haditörvényszékén szolgált 1942 második felében, negyvenhárom elején. Alekszejevkában volt a Főparancsnokság, ott szolgálhatott. Zászlósként dolgozott a törvényszéken, amely főképp szökevények, diverzánsok ügyében járt el. Fontos kiemelni: mint zászlós, ítéletet nem hozhatott!”

Arra a kérdésre, hogy mit gondol Sárosi dr. önkéntes hadba vonulásáról, Török Péter így válaszolt: „Nem életszerű, hogy önként ment ki a frontra. Az a sanda gyanúm, hogy propagandacélokra használták fel.”

MIT MOND A TÖRTÉNÉSZ?

„A Szovjetunió területén két nagyobb magyar kontingens volt akkor. Az egyik a Donnál harcoló 2. magyar hadsereg, több mint 200 ezer katona – Sárosi ehhez csatlakozott. Ezenkívül Ukrajnában állomásoztak, a front mögött több száz kilométerre, a megszálló feladatokat ellátó alakulatok, ez is közel százezer katonát jelentett – kezdte a hadtörténeti események felidézését az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékén oktató Zeidler Miklós egyetemi docens. – A 2. magyar hadsereget 1942 tavaszán-nyarán több hullámban, vasúton szállították ki Ukrajnába azzal a céllal, hogy tovább nyomuljon kelet felé, ám a nyár végén megtorpant a Donnál, ahol fél évig állóháború alakult ki. 1943 januárjában a szovjet támadás elsöpörte a magyar hadsereget. Ha Sárosi már február 5-én itthon volt, akkor aligha lehetett ott a voronyezsi áttörés idején. Az első vonalban meg pláne nem, az ott harcolók ugyanis – mármint azok, akik életben maradtak – sokszor csak több száz kilométeres gyaloglás után jutottak vissza a gyűjtőpontokra, és csak azután tették őket vonatra.”

Bár a KS és a Sporthírlap is írt Sárosi doktor hazaérkezéséről, a doni katasztrófa híre nem jutott el a sportlapok olvasóihoz, sem akkor, sem a későbbiek folyamán.

„Nem csoda, hogy hallgattak erről a sportlapok. Sokáig ugyanis még a politikai lapok sem írhattak meg semmit, Jány Gusztáv hírhedt hadparancsát (1943. január 24., ennek van ma a 73. évfordulója – a szerk.) sem közölték. Először február 7-én írtak 'mozgó védelemről', később már a Dontól visszatérő katonákkal készült beszélgetések is meg-megjelentek, de ezek sem voltak tragikus hangvételűek. Aztán május 30-án idézték Kállay Miklós beszédét, a miniszterelnök akkor említette először a második hadsereg elvesztését” – fogalmazott Zeidler Miklós, aki szerint „minden további nélkül elképzelhető, hogy Sárosi György a doni események hatására ki tudta járni magának, hogy leszereljék”.

SÁROSI II & SÁROSI III

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) Központi Irattárában betekinthettünk Sárosi II László tiszti okmánygyűjtőjébe, láthattuk a személyi adatlapját és a veszteségi kartonját is. Az egykori vízipólózó 1936-tól összesen hat időszakban teljesített katonai szolgálatot a Magyar Királyi Honvédségben (összesített szolgálati ideje 56 hónap), legutoljára 1943 októbere és 1945 májusa között, onnantól pedig amerikai hadifogságban volt 1945. október 2-ig. Légvédelmi tüzérként részt vett Budapest védelmében, a háborúban utoljára viselt rendfokozata tartalékos hadnagy. 1941-ben térdlövést kapott az ukrajnai Dzsurinnál.

Ami a Ferencváros kiváló fedezetének, Sárosi III Bélának a katonai múltját illeti. Hivatalos dokumentumok híján annyi tudható róla, hogy a világháború alatt zászlós volt az 1. számú honvéd helyőrségi kórházban, majd a háború végén egy másik fegyveres testület, a rendőrség állományába került – így már nem meglepő, hogy 1945 májusában miért bukkant fel a neve a Rendőr SE szakosztályvezetésében.

„A háború után a klubok mindent elkövettek azért, hogy játékosaikat álláshoz juttassák, mindenki oda ment, ahová a klubjuk összeköttetései el tudták helyezni. Így kerülhetett Sárosi III a rendőrséghez” – világított rá Török Péter.

 

Köszönjük a Tempó Fradi! klubtörténeti és -statisztikai portál önzetlen segítségét, hogy az NSO olvasói számára is lehetővé tette a korabeli Képes Sportok Sárosi Györggyel foglalkozó írásainak és őt ábrázoló címlapjainak az elérését!

SOROZATUNK KÖVETKEZŐ RÉSZÉT FEBRUÁRBAN OLVASHATJÁK, BOZSIK CUCU ÉS PUSKÁS ÖCSI EDDIG KEVÉSBÉ ISMERT, 1944–45-ÖS TÉLI „KLUBVÁLTÁSÁRÓL” LESZ SZÓ BENNE.

 

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés