Vb 2018: harmadik kalaposak leszünk, megkaphatjuk a románokat – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.06.17. 13:57
null
A magyar és a román válogatott a vb-selejtezők során is összecsaphat (Fotó: Reuters)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalosan csak júliusban hozza nyilvánosságra, a nemzetközi sportsajtóban azonban már tudni vélik a 2018-as világbajnokság európai selejtezőzónájának kalapbeosztását. A magyar válogatottat a hírek szerint a harmadik kalapba sorolják be, ami azt jelenti, hogy az Európa-bajnoki selejtezős ellenfelek közül az északíreket és a görögöket is elkerüljük.

 

A kalapbeosztást júliusban az aktuális FIFA-világranglista alapján készítik el, de nagyjából már most is tudni lehet, hogy a nemzeti csapatok melyik kalapba kerülnek.

A várakozások szerint a magyar válogatott Lengyelország, Ukrajna, Skócia, Svédország, Albánia, Észak-Írország, Szerbia és Görögország társaságában a harmadik kalapban kap helyet, tehát ezeket a csapatokat a selejtezőcsoportok sorsolásakor biztosan elkerüli.

A románok első kalaposak lesznek, ellentétben az olaszokkal, akik kedden felkészülési mérkőzésen kikaptak a portugáloktól, így elszalasztották annak az esélyét, hogy a horvátok elé férkőzzenek.

Gibraltár még nem FIFA-tagállam, ebből kifolyólag a világbajnoki selejtezősorozatban nem indulhat el.

Az ötvenkét csapatot hét 6-os és két 5-ös csoportba sorolják, a televízió-társaságokkal kötött megállapodás értelmében az angolok, a franciák, a németek, az olaszok, a spanyolok és a hollandok biztosan hatos csoportba kerülnek.

A kilenc csoportelső kijut az oroszországi világbajnokságra, míg a nyolc legjobb csoportmásodik pótselejtezőt vív egymással a fennmaradó négy helyért. Az oroszok a rendező ország jogán automatikusan résztvevők.

A sorsolást július 25-én tartják Szentpéterváron.

A 2018-AS VILÁGBAJNOKSÁG EURÓPAI ZÓNÁJÁNAK NEM HIVATALOS KALAPBEOSZTÁSA
1. kalap:
Németország, Belgium, Hollandia, Románia, Anglia, Wales, Portugália, Spanyolország, Horvátország
2. kalap: Olaszország, Szlovákia, Ausztria, Svájc, Csehország, Franciaország, Izland, Dánia, Bosznia-Hercegovina
3. kalap: Lengyelország, Ukrajna, Skócia, MAGYARORSZÁG, Svédország, Albánia, Észak-Írország, Szerbia, Görögország
4. kalap: Törökország, Szlovénia, Izrael, Írország, Norvégia, Bulgária, Feröer, Montenegró, Észtország
5. kalap: Ciprus, Lettország, Örményország, Finnország, Fehéroroszország, Macedónia, Azerbajdzsán, Litvánia, Moldova
6. kalap: Luxemburg, Kazahsztán, Liechtenstein, Grúzia, Málta, San Marino, Andorra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik