Van Gaal szervezetlen magyarokat, Egervári durva hibákat látott

Vágólapra másolva!
2012.09.11. 23:46
null
Kezdjük megszokni: a holland válogatott megint átlépett a mieinken (Fotó: Mirkó István)
Címkék
Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a győztes budapesti világbajnoki selejtező után elmondta, szervezetlennek látta a mieinket a második félidőben, amikor még több gólt is szerezhettek volna. Összességében elégedett a két meccsen szerzett hat ponttal. Egervári Sándor, a mieink kapitánya durva egyéni hibákról beszélt, amelyekkel megkönnyítettük az egyébként is esélyesebb hollandok dolgát.

Egervári Sándor elsősorban a durva egyéni hibákban látta a háromgólos vereség legfőbb okát:

„Gratulálni kell az ellenfélnek, megérdemelten nyert, még ha mi durva egyéni hibákat is vétettünk hátul. Ahogy futottunk az eredmény után, egyre inkább kinyíltunk, a hollandok pedig megtalálták a gyenge pontjainkat. Sajnos fejjel megvertek minket, pedig tele vagyunk százkilencven centi magas játékosokkal” – tette hozzá a kapitány, aki kitért az összeállításbeli változtatásokra is.

KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓ: NS)
KATTINTSON A KÉPRE, ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉS KÉPEIBŐL ÖSSZEÁLLÍTOTT GALÉRIÁNKAT! (FOTÓ: NS)

„Laczkó Zsolt térdét valószínűleg műteni kell, korábban Pintér Ádám és Mészáros Norbert is megsérült, így kényszerűségből játszott Elek Ákos a bal oldalon. Valamilyen áldozatok mentén meg kellett oldanunk a védekezésünket, Lipták Zoltán középen szerepeltetésénél nem volt jobb alternatívám.”

Egervári azt is elmondta, elöl Priskin az együtt töltött napok során jobb állapotban volt, mint Szalai, ráadásul az Andorra elleni meccsen is bizonyított, ezért döntött a szerepeltetése mellett.

„Fontos, hogy a hollandok a riválisainkat is megverjék, és akkor kevésbé fog számítani ez a vereség. Ez a meccs nem rendít meg minket, nem adjuk fel az álmainkat. Ajándékoztunk néhány gólt az ellenfélnek, ami nem volt korábban jellemző ránk. Ráadásul több ilyen is volt, a holland pedig van olyan jó csapat, hogy ezeket kihasználta.”

„Egy-egy rossz teljesítmény kapcsán kikerülhetnek játékosok, de a következő meccsig még van egy hónap, addig sok minden történhet....” – zárta mondandóját a szövetségi kapitány..

Louis van Gaal szervezetlen magyarokról beszélt, ugyanakkor elégedett volt a két meccsből megszerzett hat pontjukkal.

„Tegnap is mondtam, hogy a góllövés fog számítani, nekünk ez hamar összejött, utána ugyan kaptunk tizenegyesből egy gólt, de a magyar csapat a második félidőben szervezetlenül játszott, mi pedig többet is lőhettünk volna két gólnál. Két nehéz ellenféllel kezdtünk, a két meccsből hat pontot szereztünk, hat gólt lőttünk, és csak egyet kaptunk, azt is büntetőből. Összességében tehát elégedett vagyok” – értékelt Van Gaal, aki azt is elmondta, hogy többször is sérülés miatt kellett cserélnie, ebben akár a Puskás Ferenc Stadion nem éppen ideális talaja is szerepet játszhatott.

„Lens közvetlenül a meccs előtt tudta meg, hogy játszani fog, mégis kiválóan futballozott, és két gólt szerzett” – tette hozzá a holland kapitány. A PSV játékosa bizony sok kellemetlen pillanatot okozott nekünk a találkozó során.

Van Gaal elismerte, hogy több gólt is előre tervezett helyzetekből lőttek.

„Nagyon is tudatos volt, begyakorolt helyzetekből szereztük a gólokat, vannak olyan játékosaink, akik képesek erre.”

„Jól sikerült ötvözni az otthon és külföldön játszókat, és elég rövid idő alatt kialakult a kellő csapatszellem. Egy példa erre: Mathijsen tudta az elmúlt napokban, hogy nem lesz kezdő, de így is profin készült, és amikor beállt, fel tudta venni a ritmust. Még nem mondhatjuk persze, hogy teljesen beépültek a fiatalok, de szövetségi kapitányként vállaltam a felelősséget. Annak idején Seedorfot, Xavit és Iniestát is én fedeztem fel.”

EGERVÁRI SÁNDOR ÉRTÉKELÉSE

LOUIS VAN GAAL ÉRTÉKELÉSE
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 1–4 (MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK)
TOVÁBBI VÉLEMÉNYEK
WESLEY SNEIJDER: Az első félidő nehéz volt. Lassan járattuk a labdát, és hanyagok voltunk a középpályán, de egy idő után feljavultunk és sorra alakítottuk ki a helyzeteket. A második félidőben nagyon jó csatárjátékot produkáltunk, és így már meglehetősen egyszerűvé vált a győzelem.
PATRICK KLUIVERT: A magyaroknak több olyan játékosuk is van, mint például Dzsudzsák, aki el tudja dönteni a meccseket, ma nem volt rá lehetőségük, de a többi csoportellenfél ellen még megtehetik. Ma kicsit rosszabbak voltak, mint vártam, de ez mindig az aktuális napi formán múlik, nekünk kijött a lépés. Még csak a második körön vagyunk túl a csoportban, sok minden történhet még a végéig.
BOGDÁN ÁDÁM: Elnézést kell kérnünk a szurkolóktól, nem azt kapták, amit vártak, de nagyon köszönjük, hogy ennyien kijöttek a mérkőzésre. Ha ilyen hibákat követünk el, az mindig meg fogja bosszulni magát. Ilyen gólokat nem szabad kapni, de ezt nem foghatjuk a csapatösszeállításra. A vereség még belefért volna, de az hogy így kaptunk ki, az nem.
KORCSMÁR ZSOLT: Az elején gólt kaptunk, utána még sikerül felállnunk, de a folytatásban sajnos kijött a két csapat közti különbség. Ebből is lehet tanulni. Mindannyian követtünk el ki nem kényszerített hibákat, néhányszor viszont annyira megjáratták a labdát a hollandok, hogy nem tudtunk mit kezdeni velük. De azt gondolom, benne volt egy jobb eredmény a meccsben, sajnálom, hogy így alakult.
GERA ZOLTÁN: Csalódottak vagyunk az eredmény miatt. A meccs eleje nagyon rosszul indult számunkra, hiszen az első helyzetből gólt szerzett az ellenfél, és bár sikerült gyorsan egyenlíteni, az azt követő gól megfogta a csapatot. Az első félidő végén megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, és úgy mentünk a szünetre, hogy lehet keresnivalónk ezen a mérkőzésen, de kaptunk egy elkerülhető gólt, és három egy után már nagyon nehéz volt az eredmény után menni. A hollandok játszhatták azt a játékot, amiben ők igazán erősek, kontráztak - és a negyedik találatuk után teljesen eldőlt a mérkőzés. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult. Csapatként jobban kell védekeznünk, a négy kapott gól nem a védők hibája, hanem a csapaté - csapatmunka a védekezés, a kapustól a csatárig, a mai modern futballban tizenegy ember védekezik és támad. A hibákat ki kell javítanunk, és előre kell menni.
PRISKIN TAMÁS: Természetesen szomorúak voltunk a mérkőzés után, mert többre számítottunk. Az első félidőben partiban voltunk, de hibákat követtünk el, és vereséget szenvedtünk. Nagyon örülök a játéklehetőségnek, próbáltam a tőlem telhető legjobbat nyújtani. A csoport legjobb csapatával játszottunk, ők voltak az esélyesek. További mérkőzések várnak még ránk, szóval le kell vonni a tanulságokat, és készülünk a folytatásra, fel a fejjel!
VB 2014, EURÓPAI SELEJTEZŐK
D-CSOPORT, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 1–4 – online tudósítás
Budapest, Puskás Ferenc Stadion. Vezette: Proenca (portugál)
MAGYARORSZÁG: Bogdán – Vanczák, Juhász R., Lipták, Elek Á. (Gyurcsó, 61.) – Varga J., Korcsmár – Gera (Németh K., 80.), Koman (Hajnal, a szünetben), Dzsudzsák – Priskin. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor
HOLLANDIA: Stekelenburg – Van Rhijn, Vlaar, Martins Indi (Mathijsen 64.), Willems – Clasie – Strootman (Maher, 78.), Sneijder – Narsingh, Van Persie (Huntelaar, a szünetben), Lens. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal
Gólszerző: Dzsudzsák (7. – 11-esből), ill. Lens (3., 53.), Martins Indi (19.), Huntelaar (74.)
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 2 2 6–0 +6 6
2. Hollandia 2 2 6–1 +5 6
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 6–4 +2 3
4. Törökország 2 1 1 3–2 +1 3
5. Észtország 2 2 0–5 –5 0
6. Andorra 2 2 0–9 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik