Valósággá válik – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.03.30. 22:40

Belépek a virtuális térbe, mint koronavírus-járvány idején az emberek többsége. Csak éppen nem az internet adja a virtualitást, hanem a képzelet. S meg vagyok győződve róla, hogy nem is állok messze a valóságtól. Legalábbis remélem.Futballválogatottunk múlt csütörtökön Szófiában Bulgáriát legyőzve már csupán egymérkőzésnyire van az Eb-részvételtől.

Szalai Ádám 89. percben szerzett fejes gólja döntötte el a találkozót, a meccs nagy részében tükörszélsőt játszó Dzsudzsák Balázs jobb oldali beadását előrevetődve, mintegy nyolc méterről stukkolta a házigazdák kapujába, ezzel a góllal nyertünk 1–0-ra.

Ekkor már tudtuk, hogy március 31-én, vagyis ma este a Puskás Arénában Románia lesz az ellenfelünk, mert Mirel Radoi szövetségi kapitány csapata közvetlenül a lefújás előtt 2–0-ra vezetett Reykjavíkban. Pedig szomszédaink hogy ódzkodtak a Laugardals-völlur gyepszőnyegétől! Mondván, a pálya talaja fűtés nélküli, márpedig Izlandon március végén nem éppen ideálisak a körülmények. A románok már a novemberi sorsolás után ravaszkodtak, hogy inkább Dániában kellene rendezni a találkozót...

Ennek alátámasztására a Gazeta Sporturilor tudósítója drámai hangvételű riportban ecsetelte az izlandi időjárás viszontagságait, nem sok jót várva a márciusi helyzettől sem.S hogy milyen az élet? 1–0-s román vezetésnél a Ferencvárossal 2019-ben bajnoki címet szerző Kjartan Finnbogasonnak a 16-os sarkáról leadott, gólba tartó lövése elakadt a román kapu előtti sárban...A magyar–románra már pénteken megkezdődött a jegyárusítás, de az online rendszer az első percekben beérkező igénylések hatására rövid időre összeomlott.

A Puskás Aréna 67 ezer fő befogadására alkalmas, és mintegy 300 000 jegyigénylés érkezett! Két óra alatt minden tikett elkelt, másnap Csányi Sándor, az MLSZ elnöke közleményben hívta fel a szurkolók figyelmét, hogy a román himnusz alatt ne fütyüljenek. A magyar drukkereknek lesz alkalmuk érzelemnyilvánításra sportszerű módon is: az Ismerős Arcok frontembere, a motorbalesetéből felépült Nyerges Attila elénekli a Nélküled című dalt.

Én biztosra veszem, hogy a székely himnuszt is halljuk a közönségtől.Végül az Uruguay elleni nyitó mérkőzés transzparense ugrik be: Két stadion, egy legenda, egy újabb történet kezdete. Valami azt súgja, Eb-résztvevők leszünk.

Legfrissebb hírek

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
9 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44
Ezek is érdekelhetik