Válogatottunk hét helyet előrelépett a világranglistán

Vágólapra másolva!
2011.06.29. 10:20
null
Szabicsék hét helyet javítottak a ranglistán (Fotó: Németh Ferenc)
A magyar labdarúgó-válogatott hét helyet előrelépve a 45. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok állnak az élen.

 

EGERVÁRI: JELENTŐS ELŐRELÉPÉS
„Bár ez még nem a hivatalos besorolás, de várhatóan valóban a harmadik kalapba kerülünk a vb-sorsoláson – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. – Jelentős és reményteljes eredménynek tartom, hogy el tudtuk érni ezt az előrelépést, ez mindenképpen pozitív fejlemény a magyar labdarúgásban. Az előrelépés jelenthet, de nem feltétlenül jelent majd előnyt a vb-sorsoláskor, hiszen a negyedik kalapban is rendkívül erős válogatottak szerepelnek majd, és ha közülük is a legerősebbek egyikét kapjuk ellenfélként, akkor kevesebb hozadéka lehet a javításnak."

Jól jött Egervári Sándor csapatának a Luxemburg (1–0) és a San Marino (3–0) elleni győzelem júniusban: a mieinknek hét helyet ért a két siker a FIFA ma közzétett világranglistáján.

Ezzel gyakorlatilag az is biztossá vált, ami már eddig is valószínűsíthető volt: a magyar együttes a harmadik kalapból várhatja majd a 2014-es brazíliai világbajnokság sorsolását. A FIFA a következő, július 27-i ranglista alapján határozza meg a kalapokat, de az európai válogatottaknak addig már nem lesz több mérkőzésük.

A lista élén továbbra is Spanyolország áll, és a selecciónt még mindig a vb-ezüstérmes Hollandia követi a sorban, de Németország feljött a harmadik helyre, míg Brazília két helyet visszacsúszott, így Anglia is megelőzte a selecaót.

A hazánkkal azonos Eb-selejtezőcsoportban szereplő Svédország kilenc helyet ugrott előre, így már a 18., míg Finnország is javított öt helyet (76.). Moldova is előrelépett egy helyet (85.), San Marino pedig még mindig nullapontos.

FIFA-VILÁGRANGLISTA
Hely Előző Ország Pont Változás
1. (1.) Spanyolország 1871 pont +14
2. (2.) Hollandia 1661 –41
3. (4.) Németország 1417 +4
4. (6.) Anglia 1146 –17
5. (3.) Brazília 1130 –295
6. (9.) Olaszország 1059 +40
7. (8.) Portugália 1046 –6
8. (10.) Horvátország 1033 +42
9. (28.) Mexikó 1007 +205
10. (5.) Argentína 979 –288
11. (11.) Norvégia 972 –15
12. (12.) Görögország 959 –26
13. (14.) Japán 925 –36
14. (21.) Elefántcsontpart 922 +55
15. (19.) Franciaország 920 +37
16. (24.) Montenegró 915 +95
17. (18.) Oroszország 914 +18
18. (7.) Uruguay 909 –185
19. (28.) Svédország 884 +82
20. (27.) Dánia 857 +49
21. (17.) Szlovénia 833 –70
22. (20.) Ausztrália 829 –47
23. (30.) Törökország 820 +25
24. (22.) Amerikai Egyesült Államok 799 –56
25. (16.) Szerbia 797 –110
26. (31.) Dél-Korea 787 +33
27. (13.) Chile 782 –185
28. (26.) Szlovákia 779 –30
29. (25.) Svájc 778 –41
30. (33.) Izrael 771 +62
31. (34.) Írország 752 +71
32. (23.) Paraguay 743 –104
33. (15.) Ghána 735 –183
34. (36.) Egyiptom 727 +51
35. (37.) Belgium 691 +37
36. (32.) Csehország 670 –52
37. (44.) Burkina Faso 661 +61
38. (55.) Jamaica 656 +110
39. (45.) Bosznia-Hercegovina 642 +48
40. (53.) Fehéroroszország 636 +79
41. (39.) Nigéria 635 –2
42. (35.) Ukrajna 620 –58
43. (40.) Szenegál 619 +6
44. (43.) Honduras 613 +10
45. (52.) MAGYARORSZÁG 603 +44
46. (46.) Bulgária 599 +7
47. (38.) Dél-afrikai Köztársaság 597 –56
48. (49.) Kamerun 595 +23
49. (54.) Peru 583 +35
50. (48.) Irán 578 +3
51. (41.) Algéria 575 –34
52. (67.) Panama 574 +81
53. (42.) Románia 571 –36
54. (50.) Kolumbia 564 0
55. (56.) Costa Rica 561 +20
56. (57.) Grúzia 530 –6
57. (61.) Tunézia 527 0
58. (47.) Litvánia 526 –51
59. (50.) Albánia 524 –40
60. (59.) Gabon 517 –12
61. (66.) Skócia 513 –4
62. (65.) Észak-Írország 498 –22
63. (73.) Marokkó 494 +49
63. (58.) Líbia 494 –40
65. (74.) Ausztria 479 +36
66. (62.) Guinea 475 –49
67. (71.) Lengyelország 474 +25
68. (64.) Ecuador 473 –50
69. (68.) Venezuela 471 –18
70. (62.) Örményország 462 –62
71. (72.) Malawi 454 +8
72. (87.) Salvador 434 +43
72. (89.) Zambia 434 +51
74. (69.) Botswana 431 –48
75. (77.) Kína 426 –12
76. (81.) Finnország 419 +3
77. (84.) Uganda 417 +15
78. (70.) Mali 416 –35
79. (75.) Észtország 399 –41
80. (89.) Ciprus 398 +15
81. (79.) Zöld-fokiKöztársaság
397 –24
82. (77.) Lettország 388 –50
83. (76.) Kanada 387 –52
84. (93.) Jordánia 385 +7
85. (86.) Moldova 383 –11
86. (83.) Üzbegisztán 381 –22
87. (80.) Benin 380 –38
87. (126.) Zimbabwe 380 +161
89. (96.) Haiti 377 +29
90. (95.) Trinidad és Tobago 374 +21
91. (113.) Közép-afrikai Köztársaság 370 +107
92. (88.) Szaúd-Arábia 366 –20
93. (102.) Bolívia 356 +44
94. (92.) Katar 355 –25
95. (118.) Sierra Leone 348 +102
96. (89.) Irak 346 –37
97. (60.) Új-Zéland 345 –183
98. (85.) Macedónia 338 –60
99. (104.) Szudán 333 +38
100. (99.) Niger 331 –4

 

AZ EURÓPAI KALAPBEOSZTÁS A JELENLEGI RANGLISTA ALAPJÁN
1. KALAP
1. Spanyolország 1871
2. Hollandia 1661
3. Németország 1417
4. Anglia 1146
5. Olaszország 1059
6. Portugália 1046
7. Horvátország 1033
8. Norvégia 972
9. Görögország 959
2. KALAP
10. Franciaország 920
11. Montenegró 915
12. Oroszország 914
13. Svédország 884
14. Dánia 857
15. Szlovénia 833
16. Törökország 820
17. Szerbia 797
18. Szlovákia 779
3. KALAP
19. Svájc 778
20. Izrael 771
21. Írország 752
22. Belgium 691
23. Csehország 670
24. Bosznia-Hercegovina 642
25. Fehéroroszország 636
26. Ukrajna 620
27. MAGYARORSZÁG 603
4. KALAP
28. Bulgária 599
29. Románia 571
30. Grúzia 530
31. Litvánia 526
32. Albánia 524
33. Skócia 513
34. Észak-Írország 498
35. Ausztria 479
36. Lengyelország 474
5. KALAP
37. Örményország 462
38. Finnország 419
39. Észtország 399
40. Ciprus 398
41. Lettország 388
42. Moldova 383
43. Macedónia 338
44. Azerbajdzsán 282
45. Wales 273
6. KALAP
45. Feröer 273
47. Liechtenstein 253
48. Izland 244
49. Kazahsztán 231
50. Luxemburg 213
51. Málta 83
52. Andorra 0
San Marino 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik