Válogatott: „Walesnek is vannak gyenge pontjai, ezeket kell kihasználni”

2019.11.18. 13:35
null
Marco Rossi fejében már összeállt a Wales elleni kezdőcsapat (Fotó: Koncz György)
A magyar labdarúgó-válogatott hétfő délelőtt tartott sajtótájékoztatót, mielőtt elutazott volna Walesbe, az utolsó Eb-selejtezős mérkőzésére. A sajtóeseményen a magyar csapat szövetségi kapitánya, Marco Rossi és középpályása, Pátkai Máté vett részt.



„Kicsit másképp álltak fel Azerbajdzsán ellen, mint ahogyan szoktak. Biztos vagyok benne, hogy ellenünk a legerősebb összeállításukban fognak pályára lépni. Tisztában vagyunk vele, hogy vannak gyenge pontjaik, ezeket kell kihasználni”
– mondta Marco Rossi.

Az olasz mester számára nem kérdés, kiket fog pályára küldeni kedden. Ezúttal is kiemelte Nagy Zsoltot, aki már Uruguay ellen is játszott.

„Ha egy nappal a mérkőzés előtt még taktikai szempontból kérdések lennének a fejemben, akkor mással kéne foglalkoznom az edzősködés helyett. A kezdő tizenegy a stáb és az én fejemben is összeállt. Három játékos kimaradt a keretből, így voltak olyan döntések, amelyeket a kényszer miatt kellett meghoznom. A legfontosabb az akarás lesz, de ezen téren a fiúk úgyis odateszik magukat” – folytatta az 55 esztendős szakember.

„Nagy Zsoltot ismét ki kell emelnem, hiszen ő kezdeni fog Walesben. Már Uruguay ellen debütált, igaz, akkor még csak csereként, de fokozatosan akartuk megismertetni vele a nyomást, ami a válogatottsággal jár. Jól reagált erre, jól végezte a feladatát, elégedettek voltunk vele” – válaszolta a sajtótájékoztatón Rossi.

Rossi elárulta, milyen hangulatra számít Walesben, valamint kitért arra, hogy mire kell külön odafigyelni a britek játékában.

„Nagyon fontos lesz a hangulatbeli különbség. Itthon nagyon érzelmes pillanatok voltak Gera Zoltán búcsúztatása, valamint az új stadion miatt is. Azt kell hoznunk Wales ellen, amit Uruguay ellen is – leszámítva az első 15–20 percet. Megmutattuk, hogy még az uruguayiak ellen is tudtunk nyílt sisakos meccset játszani, ez elmondható a legtöbb Eb-selejtezős meccseinkről, kivéve a horvátok elleni idegenbeli találkozót” – emelte ki a szövetségi kapitány

„Valószínűleg a brit, fizikális típusú focit fogják játszani. Tudjuk, hogy a levegőben nagyon jók és azt is, hogy a sokszor keresik a középcsatárt és a belső védőket beadásokkal, hiszen jól fejelnek – ebben persze Bale is nagyon erős. Emellett arra is készülünk, hogy agresszívan fognak kezdeni az első 15-20 percben”
– tette hozzá Marco Rossi.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya után a Mol Fehérvár középpályása, Pátkai Máté is megszólalt az indulás előtt.

„Nekem teljesen mindegy, ki dönti el a találkozót. Az egész országnak arra van szüksége, hogy nyerjen a csapat. Az utóbbi napokban a csapból is ez folyt. Mi lesz Walesben? Hogy fogunk felállni? Milyen harcmodorral? Egy biztos: nagy feladat vár ránk” – mondta Pátkai.

„Mindenkinek óriási élmény volt ekkora közönség előtt játszani az új Puskás Arénában.Lehet, hogy az eredménysokaknak csalódás, de a világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk, tisztes helytállás volt. Én is szívesen játszottam volna, de Marco Rossi így döntött, én ezt elfogadtam” – tért ki a magyar válogatott középpályás az Uruguay elleni meccsre.

A 31 éves futballista arról is beszélt, hol lehet keresnivalója a magyar csapatnak Wales ellen.

„Nagyon veszélyes támadóik vannak, de a védelmük sebezhető. Az azeri csapat is néhol elbizonytalanította őket. Nálunk is van bizonytalansági tényező, hiszen nem az ideális védelemmel fogunk felállni, ez a négy játékos ugyanis még sohasem játszott együtt. De ha elhiszi ez a csapat, hogy tud nyerni Walesben, akkor meglehet a siker” – mondta Pátkai.

„Nem szabad kifogásokat keresni. Willi Orbán és Kádár sem játszik, ennek ellenére mindenkinek be kell bizonyítania, hogy helye van a csapatban. Egy válogatott játékoson mindig van nyomás, de a walesi csapaton talán még nagyobb a teher. Türelmesnek kell lennünk, el lehet dönteni ezt a meccset a 85. percben is”
– tette hozzá Pátkai Máté.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Szalai Attila (Apollon Limassol – Ciprus), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Pávkovics Bence (Debreceni VSC)
Középpályások: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg – Ausztria), Vida Máté (FC DAC 1904 – Szlovákia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek), Feczesin Róbert (Újpest FC), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (1. FSV Mainz 05 – Németország), Varga Roland (Ferencváros), Zsótér Donát (Újpest FC)

EB-SELEJTEZŐK
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán – élőben az NSO-n!
20.45: Wales–Magyarország – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Horvátország 8 5 2 1 17–7 +10 17
2. MAGYARORSZÁG 7 4 – 3 8–9 –1 12
3. Wales 7 3 2 2 8–6 +2 11
4. Szlovákia 7 3 1 3 11–11 0 10
5. Azerbajdzsán 7 – 1 6 5–16 –11 1

Félkövér: már kijutott az Eb-re.
*: bejutott a Nemzetek Ligája playoffjába.
Dőlt: kiesett, s az NL-en keresztül sem juthat ki.

Legfrissebb hírek

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
4 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
6 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
17 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
17 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
23 órája

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
Tegnap, 11:21

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29