Válogatott: „Dzsudzsák évek óta nem játszik jól, Tőzsér alibizik”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.27. 12:06
null
Nagy László nincs elragadtatva Dzsudzsák Balázs válogatottban nyújtott teljesítményétől (Fotó: Földi Imre)
A magyar válogatott tagjaként 1968-ban olimpiai aranyérmet szerző Nagy László volt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. Az Újpest legendás labdarúgója szerint nem a mieink az esélyesei a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőnek, míg a magyar fiatalokkal nem a legképzettebb edzők foglalkoznak. A 66 esztendős szakember Dzsudzsák Balázst és Tőzsér Dánielt élesen bírálta.

 

„Az utánpótlásképzésünk egész más, mint külföldön. Nálunk a tehetségekből tehetségek maradnak, míg más országokban futballistát nevelnek. Nagyon komolyan veszik a kiválasztást, megfelelő mentalitású játékosokkal dolgoznak, a gyerekekkel pedig képzett edzők dolgoznak. Idehaza nem biztos, hogy a legképzettebb szakemberek foglalkoznak a fiatalokkal, és lehet, hogy nem is akarnak odakerülni, mert nem fizetik meg őket” – kezdte Nagy László, aki a norvégok elleni pótselejtezős párharcról is beszélt.

„Ha reálisan nézzük az esélyeket, a norvégoknak hatvan százalékot adnék, nekünk negyvenet, de amíg le nem fújják a visszavágót, bíznunk kell abban, hogy a magyar válogatott összeszedi magát, és kijut az Európa-bajnokságra, bár a két csapat játéktudása miatt ez kérdéses. Ha a selejtezők során mertünk volna kicsit kockáztatni, már kint lennénk az Eb-n” – vélekedett az Újpest korábbi kiválósága.

Nagy László ezek után több magyar válogatott futballistát is név szerint említett, és kitért a válogatottban mutatott teljesítményükre.

„Amióta távozott a PSV-től, Dzsudzsák Balázst nem láttam jól játszani. A románok elleni szabadrúgásgóljától függetlenül a futómennyisége, a játéka és a támadásokban való szerepvállalása sem győzött meg. Nem véletlen, hogy egyik klubból a másikba igazol, de nagyon jól csinálja, hiszen nemcsak az egyesületek járnak jól, hanem ő is. Ám ebből a magyar válogatott nem profitál. Tőzsér Dániel alibi futballt játszik, ami nagyon kevés ahhoz, hogy a válogatott eredményes legyen. Nem elég, hogy a védelem előtt és a nem létező középpályássor mögött leveszi a labdát, és odapasszolja a mellette lévőnek, vagy ad egy keresztlabdát” – mondta Nagy, aki a Barcelona spanyol válogatott középpályása, Sergio Busquets játékát hozta fel követendő példaként.

Az olimpiai bajnok labdarúgó újpesti kötődése ellenére a Ferencváros futballistáit emelte ki a nemzeti csapat keretéből.

„Nagy Ádám a görögök elleni mérkőzésen nem lépett pályára, mondván, a feröeriek ellen elfáradt. Tizenkilenc éves játékos mindennap tud futballozni reggeltől estig, és ha kell, le tud játszani kilencven percet. Nem hiszem, hogy jó döntés volt kihagyni. A közvélemény által »bekiabált« Böde Dániel nagy teherbírású játékos, olyan futballista, akire ebben a válogatottban szükség van” – szögezte le.

Nagy László az interjú végén hozzátette, abban egyetért Bernd Storckkal, a mieink támadójátékát nem az határozza meg, hogy hány csatár kap a lehetőséget, hanem, hogy a pályán lévő játékosok közül hányan tudnak részt venni a támadásokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik