Válogatott: Szoboszlai azért van itt, mert eljött a pillanat – Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.18. 16:33
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megtartotta a csütörtöki, Szlovákia elleni Eb-selejtező előtti sajtótájékoztatóját. A kapitány mellett Korhut Mihály válaszolt még az újságírók kérdéseire.
Marco Rossi úgy érzi, eljött Szoboszlai Dominik pillanata (Fotó: Koncz György)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Marco Rossi úgy érzi, eljött Szoboszlai Dominik pillanata (Fotó: Koncz György) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Az olasz szakember kezdésként elárulta, hogy a tengerentúlról érkező Németh Krisztiánra és Baráth Botondra még vár a csapat, rajtuk kívül már az összes magyar futballista csatlakozott a nemzeti együttes keretéhez.

„Jó állapotban, stabilan érzem magam. – kezdte Korhut Mihály, akit klubcsapata előbb elengedett a válogatott miatti mérkőzés miatt. – Örülök, hogy itt vagyok, a hangulat jó, minden klappol ahhoz, hogy két jó mérkőzést játsszunk le.”

Korhut elmondta, egyáltalán nem érzi biztosnak a helyét a kezdőben. A védő egy kérdésre válaszolván hozzátette, hogy a görög bajnokságban nagyobb a tempó, több a párharc, keményebb az izraelinél, s nagyobb hangsúlyt is fektetnek a védekezésre.

„Az lép pályára, aki megfelelő állapotban és rendszeresen játszik is. De azért azt nem gondolom, hogy stabil lenne a helyem a kezdőben.”

Marco Rossi a várható kezdőcsapatról egyelőre nem árult el semmit.

„Taktikai részletekbe most nem mennék bele, nem adok ki részleteket az ellenfeleknek. Egyfelől a taktikai, másfelől a lélektani oldalra összpontosítunk. Ha sikerül ezen a két területen jól teljesítenünk, ha megfelelő, de jó értelemben vett feszültséggel lépünk a pályára, ha nem hagyjuk magunkat nyomás alá helyezni, emellett pedig a taktikai szervezettség a helyén lesz, akkor egy összetartó, megfelelő csapatmunkát tudunk nyújtani. Egy olyan munkát, ami igazából a csapatot csapattá teszi.”

A magyar válogatott edzése

Rossi beszélt a jó formában lévő Szoboszlai Dominikról is.

„Szoboszlai azért van a keretben, mert úgy érzem, eljött a megfelelő pillanat. Csak holnap vagy holnapután döntöm el, ki lép pályára. Örülök, hogy Szoboszlai alkalmasnak érzi magát arra, hogy pályára lépjen. Tudom, hogy most már elismerik a munkám, korábban azonban volt, aki megkérdőjelezte a cselekedeteim. Nem győzőm hangsúlyozni, az elmúlt hónapokban mindenkit alaposan megfigyeltünk, sokakat élőben is, ezért nyugodt szívvel állíthatom, hogy azokat a játékosokat hívtam be a keretbe, akik mindenki másnál nagyobb garanciát jelentenek a sikerre.”

A Dzsudzsák Balázst érintő kérdésre Marco Rossi úgy felelt, „vele kapcsolatban az a helyzet, hogy sokan szeretik, mások utálják. Nekem semmi problémám nincs vele, részemről sem rokonszenv, sem ellenszenv nincs. Tény, hogy hetek óta nem játszott, aztán fel is volt függesztve, de jobb állapotban van, mint amikor legutóbb meghívtam. Hogy ki játszik, arról több szempont dönt, mindig az aktuális sajátossága a gárdának. Dzsudzsákra egyébként igaz, hogy az elmúlt időszakban nem játszott, ellenben a télen ő szerepelt többet, míg a többiek pihentek.”

A kapitány arról is beszélt, természetesen a cél a hat pont a két soron következő összecsapáson.

„Nem beszéltem Dárdai Pállal a szlovákok Herthában szereplő játékosairól. Most már legalább annyira ismerjük a szlovák játékosok sajátosságait, mint a sajátjainkat. Nagy lökést jelentene, ha sikerülne legyőznünk őket” – tette hozzá Rossi.

A mieink csütörtökön 20.45-kor Szlovákiában lépnek pályára Európa-bajnoki selejtezőn, vasárnap 18 órától pedig Horvátország legjobbjait fogadják.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond (Sporting KC – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK: Balogh Norbert (APOEL – Ciprus), Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Bp. Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A SZLOVÁK VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Martin Dúbravka (Newcastle United – Anglia), Matús Kozácik (Viktoria Plzen – Csehország), Marek Rodák (Rotherham United – Anglia)
VÉDŐK: Dávid Hancko (Fiorentina – Olaszország), Peter Pekarík (Hertha BSC – Németország), Lubomír Satka (DAC), Michal Siplak (Cracovia Kraków – Lengyelország), Milan Skriniar (Inter – Olaszország), Lukás Stetina (Sparta Praha – Csehország), Denis Vavro (FC Köbenhavn – Dánia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Matús Bero (Vitesse – Hollandia), Martin Chrien (Santa Clara – Portugália), Ondrej Duda (Hertha BSC – Németország), Ján Gregus (Minnesota United – Egyesült Államok), Marek Hamsík (Talien Jifang – Kína), Patrik Hrosovsky (Viktoria Plzen – Csehország), Juraj Kucka (Parma – Olaszország), Stanislav Lobotka (Celta Vigo – Spanyolország), Róbert Mak (Zenit – Oroszország), Jaroslav Mihalík (MSK Zilina), Albert Rusnák (Real Salt Lake – Egyesült Államok), Miroslav Stoch (Slavia Praha – Csehország)
TÁMADÓK: Michal Duris (Anorthoszisz – Ciprus), Pavol Safranko (Dundee United – Skócia)

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

E-CSOPORT
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik