Válogatott: Szervezetlenül játszottak a magyarok - Van Gaal

Vágólapra másolva!
2012.09.11. 23:25
Címkék
Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a győztes budapesti világbajnoki selejtező után elmondta, szervezetlennek látta a mieinket a második félidőben, amikor még több gólt is lőhettek volna. Összességében elégedett a két meccsen szerzett hat ponttal.

„Tegnap is mondtam, hogy a góllövés fog számítani, nekünk ez hamar összejött, utána ugyan kaptunk egy tizenegyesgólt, de a magyar csapat a második félidőben szervezetlenül játszott, mi pedig többet is lőhettünk volna két gólnál. Két nehéz ellenféllel kezdtünk, a két meccsből hat pontot szereztünk, hat gólt lőttünk, és csak egyet kaptunk, azt is büntetőből. Összességében tehát elégedett vagyok” – értékelt Van Gaal, aki azt is elmondta, hogy több cserére is sérülés miatt kényszerült, a sérülésekben akár a Puskás Ferenc Stadion nem éppen ideális talaja is szerepet játszhatott.Van Gaal, aki azt is elmondta, hogy több cserére is sérülés miatt kényszerült, a sérülésekben akár a Puskás Ferenc Stadion nem éppen ideális talaja is szerepet játszhatott.

„Lens a meccs előtt tudta meg, hogy játszani fog, mégis kiválóan futballozott, és két gólt szerzett” – tette hozzá a holland kapitány. A PSV játékosa bizony sok kellemetlen pillanatot okozott nekünk a találkozó során.

Van Gaal elismerte, hogy több gólt is előre tervezett helyzetekből lőttek.

„Nagyon is tudatos volt, begyakorolt helyzetekből lőttük a gólokat, vannak olyan játékosaink, akik képesek erre.”

„Jól sikerült ötvözni az otthon és külföldön játszókat, és elég rövid idő alatt kialakult a kellő csapatszellem. Egy példa erre: Mathijsen tudta az elmúlt napokban, hogy nem lesz kezdő, de így is profin készült, és amikor beállt, fel tudta venni a ritmust. Még nem mondhatjuk persze, hogy teljesen beépültek a fiatalok, de szövetségi kapitányként vállaltam a felelősséget. Annak idején Seedorfot, Xavit és Iniestát is én fedeztem fel.”

Legfrissebb hírek

Aranyszavak a MÁV Előre történelmi duplázása után

Röplabda
5 perce

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
16 perce

Junior világbajnoki ezüstérmesek vezérletével, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar válogatott

Kézilabda
17 perce

Nyéki Balázs nagyon kiakadt: „Második meccs óta össze-vissza vernek minket”

Vízilabda
26 perce

Shaqiri emberhátrányban lőtt hármat, svájci bajnok a Basel!

Minden más foci
35 perce

Újabb német győzelem a mieink csoportjában a hoki-vb-n; Kanada kiütötte Lettországot

Jégkorong
46 perce

Gyors gólváltás után döntetlent játszott egymással a BVSC és a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
47 perce

Könnyedén nyert a Budafok az enervált Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
48 perce
Ezek is érdekelhetik