Válogatott: Szalai norvég csapattársával tervezte nézni a meccseket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.09. 16:22
null
Szalai Ádám szerint nincs arról szó, hogy a norvégok lenéznék a mieinket (Fotó: Hegedüs Gábor)
A Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott hétfőn Telkiben tartott sajtótájékoztatót. Szalai Ádám, a Hoffenheim támadója elmondta, sokat beszélt norvég csapattársával, Tarik Elyounoussival a párharcról, amelyet együtt terveztek nézni.

 

STORCK ELÁRULTA, MIÉRT VÁLOGATTA BE KLEINHEISLERT, ÉS KITÉRT ÖDEGAARDRA IS

„Bár a sajtóban az jelenik meg, hogy lenéznek minket, nekem van norvég csapattársam, maximálisan tisztelnek, nem kell ezzel foglalkoznunk” – kezdte a sajtótájékoztatón Szalai Ádám.

„Mindenki tudja, mi van velem a csapatban, hogy miért vagyok itt, azt a kapitánytól kell megkérdezni. Amennyi lehetőséget kapok, azzal igyekszem élni” – folytatta a Hoffenheim támadója.

„Sokat beszéltem a norvég csapattársammal a meccsről, ő nincs a keretben, amikor még nem voltam bent én se, arról beszéltünk, hogy az első meccset nála nézzük, a másodikat nálam... Ez most így alakult, remélem, én térek vissza boldogabban” – tette hozzá Szalai.

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰK KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe)
Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Nagy Ádám (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Puskás Akadémia), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim)

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
Rune Jarstein (Hertha), André Hansen (Rosenborg), Örjan Nyland (Ingolstadt)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg), Tom Högli (FC Köbenhavn), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ), Stefan Johansen (Celtic), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha), Alexander Tettey (Norwich), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia
November 17., 20.45: Dánia–Svédország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN

Norvégia–Olaszország 0–2 (Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik