Román-magyar: Öt nap alatt nem leszünk Messik, Ronaldók - Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.07. 16:28
null
Szalai Ádám szerint szervezett csapat lép pályára Bukarestben (Fotó: Veres Viktor)
Sajtótájékoztatót tartott Telkiben a magyar labdarúgó-válogatott a szombati, Románia elleni Európa-bajnoki selejtező előtt. Szalai Ádám elmondása szerint egyelőre csak a következő négy mérkőzésre tért vissza a nemzeti együttesbe. A támadó hozzátette, öt nap alatt nem lesz senkiből Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo, de szervezett csapat léphet pályára Bukarestben.

Elsőként a bajnokságban 12 gólnál járó Nikolics Nemanja beszélt, a Videoton támadója nem akar rágörcsölni arra, hogy a válogatottban is betaláljon. Fehérvári csapattársa, Juhász Roland szerint az NB I-et tíz sikerrel kezdő Videoton játékosai kellő önbizalommal várják a bukaresti összecsapást.

„Jól teljesítek a bajnokságban, jönnek a gólok, de ez a társaim érdeme is – mondta Nikolics Nemanja. – Nem görcsölök rá, hogy a válogatottban is eredményes legyek, igyekszem jól teljesíteni, és akkor majd jön a többi is. Amikor megláttam Dárdai Pál első, bő keretét, rossz érzés volt bennem, de azon voltam, hogy újabb gólokkal bizonyítsam azt: helyem van a válogatottban. Úgy voltam vele, még keményebben dolgozom, hogy meghívjanak. A szűk keretbe már bekerültem, aminek nagyon örültem, élvezek minden napot, percet, amit a válogatottnál tölthetek. Az Észak-Írország elleni meccsen ezer dolgot tudnék mondani, miért nem ment a játék, de nem kifogást kell keresni, nem akarok balhét, valóban nem az volt életem meccse. Nem ezt vártam magamtól és a csapattól sem, de túl kell lépni. Bízom a bukaresti jó szereplésben.”

„A Vidi-játékosoknak megvan az önbizalmuk, hétről hétre jól teljesít a csapat, ezt a formát szeretnénk átmenteni a válogatottra, és sikeresek lenni” – tette ezt már hozzá a fehérváriak védője, Juhász Roland.

Dárdainak már fejében van a csapat a „sumák románok” ellen

„Volt egy klubváltásom azóta, hogy legutóbb itt voltam. Sikerült beilleszkednem, jó a szakmai stáb, tehetséges fiatalok vannak a keretben. Jól érzem magam. Nem volt tervezett a klubcsere, a nyári szünet után egy héttel jött, hogy váltok” – kezdte a válogatott keretébe visszakerülő Szalai Ádám.

„Mi változott? Már vártam a kérdést... Annyi, hogy Dárdai Pál vette át a válogatottat... A tavalyi véleményemet most is tartom. Segíteni szeretnék a válogatottnak, egyelőre amíg Dárdai Pál az edző. Óriási megtiszteltetés a keze alatt játszani, nagy dolog, amit játékosként elért a Bundesligában, kevesek értek el hasonlót. Mindegyik játékosnak sokat adhat, profi szervezettség jellemzi a munkáját, ég és föld a korábbihoz képest – tette hozzá a Hoffenheim támadója. – Labdarúgóként bármelyik klubban szerepeljek, az volt a fontos, hogy a szervezettség, a mentalitás meglegyen, ami segíti a fejlődésemet, a karrieremet. Pali kinevezése után biztos voltam benne, hogy ez nála is így lesz. Sokat tanulhatok tőle, nem úgy megyek vissza a válogatottnál töltött másfél hét után, hogy esetleg hátrányba kerültem a többiekhez képest, akik profi körülmények között készülhettek. Ellentétben velem.”

A 26 éves támadó egyelőre nem tervez hosszú távra a válogatottnál.

„Jelem pillanatban erre a négy meccsre jöttem a válogatotthoz. Pozitív beszélgetéseim voltak Dárdai Pállal, az utána következőkről viszont egyelőre nem tudok információkkal szolgálni. Volt pár hónapunk, hogy felkészüljünk az első Eb-selejtezőre, ami nem sikerült. Most jött a változás, és van öt-hat napunk egy bukaresti presztízs meccsre. Olyan iram van a mostani edzéseinken, ami elengedhetetlen a profi labdarúgásban. Hogy elkerüljük a hülyítést: sokkal szervezettebb válogatott leszünk most, mint voltunk korábban. Sokkal tudatosabb a játékunk, a labdaszerzés, a védekezés, és abból átmenni támadásba. Öt nap alatt nem leszünk Messik, Cristiano Ronaldók, csodát nem lehet tenni, de szervezett csapat leszünk.”

Szalai: Dárdai sokat adhat hozzá a karrieremhez

A Dinamo Moszkvát erősítő Dzsudzsák Balázs szerint mindenki pozitív irányba mozdult el, önbizalom növelő volt a játékosok számára, ahogyan Dárdai Pál szövetségi kapitány beszélt a keretről és a feladatokról. Elmondása szerint előny lehet, hogy sokan vannak a tavaly Bukarestben vereséget szenvedő csapatból, akik nem akarják majd elkövetni ugyanazt a hibát. A 27 éves szélső szeretne rászolgálni Dárdai dicséretére.

„Pozitív a változás. Olyan visszhang volt a csapatoknál, játékosoknál, hogy picit elmozdult mindenki a pozitív irányba – vélekedett erről már Dzsudzsák Balázs. – Önbizalom növelő volt, hogy a csapatról, a keretről beszélt a kapitány, aki erre ráerősített a már közösen eltöltött napon. Semmi olyan dolgot nem kért, amit ne tudtunk volna teljesíteni, és ha tudjuk követni azt az irányvonalat, amelyet ő és a stábja kért, abból profitálhatunk. Olyan lendületet hozott, amire alapozhatunk.”

„Lehet előny, hogy többen vagyunk ott a tavalyi csapatból, olyan élményekkel megyünk vissza, amire nem szívesen emlékezünk. Lett új karaktere a csapatnak, ami talán nem jellemezte korábban, a stáb pedig olyan emberekkel bővült, akiktől bármilyen véleményt el lehet és kell fogadni, gondolok például Nyilasi Tiborra, hiszen a múltja és a tapasztalata olyan gazdag – tette hozzá a Dinamo Moszkva szélsője. – A tavalyi egy rosszul sikerült meccs volt, amit rögtön az elején elrontottunk. Azóta egy évvel tapasztaltabbak lettünk, és még egyszer nem követjük el azokat a hibákat.”

„Pali a csapat előtt megismételte a sajtótájékoztatón elhangzottakat, az egyes játékosokra tett jelzőkkel együtt. Persze csak azért, mert azt az adott jelzőt éppen megkapta valaki, még nem részesül semmiféle kiváltságban. Nem teheti meg, hogy nem edz a héten, csak kijön majd a szombati meccsre. Olyan terhet rakott rám, aminek igyekszem megfelelni, azért megfeszülni. Örülök, hogy ő így, ilyennek lát engem – mondta Dzsudzsák, akit Dárdai zseninek nevezett.

„A nyáron klubot váltottam, sikerült a beilleszkedésem – vette át a szót a Hamburghoz szerződő Stieber Zoltán. – Sok játéklehetőséget kapok, megérte a váltás, bár eredmények nem jöttek az elején, és emiatt maradt bennem hiányérzet, viszont így is elégedett vagyok. Örülök, hogy a kapitány Huszti Szabolcshoz hasonlított, igyekszem olyan karriert befutni, mint amilyet neki sikerült. A német vonallal erősödött a válogatott, igyekszem ehhez hozzátenni a magamét.”

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Dárdai Pál a Telkiben tartott sajtótájékoztatón elmondta, meglepné a románokat, élvezni kell a szombati játékot és az elején nem húzogatni kell, hanem odacsapni.

„Megérkeztünk az edzőtáborba, felmértük az ilyenkor szokásos dolgokat, ki milyen fizikai állapotban van, kinek milyen sérülése van, ki mennyit játszott a hétvégi bajnokin. Ezt kiértékelve állítottuk össze a heti programot. A sérült Simon Ádám és Vanczák Vilmos elhagyhatta a tábort, helyükre új emberek érkeztek. Az első nap helyrehoztuk az izmokat, hogy a játékosok kipihenjék a mérkőzést. Kedden már a védekezés taktikai gyakorlása volt soron, délután pedig a játékba rakjuk bele ugyanezeket az elemeket. Holnap a támadásoknál tesszük ugyanezt. Csütörtökön a rögzített szituációk következnek, pénteken nem bántom a játékosokat, jöhet a szokásos mérkőzés előtti edzés, már a helyszínen” – kezdte nyilatkozatát Dárdai Pál.

„Szakmai kérdésekbe a felállásról nem megyek bele, szeretnénk meglepni őket. Előnyben vagyunk a románokkal szemben, mi tudjuk, hogy ők hogyan állnak fel, milyen rendszerben játszanak – folytatta a szövetségi kapitány. – Mi viszont most hangsúlyozottan két meccsre készülünk. Kihajthatjuk magunkat Bukarestben az utolsó csepp vérünkig, de vár még ránk egy meccs utána három nappal. Valószínű, hogy nem toljuk fel annyira a védekezésünket, mint ahogy tervezünk Feröer ellen, de még az is lehet, hogy igen. Nem szeretném elárulni. Elég sumákok a románok, tudják ők azt, hogy mit akarnak, és kihasználják, ha az ember egyszer is hibázik. A tiszta játékidő ötvenöt-hatvan perc, ennek legalább a háromnegyedénél nagyon koncentráltnak kell lenni, a többinél meg úgy is nálunk lesz a labda.”

„Van a fejemben már egy kész kezdőcsapat, a nyolcvan százalékán nem változtatok. De ha a héten valaki mégsem hozza úgy magát, akkor módosítok. Lehet, hogy a srácok már érzik is, kire hogyan számítok. Ha valaki azonban nincs olyan passzban, vagy pont itt hozzák formába a társak, akkor változtatunk. Van még két-három napunk, hogy erről döntsünk. Megbeszéltük a románokat első nap, én nem akarok velük többet külön foglalkozni a meccsig. Annyit olvasnak róla, beszélnek róla a játékosok, hogy félő, amire odaérünk, fejben elfáradnak. Játékosként hétfőn nem görcsöltem rá arra, hogy szombaton jön a Bayern, ráértem arra pénteken. Jön a Ribéry, akit egyedül nem tudok megfogni, ki hogyan segít be, ezen már csak pénteken agyaltam. Addig nem. Fontos a játékosokat nem kiégetni agyilag, és hogy e mellé meglegyen fizikailag a kellő frissesség is.”

„Fel lehet készíteni, mi van akkor, ha gyors gólt kapunk, de inkább arra készülünk, hogy ne kapjunk gólt. Taktikusan kell felépíteni a kezdés utáni tíz-tizenöt percet. Mindkét nemzetnek megvan az a húsz-húsz futballistája, akiket összegyúrva komoly eredményeket lehetne elérni. A románok régóta dolgoznak ezzel a szövetségi kapitánnyal, egységük az erejük. Nekünk sincsenek világsztárjaink, akik egy rossz meccset eldöntenek egy mozdulatsorral fél perc alatt. A csapategységet kell összeállítanunk, arra kell alapozzunk. Ennyi néző előtt nem is érti a játékos a pályán, mit mondanak, ez nem lehet hivatkozási alap a rossz teljesítményre, ez nem lehet zavaró tényező. A Bundesligában játszottam én ennél több néző előtt is. Viszont nem lehet úgy kimenni a pályára, hogy ne élvezzük azt, amit csinálunk. Úgy kell odamenni, hogy az elején nem húzogatok, hanem odacsapok” – tette hozzá Dárdai.

EURO 2016, SELEJTEZŐK
F-CSOPORT, OKTÓBERI PROGRAM

OKTÓBER 11., SZOMBAT
18.00: ROMÁNIA–MAGYARORSZÁG
(tv: M1)
20.45: Finnország–Görögország (tv: Sport2)
20.45: Észak-Írország–Feröer

OKTÓBER 14., KEDD
20.45: FERÖER–MAGYARORSZÁG
(tv: M1)
20.45: Finnország–Románia
20.45: Görögország–Észak-Írország

A ROMÁN KERET
Kapusok:
Costel Pantilimon (Sunderland), Ciprian Tatarusanu (Fiorentina), Silviu Lung (Astra Giurgiu)
Védők: Vlad Chiriches (Tottenham), Dorin Goian (Aszterasz Tripolisz), Florin Gardos (Southampton), Dragos Grigore (Toulouse), Cosmin Moti (Ludogorec), Razvan Rat (PAOK), Srgian Luchin (Steaua Bucuresti), Iasmin Latovlevici (Steaua Bucuresti)
Középpályások: Ovidiu Hoban (Hapoel Beer-Seva), Mihai Pintilii (al-Hilal), Gabriel Torje (Konyaspor), Alexandru Maxim (Stuttgart), Andrei Prepelita (Steaua Bucuresti), Cristian Tanase (Steaua Bucuresti), Alexandru Chipciu (Steaua Bucuresti), Gabriel Enache (Astra Giurgiu), Lucian Sanmartean (Steaua Bucuresti)
Támadók: Bogdan Stancu (Genclerbirligi), Ciprian Marica (Konyaspor), Claudiu Keserü (Steaua Bucuresti), Raul Rusescu (Steaua Bucuresti)

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰKÍTETT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Fulham), Megyeri Balázs (Olympiakosz Pireusz)
Védők: Fiola Attila (MVM-Paks), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (DVTK), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Tamás Krisztián (Varese), Varga József (DVSC-Teva)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Simon Krisztián (Újpest FC), Stieber Zoltán (Hamburg), Tőzsér Dániel (Watford), Varga Roland (Győri ETO)
Támadók: Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (Győri ETO), Szalai Ádám (Hoffenheim)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik