Válogatott: Storck elárulta, ki védi ma a mieink kapuját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.20. 07:30
null
Storck ismét 45-45 percet ad két kapusának, csakúgy, mint Horvátország ellen (Fotó: Földi D. Attila)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elárulta, ki védi az Elefántcsontpart elleni felkészülési mérkőzésen a mieink kapuját.

„A kapuban Gulácsi Péter és Király Gábor negyvenöt-negyvenöt percet véd, ezt már előre eldöntöttem, a mezőnyben pedig öt olyan futballista lesz, aki a legutóbbi kezdőben nem volt ott – mondta Bernd Storck a Nemzeti Sportnak. – Sajnos vannak sérültjeink, Elek Ákos, Németh Krisztián, Korcsmár Zsolt továbbra sem áll a rendelkezésemre, és bizony olyanok is akadnak, akik a klubjukban az utóbbi időszakban kevesebbet játszottak, gondolok itt Dzsudzsák Balázsra és Kleinheisler Lászlóra. Nekik szükségük van a játékpercekre.”

Michel Dussuyer, az elefántcsontparti válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar csapat legnagyobb erőssége az, hogy egységes. A házigazda együttesből külön kiemelte Dzsudzsák Balázs bal lábát, Király Gábor rutinját és Kleinheisler Lászlót is. Salomon Kalou azonban Gera Zoltánt említette ugyanerre a kérdésre.

„Gera nagyszerű játékos, elismerésre tett szert Angliában, de bizonyára a társai is jók, különben nem lenne Eb-szereplő a csapat – mondta Kalou a Nemzeti Sportnak. – A miénkben sok a fiatal, akiknek ez remek lehetőség megmutatni magukat, ők a következő világbajnokságon lehetnek kulcsszereplők.”

KELL-E IZGULNIUK A MAGYAR JÁTÉKOSOKNAK AMIATT, HOGY MOST BIZONYÍTHATNAK UTOLJÁRA MÉRKŐZÉSEN A KERETHIRDETÉS ELŐTT? MI LESZ A PROGRAM JÖVŐ HÉTEN AUSZTRIÁBAN? MIT SZÓL KALOU BUDAPESTHEZ? MIT MONDOTT NEKI DÁRDAI? A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN STORCK ÉS KALOU IS BŐVEBBEN BESZÉL A PÉNTEKI MÉRKŐZÉSRŐL!

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
18.00:Magyarország–Elefántcsontpart (Tv:M4 Sport)

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI AZ EB-IG
Budapest, március 26.: MAGYARORSZÁG–Horvátország 1–1
Budapest, május 20., 18.00: Magyarország–Elefántcsontpart
Gelsenkirchen, június 4., 18.00: Németország–MAGYARORSZÁG

A MAGYAR VÁLOGATOTT 30 FŐS KERETE
Kapusok:
Király Gábor (Szombathelyi Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Getafe – Spanyolország)
Védők:
Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Bese Barnabás (MTK Budapest), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia FC), Lang Ádám (Videoton FC), Pintér Ádám (Ferencváros), Korcsmár Zsolt (Vasas), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Korhut Mihály (Debreceni VSC-Teva)
Középpályások: Elek Ákos
(Diósgyőri VTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Vida Máté (Vasas), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország), Sallai Roland (Puskás Akadémia FC)
Támadók: Dzsudzsák Balázs
(Bursaspor – Törökország), Stieber Zoltán (1. FC Nürnberg – Németország), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Szalai Ádám (Hannover 96 – Németország), Németh Krisztián (al-Garafa – Katar), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Böde Dániel (Ferencváros), Lencse László (Újpest FC)

AZ ELEFÁNTCSONTPARTI KERET
Kapusok:
Sylvain Gbohouo (TP Mazembe – Kongói DK), Badra Ali Sangaré (Tanda), Abdoul Karim Cissé (Gagnoa)
Védők:Abdoulaye Bamba (Dijon – Franciaország), Mamadou Bagayoko (Sint-Truiden – Belgium), Eric Bailly (Villarreal – Spanyolország), Simon Deli (Slavia Praha – Csehország), Constant Djakpa (Eintracht Frankfurt – Németország), Wilfried Kanon (ADO Den Haag – Hollandia), Lamine Koné (Sunderland – Anglia), Tiémoko Konaté (Sparta Praha – Csehország)
Középpályások:Victorien Angban (Sint-Truiden – Belgium), Yao Serge N'Guessan (AFAD), Assane Gnokouri (Internazionale – Olaszország), Jean Michaël Seri (Nice – Franciaország), Ismaël Diomandé (Caen – Franciaország)
Támadók:Wilfried Bony (Manchester City – Anglia), Jonathan Kodjia (Bristol City – Anglia), Thomas Touré (Girondins Bordeaux – Franciaország), Max-Alain Gradel (AFC Bournemouth – Anglia), Salomon Kalou (Hertha BSC – Németország), Giovanni Sio (Stade Rennes – Franciaország)

EURO 2016
AZ F-CSOPORT MENETRENDJE
Június 14.18.00Ausztria–MAGYARORSZÁGBordeaux, Matmut Atlantique
Június 14.21.00Portugália–IzlandSaint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard
Június 18.18.00Izland–MAGYARORSZÁGMarseille, Stade Vélodrome
Június 18.21.00Portugália–AusztriaPárizs, Parc des Princes
Június 22.18.00Izland–AusztriaSaint-Denis, Stade de France
Június 22.18.00MAGYARORSZÁG–PortugáliaLyon, Stade des Lumières

 

♦ AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, A MENETREND

2016. június 10.–2016. július 10.
A 24 csapatot 6 négyes csoportba osztották. A csoportok első két helyezettje és a négy legjobb harmadik helyezett továbbjut a nyolcaddöntőbe. A nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben zajlik a torna, a harmadik helyért nem rendeznek mérkőzést.

AZ EB-CSOPORTOK
A-CSOPORT:
Franciaország, Albánia, Románia, Svájc
B-CSOPORT: Anglia, Wales, Szlovákia, Oroszország
C-CSOPORT:
Németország, Észak-Írország, Lengyelország, Ukrajna
D-CSOPORT:
Spanyolország, Törökország, Csehország, Horvátország
E-CSOPORT:
Belgium, Írország, Svédország, Olaszország
F-CSOPORT:
Portugália, Izland, MAGYARORSZÁG, Ausztria

Szurkolj élőben az Eb-n! www.pegazus.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik