Válogatott: „Sokat gyakoroltuk a gólomhoz vezető mozgást”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.12. 00:26
null
Sallai Roland és Kovács István is kivette a részét a sikerből (Fotó: Földi Imre)
A görögök elleni győzelem során a mieink első gólját szerző Sallai Roland elárulta a mérkőzést követően, hogy nem spontán akció, hanem egy begyakorolt figura végén sikerült megszereznie első válogatottbeli gólját kedd este a Groupama Arénában. A szintén megszólaló Kovács István szerint a jogos kritikára jól reagált a csapat, így nincs veszve semmi, de sok még a feladat.

Magyar labdarúgóktól válogatott mezben ritkán látható akció végén került előnybe a válogatott Görögország ellen, a három fejest is magában foglaló támadás végén Sallai Roland szerezte meg a vezetést.

„Kaptam egy jó labdát és csapatszinten is remek munkát végeztünk. Sokat gyakoroltuk a héten ezt a mozgást, hogy a csatár visszateszi a labdát és én kapom a hosszún és most be is jött. Szerencsére jól találtam el a labdát a végén, úgyhogy örülök” – fogalmazott a találkozót követően Sallai Roland, aki az 50. percben begyűjtött egy lapot, s utána nem ült fel a görög provokációnak.

„A második félidő elején kaptam egy sárgát, és a végén a görögök ki akartak állíttatni, ám szerencsére sikerült okosan csinálnom a dolgokat, így ez nekik nem jött be” – árulta el Sallai.

„Eddigi pályafutásomban ez a gól mindenképpen valahova előre kerül, mert fontos találat volt az én saját szemszögemből nézve, de a csapatnak is a mérkőzésen. Szóval mindenképpen az elsők között a helye” – fogalmazott a nemrég a Freiburghoz szerződő támadó.

Szintén megszólalt a meccset követően Kovács István; a Videoton remek formában lévő középpályása elárulta, a vereséget követő felelősség mellett a győzelem utáni dicsőség is a kapitányt illeti.

„Szerintem úgy korrekt az egész, hogy ha az első mérkőzést követően Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalta a felelősséget, akkor most kiemeljük, hogy övé a dicsőség is elsősorban. Csapatszinten sikerült kiküszöbölni azt a csorbát, amit Finnországban elszenvedtünk. Azzal a vereséggel nem kalkuláltunk, de ettől függetlenül az is a csapat erejét mutatja, hogy szurkolók nélkül is sikerült hazai pályán itthon tartani a három pontot, talán a csoport legerősebb tagja ellen.”

„Ami a mi részünket illeti, profi játékosok vagyunk, jogos kritikákat fogalmaztak meg velünk szemben az első összecsapás után – velem szemben is –, ám erre most jól tudtunk reagálni. S kell is reagálni, mert ha ez a meccs is elmegy, akkor nagy bajba kerülhettünk volna a végén, így viszont nincs veszve semmi. A hazai mérkőzéseket be kell szépen húzkodni, s idegenben is meg kell próbálni eredményesen és jól játszani.”

„A mértékletesség híve vagyok, szóval én a túlzott kritikát sem tartom ildomosnak és a túlzott dicséretet sem. Nem történt nagy dolog, most megvertük a görögöket, de nem kell örömtüzeket gyújtani. Talán a görög válogatottat jobban meglepte a zárt kapu. Ezzel a győzelemmel talán meglehet az az önbizalom, aminek segítségével aztán sokkal könnyebb rizikót bevállalva eredményesen és szépen játszani. Ez most meglehet. Erre lehet alapozni, viszont ettől függetlenül nagyon sok feladatunk van” – mondta a Videoton karmestere.

NEMZETEK LIGÁJA, C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT, 2. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 2–1 (2–1)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. V: Kulbakov (fehérorosz)
Magyarország:
Gulácsi – Bese, Lang, Kádár, Fiola – Nagy Á. – Varga R. (Lovrencsics G., 62.), Kleinheisler, Kovács I. (Pátkai, 81.), Sallai R. – Szalai Á (Eppel, 69.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Görögország: Barkasz – Toroszidisz, Manolasz (Ikonomu, 52.), Papasztathopulosz, Cavellasz (Lykojannisz, a szünetben) – Kurbelisz, Buhalakisz – Hrisztodulopulosz, Fortunisz, Pelkasz – Donisz (Mitroglu, a szünetben). Szövetségi kapitány: Michael Skibbe
Gól: Sallai R. (15.), Kleinheisler (43.), ill. Manolasz (18.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik