Válogatott: Rossi az Eb-ről, Szoboszlairól és Olaszországról is beszélt

Vágólapra másolva!
2020.07.03. 12:48
null
Marco Rossi reméli, hogy a pótselejtezőn kivívjuk az Eb-szereplés jogát (Fotó: Tumbász Hédi)
Marco Rossi szövetségi kapitánnyal a Tutto Mercato Web készített hosszú interjút, amelyben beszélt az Eb-selejtezőkről, az olaszországi visszatérés lehetőségéről és a Serie A bajnoki versenyfutásáról is.

 

A PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA

A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
Időpont később:
Izland–Románia
Időpont később: Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
Időpont később: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Mint ismert, a magyar válogatott biztató kezdés ellenére végül nem tudta kiharcolni az egyenesági kijutást a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra, de a pótselejtezőn még kvalifikálhat a viadalra.

„Nagyon örülnék, ha sikerülne odaérni az Európa-bajnokságra. A 2016-os viadal előtt harminc évet várt az ország nemzetközi szereplésre, fontos lenne számomra és a magyar futball számára is az újabb kijutás. A 2016-os csapatnak kevésbé volt bonyolult az útja, kevésbé erős volt a csoportja, nekünk Horvátország, Wales és Szlovákia szerepelt még a csoportunkban, ennek ellenére a legvégsőkig volt esélyünk– mondta a selejtezőkkel kapcsolatban Marco Rossi, akit arról is faggattak, hogy bán-e valamit.

„A második szakaszból nagyon sok mindent. Az első négy meccs után az első helyen álltunk, a második négyen viszont csak egy győzelmet szereztünk és elveszítettünk három csatát is a közvetlen riválisokkal szemben. Azt is bánom, hogy a védelemben és a középpályán is voltak fontos kiesők, ami komoly hátrányt jelentett, de még mindig van esélyünk a rájátszás során kijutni, remélem, több szerencsénk lesz.”

Az olaszországi visszatérés lehetőségével kapcsolatban elmondta, hogy nem szeretne visszatérni a hazájába edzősködni, mert ő külföldön találta meg a számításait.

Szoboszlai Dominikban még rengeteg fejlődési lehetőséget lát (Fotó: Tumbász Hédi)
Szoboszlai Dominikban még rengeteg fejlődési lehetőséget lát (Fotó: Tumbász Hédi)



Természetesen Szoboszlai Dominik is szóba került, akivel kapcsolatban elmondta, szerencsére van szükség ahhoz, hogy hozzá hasonló tehetségek szülessenek, és kitért a salzburgi titán jövőjére is.

„Véleményem szerint még mindig rengeteget tud fejlődni, ez nagyban azon múlik majd, milyen döntést hoz a jövőjével kapcsolatban, ez rövid idő alatt meghatározhatja a karrierjét. Tudom, hogy van lehetősége Németországban, Angliában és Olaszországban is szerepelni.”

Az olasz bajnoki versenyfutásban szerinte a Juventus örülhet majd (Fotó: AFP)
Az olasz bajnoki versenyfutásban szerinte a Juventus örülhet majd (Fotó: AFP)



Kitért még az olasz bajnoki versenyfutásra is, melyben a Lazio kilenc körrel a vége előtt négypontos hátrányban van a Juventusszal szemben.

„Nagy a csata, de úgy vélem, a végén a Juventus lesz a bajnok. Egyénileg jobb képességű játékosok alkotják, sokkal hosszabb a kispadja is. Időnként talán nem játszik annyira jól, de a bajnoki képességek végül mindig kijönnek. Amikor képes csapatként teljesíteni, mint kedden a Genoa ellen, akkor ellenállhatatlanná válik. Sarri koncepciójának érvényesüléséhez időre van szükség, viszont amikor összeáll, az rossz hír a többi klub számára. A Lazio idénye meghaladja a legvadabb szurkolói elképzeléseket is, és van még néhány meccs hátra, meglátjuk, mit hoz a végjáték.”

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 29 23 3 3 59–25 +34 72
2. Lazio 29 21 5 3 66–28 +38 68
3. Internazionale 29 19 7 3 62–29 +33 64
4. Atalanta 29 18 6 5 82–39 +43 60
5. Roma 29 14 6 9 53–40 +13 48
6. Napoli 29 13 6 10 46–39 +7 45
7. Milan 29 12 7 10 36–37 –1 43
8. Verona 29 11 9 9 37–34 +3 42
9. Cagliari 29 10 9 10 48–45 +3 39
10. Parma 29 11 6 12 40–38 +2 39
11. Bologna 29 10 8 11 41–46 –5 38
12. Sassuolo 29 10 7 12 51–50 +1 37
13. Fiorentina 29 7 10 12 35–41 –6 31
14. Udinese 29 8 7 14 25–41 –16 31
15. Torino 29 9 4 16 33–52 –19 31
16. Sampdoria 29 8 5 16 32–51 –19 29
17. Genoa 29 6 8 15 35–56 –21 26
18. Lecce 29 6 7 16 36–66 –30 25
19. SPAL 29 5 4 20 23–50 –27 19
20. Brescia 29 4 6 19 25–58 –33 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik