Válogatott: Nem értem a felzúdulást, profi stáb kell – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.29. 08:43
null
Bernd Storcknak szüksége van arra, hogy főállású stáb segítse a munkáját, ezért jöttek Möllerék (Fotó: Veres Viktor)
Bernd Storck, az Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya elmondta, nem a saját, hanem a magyar futball érdekében módosított a stábján. Szerinte ez kellett ahhoz, hogy a válogatottnak nagyobb esélye legyen a pótselejtezőn Norvégia ellen.

„A pótselejtező nagy siker a magyar futball számára. Ez nem az én sikerem, a magyar szövetségé – mondta Bernd Storck szövetségi kapitány a DIGI Sport Reggeli start műsorában. – A pótselejtező nyitott, a norvégok nem annyira erősek, mint a románok, bár jól szervezett futballt játszanak. A gyors ellentámadásokkal lehet ellenük esélyünk. Görögországban teszteltünk, hagytam, hadd menjen a játék, mit hozunk ki belőle, ha nem állunk vissza.”

Storckot Szombathy Pál műsorvezető a játékosokról is kérdezte, így a bő keretből ezúttal kimaradó Tőzsér Dánielről.

„A játékosokkal megállapodtam, nem nyilatkozom róluk – válaszolt a kapitány, aki viszont a keretbe visszakerülő Szalai Ádámról szívesebben beszélt. – A legutóbbi válogatott meccsein jól játszott, szükségünk van rá, a védekezésbe is besegít, igazi csapatember. Most, hogy a Hoffenheimben játszva ismét önbizalmat szerzett, újra a segítségünkre lehet.”

Storck elmondta, a válogatottnak elsősorban abban kell fejlődnie, hogy a taktika terén rugalmasabban reagáljon a változtatásokra, a formáció változására, az egyéni pozíciók miatt nem aggódik.

Storck elmondta, Dárdai Pál távozása után nehéz volt átvenni a csapatot, hiszen ha megy a szekér, a játékosok nehezebben fogadják a változtatást, mint amikor mélyen van a csapat. „Próbálom folytatni Dárdai Pál stílusát, sőt, továbbfejleszteni azt” – szögezte le a kapitány.

Szóba került Szabics Imre, Sallói István és Andrusch József leváltása is.

Nem értem a felzúdulást. Korábban mindent egyedül csináltam, részmunkaidősök segítettek – mondta Storck korábbi segítőiről. – Joachim Löwnek a német válogatottnál tíz főállású segítője van, nekem egy sem volt. Az MLSZ támogat abban, hogy állandó, profi stábot kapjak. Ezt a magyar futballért teszem, nem magamért. Andreas Möller nem barátként jött ide, hanem szakemberként. Nagyon tapasztalt, ezt a tapasztalatot, az évek során rá ragadt felelősségérzetet át tudja adni a csapatnak. Mindennap velem van, ezzel is többet segít, mint a korábbi stábtagok. Nagyon magasan képzett, mindenképpen előrelépés, amit a válogatott megkívánt, és ennek eredményét remélhetőleg már a közeljövőben láthatjuk.”

A válogatottal a jövő héten Telkiben edzőtábort tartó, az NB I-es edzők segítségét megköszönő Storck elmondta, a pótselejtező eredményétől függetlenül folytatná a munkát sportigazgatóként.

„Németként felelősségem van, többszörös világbajnok országból jöttem, változtatást vártak. Telkiben láttam, hogy szuper lehetőségeink vannak. Tudtam, min kell változtatni, de ez egyedül nem megy, nem vagyok egyedül, segítség kell, közösen kell megoldanunk – mondta Storck. – Sok a tehetség Magyarországon, a fő feladat, hogy tudjuk, hogyan fejlesszük tovább a fiatalokat. Németország ennyivel jár előrébb, a kornak megfelelő edzéseket végeznek, tudják, mit kell tenniük a hét elején, a végén, tudatos a futballisták felkészítése. Kevés magyar edző működik együtt, a legutóbbi összejövetelre hárman jöttek el, de ők érdeklődnek, változtatni szeretnének. Ez nem csak német módszer, más országokban is így dolgoznak. Utol kell érni Európát, ez a cél.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik