Válogatott: Most úgy érzem, két változás elképzelhető – Rossi

SOMOGYI ZSOLT, DÖMÖTÖR CSABA (fotó) és HUBER TAMÁS (videó) jelenti AthénbólSOMOGYI ZSOLT, DÖMÖTÖR CSABA (fotó) és HUBER TAMÁS (videó) jelenti Athénból
Vágólapra másolva!
2018.10.11. 19:35
null
Marco Rossi továbbra is úgy véli, a görög válogatott a legerősebb a csoportban (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi látszólag jókedvűen, kisimultan érkezett az athéni Olimpiai Stadion médiatermébe a kötelezően előírt sajtótájékoztatót megtartani.

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a magyar médiában megjelent, a legerősebb összeállításban léphet pályára a magyar válogatott. Vajon ő is így érzi?

„Nem tudom, de remélem, sikerül kellően erős csapatot pályára küldeni itt, Görögországban is – mosolygott az olasz szakember. – Ami biztos, hogy körülbelül negyven játékost figyelünk folyamatosan, a tőlünk telhető legjobb munkát próbáljuk elvégezni, de én is ember vagyok, hibázhatok, tévedhetek.”

Csütörtök reggel, a Liszt Ferenc Repülőtéren, az indulás előtt a szövetségi kapitány utalt arra, nem tervez túl sok változást ahhoz a csapathoz képest, amely Budapesten néhány hete már 2–1-re legyőzte a görögöket. Ez mit jelent? Egy változást? Egyet sem?

„Ó, reggel óta nagyon sok idő eltelt – nevetett a görög fővárosban Marco Rossi. – No, de ez csak vicc, természetesen a mérkőzés előtti napon még könnyen jókedvű az edző, de azért ilyenkor mindig reménykedik, majd a mérkőzés lefújása után is lesz oka az örömre. Komolyra fordítva: van néhány eldöntendő kérdés, a játékosok pillanatnyi pszichés és fizikai állapotától függően alakul a kezdőcsapat, ha őszinte akarok lenni, most úgy érzem, két változás elképzelhető.”

Lapunk munkatársa felvetette: a szurkolók kiemelt figyelemmel várják az egyik lehetséges újonc szerepvállalását. Willi Orbanról van szó, aki most először lett a nemzeti csapat keretének tagja.

„Az együtt töltött néhány nap alatt azt tapasztaltam, amit már korábban is gondoltam róla a játéka láttán – mondta Marco Rossi. – Willi Orban nagyon erős futballista, akinek a személyisége is meghatározó, egyáltalán nem a szerencse műve, hogy a Bundesligában is kiemelkedőnek számító RB Leipzig csapatkapitánya. Mindannyian bizakodunk, hogy nemcsak a pályán kívül tesz hozzá a közösségünkhöz, hanem a védelemben is biztonságot nyújt a csapatunknak.”

Az M4 Sport munkatársa, Hajdú B. István lesz a mérkőzés kommentátora. Kollégánk arra volt kíváncsi, mennyire könnyítette meg az olasz szakember dolgát, hogy egyre több magyar játékos számít meghatározónak a klubjában.

„A keretünk összeállításánál ez rendkívül fontos szempont volt – válaszolt Marco Rossi. – Alapfeltétel, hogy rendszeresen játsszon – lehetőleg kilencven perceket – az, akit szeretnénk meghívni a magyar válogatottba. E tekintetben egy edző sosem lehet maradéktalanul elégedett, de most nincs okom a panaszra, mert több játékos is folyamatosan játszik, közülük nem kevesen a nemzetközi kupákban is érintettek, azaz többen háromnaponta szerepelnek magas intenzitású mérkőzéseken. Ez rendkívül pozitív, hiszen a válogatott összetartásai alkalmával nincs idő az erőnlét fejlesztésére, csak fizikailag tökéletes állapotban lévő játékosok jöhetnek szóba. A meccset megelőző két-három napban a mentális és a taktikai felkészítésre marad csak idő.”

Az egyik görög újságíró arra volt kíváncsi, mekkora előnyt jelenthet a magyar válogatottnak, hogy a görögök több kulcsembere sem lehet ott a pályán a péntek esti összecsapáson. Az is szóba került, hogy – többek között a budapesti vereség hatására is – a helyiek kimondottan kevés nézőt várnak, így az Olimpiai Stadionban egyáltalán nem lesz félelmetes a hangulat.

„A sorsolás napján is azt gondoltam, most is ez a véleményem: ebben a csoportban Görögország az esélyes – értékelt Rossi. – Igazi nemzetközi sztárok alkotják a házigazda keretét, elegendő ha a Rómában futballozó Kosztasz Manolaszra, vagy Szokratisz Papasztathopuloszra gondolunk, és ez csak a védelem. Ha megnézzük a két keret piaci értékét, a görögé háromszor olyan erős, mint a miénk, de ez csak az elmélet, és a pályán el lehet tüntetni ezt a bizonyos különbséget. Szóval lehet, hogy önök úgy gondolják, vannak hiányzók, de még így is rengeteg olyan futballista van a görög csapatban, akit minden csoportellenfele örömmel látna a saját csapatában. Azt nem tudom, mennyi néző lesz péntek este Athénban, az biztos, hogy nagyon lehangoló volt Budapesten zárt kapuk mögött futballozni – mert ez a játék a nézőkért van, és bizony jó lett volna együtt örülni a szurkolókkal.”

És végül: milyen mérkőzésre van kilátást? És ha megismétlődik a budapesti eredmény, mi lehetünk a csoport esélyese?

„Nem kétséges, hogy a múltkori vereség miatt jó értelemben vett bosszúvágy fűti a görögöket – fogalmazott Rossi. – Azt várjuk, hogy az első pillanattól kezdve nagyon agresszívan futballozva, határozottan letámadnak minket, mégis úgy érzem, a budapesti eredmény megismételhető. Ehhez szükség van az alázatra – amely egy ilyen szintű ellenfél ellen kötelező –, illetve fegyelmezett játékra és nem kevés szerencsére. Ha jó eredményt érnénk el, akkor is nyílt lenne a küzdelem a csoportban, hiszen vereséget szenvedtünk Tamperében – meglátjuk, mit hoz a péntek. És ne felejtsük el, hogy hétfőn újabb mérkőzés vár ránk, annak figyelembevételével dolgoztunk egész héten.”

Marco Rossi sajtótájékoztatója vágatlanul

Sallai Roland várakozásai vágatlanul

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA, 2. CSOPORT
Az októberi program

Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.45: Finnország–Görögország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 2 2 2–0 +2 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–2 0 3
3. Görögország 2 1 1 2–2 0 3
4. Észtország 2 2 0–2 –2 0

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A GÖRÖG VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Oresztisz Karnezisz (Napoli – Olaszország), Vaszilisz Barkasz (AEK Athén), Alexandrosz Paszhalakisz (PAOK)
VÉDŐK: Kosztasz Manolasz (AS Roma – Olaszország), Szokratisz Papasztathopulosz (Arsenal – Anglia), Dimitrisz Koloveciosz (Panathinaikosz), Jorgosz Dzavellasz (Alanyaspor – Törökország), Dimitrisz Jannulisz (Atromitosz), Vasziliosz Lambropulosz (AEK Athén), Mihalisz Bakakisz (AEK Athén), Kosztasz Cimikasz (Olympiakosz Pireusz)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Zeca (José Carlos Goncalves Rodrigues, FC Köbenhavn – Dánia), Dimitrisz Kurmbelisz (Panathinaikosz), Alexandrosz Dziolisz (el-Fajha FC – Szaúd-Arábia), Andreasz Buhalakisz (Olympiakosz Pireusz), Joannisz Fetfadzidisz (Olympiakosz Pireusz), Kosztasz Fortunisz (Olympiakosz Pireusz), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Olympiakosz Pireusz), Dimitrisz Pelkasz (PAOK), Taszosz Bakaszetasz (AEK Athén)
TÁMADÓK: Kosztasz Mitroglu (Olympique Marseille – Franciaország), Nikosz Karelisz (PAOK), Efthimisz Kulurisz (Atromitosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik