Válogatott: Litauszki, Márkvárt, Varga J. és Nagy D. a keretben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.11. 16:43
null
Nagy Dániel Feröer ellen mutatkozott be a válogatottban, most ismét kerettag (Fotó: Földi Imre)
A sérülések miatt Szélesi Zoltán ideiglenes szövetségi kapitány behívta a magyar labdarúgó-válogatott Costa Rica ellen készülő keretébe Litauszki Róbertet, Nagy Dánielt, Márkvárt Dávidot és Varga Józsefet – adta hírül szombat délután az MLSZ.

 

„Sajnos már néggyel kevesebben vagyunk, mint ahogy az ideális lenne, viszont nagyon fontos, hogy az edzéseken is tudjunk megfelelő létszámban gyakorolni illetve hogy legyen készenlétben játékos, ha valaki esetleg kiesne még. Az Újpest és a Puskás rugalmasságát nagyon köszönöm, a Videotonét pedig külön is, hiszen ők úgy engedték el Varga Józsefet, hogy ma még meccset játszott” – mondta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán.


A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok:Dibusz Dénes (Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Videoton)
Védők:Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korcsmár Zsolt (Midtjylland – Dánia), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Litauszki Róbert (Újpest FC), Szabó János (Paksi FC), Vinícius (Videoton FC)
Középpályások:Balogh Balázs (Puskás Akadémia FC), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest FC), Pátkai Máté (Videoton FC), Varga József (Videoton FC)
Támadók:Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Egyesült Arab Emírségek), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Németh Krisztián (New England Revolution – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Chicago Fire – Egyesült Államok), Priskin Tamás (Ferencváros), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Ugrai Roland (Diósgyőri VTK)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
November 14. (kedd), 20.15: Magyarország–Costa Rica – élőben az NSO-n

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik