Válogatott: két kényszerű változás a litván keretben

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 08:17
null
Armandas Kucys
Két új játékost hívott be keretébe Edgaras Jankauskas, a litván labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a mieink elleni keddi Eb-selejtezőre.

 

Bravúrral szerzett pontot Litvánia a legutóbbi játéknapon, hiszen a bolgárok elleni mérkőzésen Justas Lasickast már a 17. percben kiállította a játékvezető – eltiltása miatt a jobb oldali védő nem is léphet pályára a Puskás Arénában. Ekkor már 1–0-ra vezetett keddi ellenfelünk, de a bolgárok egyenlítettek a 27. percben, s végül maradt az iksz, amely egyik csapatnak sem jó eredmény.

A mérkőzésen megsérülő csapatkapitány, Fedor Cernych biztosan nem épül fel a magyar válogatott elleni összecsapásig, így az ő és a piros lapos Lasickas kiesése miatt két új játékost hívott be a keretbe Edgaras Jankauskas szövetségi kapitány: Armandas Kucys és Matijus Remeikis is az U21-es válogatottból érkezett a felnőttek közé.

A litván együttes vasárnap délután indult útnak Budapestre. Kedden 20.45-kor kezdődik a találkozó, amelyre az összes belépő elfogyott.

A LITVÁN LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Edvinas Gertmonas (Zalgiris Vilnius), Lukas Paukste (Siauliai), Emilij Zubs (Hapoel Tel-Aviv – Izrael)
VÉDŐK: Linas Klimavicius (FK Panevezys), Edvinas Girdvainis (Zalgiris Kaunas), Kipras Kazukolovs (Zalgiris Vilnius), Artemijus Tutyskinas (LKS Lódz – Lengyelország), Pijus Sirvys (FK Panevezys), Rokas Lekiatas (Siauliai), Markas Beneta (FK Panevezys), Matijus Remeikis (Panevezys)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Modestas Vorobjovas (Chindia Targoviste – Románia), Gvidas Gineitis (Torino – Olaszország), Ovidijus Verbickas (Zalgiris Vilnius), Gratas Sirgedas (Zalgiris Kaunas), Eligijus Jankauskas (Siauliai), Daniel Romanovskij (Siauliai), Karolis Uzela (RFS – Lettország), Faustas Steponavicius (Tukums 2000 – Lettország), Deividas Sesplaukis (Siauliai), Klaudijs Upstas (FC Hegelmann)
CSATÁROK: Gytis Paulauskas (KF Egnatia – Albánia), Armandas Kucys (IFK Berga – Svédország)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szerbia 2 2 4–0 +4 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 3–0 +3 4
3. Montenegró 3 1 1 1 1–2 –1 4
4. Bulgária 3 1 2 1–5 –4 1
5. Litvánia 2 1 1 1–3 –2 1

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

A program

G-CSOPORT
Március 24., péntek

Bulgária–Montenegró 0–1 (0–0)
Razgrad. G: Krsztovics (70.)
Szerbia–Litvánia 2–0 (1–0)
Belgrád. G:Tadics (16.), Vlahovics (53.)
Szabadnapos: Magyarország

Március 27., hétfő
MAGYARORSZÁG–BULGÁRIA 3–0 (3–0)

Budapest. G:Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám M. (40.)
Montenegró–Szerbia 0–2 (0–0)
Podgorica. G:Vlahovics (78., 90+6.)
Szabadnapos: Litvánia

Június 17., szombat
Litvánia–Bulgária 1–1
Kaunas. G: Girdvainis (15.), ill. M. Petkov (27.)
Montenegró–Magyarország 0–0
Podgorica
Szabadnapos: Szerbia

Június 20., kedd
Magyarország–Litvánia
Bulgária–Szerbia
Szabadnapos: Montenegró

Szeptember 7., csütörtök
Szerbia–Magyarország
Litvánia–Montenegró
Szabadnapos: Bulgária

Szeptember 10., vasárnap
Montenegró–Bulgária
Litvánia–Szerbia
Szabadnapos: Magyarország

Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia
Magyarország–Szerbia
Szabadnapos: Montenegró

Október 17., kedd
Litvánia–Magyarország
Szerbia–Montenegró
Szabadnapos: Bulgária

November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország
Szabadnapos: Szerbia

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró
Szabadnapos: Litvánia

Pontazonosság esetén a következő szempontok rangsorolnak a csapatok között (ebben a sorrendben)

• Az egymás elleni mérkőzéseken
•• szerzett több pont
•• elért jobb gólkülönbség
•• szerzett több gól
• Az összes mérkőzésen
•• elért jobb gólkülönbség
•• szerzett több gól
•• szerzett több idegenbeli gól
•• elért több győzelem
•• elért több idegenbeli győzelem
•• elért alacsonyabb fair play pontszám (sárga lap: 1 pont; két sárga lapos piros lap: 3 pont; egyből piros lap: 3 pont; sárga lap, majd egyből piros lap: 4 pont)
• A Nemzetek Ligája összesített rangsorában elfoglalt jobb pozíció.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik