Válogatott: Jó lenne megoldást találni erre – Marco Rossi

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 10:41
null
Marco Rossinak tavasszal is csupán négy napja lesz arra, hogy felkészítse a válogatottat az első Eb-selejtezőre (Fotó: Tumbász Hédi)
Marco Rossi helyzetét nehezíti, hogy 123 nap telik el két meccs között, ettől függetlenül hisz a csapatában és a továbbjutásban.

 

A magyar válogatott 2018. november 18-án játszotta legutóbbi mérkőzését, legközelebb 2019. március 21-én lép pályára. A két meccs között négy hónap, vagy úgy jobban tetszik, tizenhét hét telik el. Valljuk be, a 123 napnyi „kényszerszünet” nehezíti a mindenkori szövetségi kapitány, jelen esetben Marco Rossi dolgát.

Az olasz szakember a Finnország elleni Nemzetek Ligája-találkozót követően még úgy búcsúzott el a játékosaitól, hogy napra pontosan nem tudhatta, legközelebb mikor lesz együtt újra a keret, mikor és hol vívja következő mérkőzését a vezetésével három összecsapást megnyerő, egy találkozón döntetlenre végző, kettőn vereséget szenvedő együttes. December másodikán aztán kiderült, hogy – immár az Európa-bajnoki selejtezősorozat kere­tében – Szlovákiában lesz jelenése, méghozzá március 21-én.

KARÁCSONY POZZUOLIBAN

A napokban még Budapesten tartózkodó, csütörtökön a Vidi–Chelsea Európa-liga-mérkőzést a helyszínen megtekintő szövetségi kapitány jövő héten már odahaza, családi körben készül a karácsonyra. Marco Rossi alig várja, hogy újra együtt legyen a családjával, felesége, Maria, lánya, Gaia és fia, Simone társaságában a Nápoly melletti Pozzuoliban tölti az ünnepeket. Az Észak-Olaszországban született, felesége miatt délre költöző szakember természetesen a Torinóban élő édesanyját és két öccsét is meglátogatja.

Kedden azt is megtudtuk, hogy Marco Rossinak mindössze négy napja lesz arra, hogy felkészítse csapatát az év első Eb-selejtezőjére. S akkor arról még nem tettünk említést, hogy hetvenkét órával később a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen lép pályára válogatottunk…

„Korábban sem titkoltam, a helyzet nehéz, de a szövetségi kapitánynak ezzel együtt kell élnie – mondta lapunknak Marco Rossi.Nyilván nem szerencsés, hogy egy edző négy hónapig nem dolgozhat a csapatával, csakhogy tudomásul kell vennem, ez is a munkám része. Jó lenne kitalálni valamilyen megoldást erre, de nem egyszerű. Némelyekben felvetődhet, hogy érdemes lenne összehívni legalább az itthon játszókat egy hétre, ám annak nem látom sok értelmét, hiszen a válogatott gerincét a légiósok adják. Az elmúlt hónapokban leraktuk az alapokat, amint azt az utolsó két meccsünkön tapasztaltam, és ez azt mondatja velem, már van mire építeni, mindazonáltal nem bánnám, ha több idő állna rendelkezésemre. Az előttünk álló időszakban ügyelünk arra, hogy a játékosokkal folyamatosan kapcsolatban legyünk, néhányukat szeretnénk meglátogatni, hogy személyesen is találkozzunk. Érezniük kell, mennyire bízunk bennük!”

Az 54 esztendős szakvezető nem csupán a labdarúgókban, a továbbjutásban is hisz. Annak ellenére, hogy Magyarországot a negyedik kalapból sorsolták a nála magasabban jegyzett horvát, walesi és szlovák válogatott mellé.

„Szerintem nem én vagyok az első, aki úgy véli, az életben nincs lehetetlen – szögezte le Marco Rossi. – Ahogy azt a sorsolás után is kijelentettem, a horvátok a csoport favoritjai, nekünk nem is őket kell megelőznünk. Arra viszont látok esélyt, hogy a végelszámolásnál jobbak lehetünk a szlovákoknál és a walesieknél is. Tudom, az esélyek nem mellettünk szólnak, a riválisok több olyan futballistával büszkélkedhetnek, aki valamelyik topbajnokságban szerepel, mint mi, de nekünk is van hat-hét olyan labdarúgónk, aki magas szinten játszik. Szóval, igenis elérhetjük a második helyet! Miközben erről beszélünk, pillanatra se feledjük, hogy a csoportunknak van egy ötödik tagja is. Azerbajdzsán képes arra, hogy bárkitől pontokat vegyen el – főleg attól, aki hajlamos lebecsülni őt. Mi mindenképp megadjuk neki a kellő tiszteletet, úgyhogy már csak ezért is remélem, hogy hat pontot szerzünk ellene. A többi jobbára azon múlik, hogy abban a kilencven percben, amikor megmutathatjuk, mire telik tőlünk, kihozzuk-e magunkból a maximumot. Ha igen, akkor tényleg nincs lehetetlen!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik