Válogatott: Ennyi volt most bennünk - Egervári

2012.08.15. 22:35
Címkék
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor az Izrael elleni döntetlen után elmondta, a jelenlegi állapotában ennyi volt a csapatban.

„Nem tudtuk ugyanazt a jó játékot nyújtani, mint az elmúlt két felkészülési mérkőzésen, és sajnos kényszerűségből többet is kellett cserélnem a tervezettnél. Ez okozhatta azt is, hogy nem tudtuk elosztani megfelelően az embereket a kapott gólnál. Sajnáljuk, hogy nem tudtuk kiszolgálni a nagyszerű közönségünket, de ma ennyi volt bennünk. Reméljük, szeptemberben mindenki jobb állapotban érkezik, és sikerrel tudjuk megvívni a két vb-selejtezőt" – nyilatkozta a lefújás után a Magyar Televíziónak Egervári Sándor szövetségi kapitány.

„Németh Krisztián kifejezetten jól állt be, viszont többen elfáradtak, mint például Pintér, aki még csak a felkészülés végén jár. A meccs végére már csak küzdelem alakult ki, keveset láttunk azokból a taktikai elemekből, amelyeket szerettünk volna gyakorolni" – tette hozzá a szakember, aki azt is elmondta, hogy Juhász Rolandot és Koman Vladimirt is sérülés miatt, kényszerűségből kellett lecserélnie.

Legfrissebb hírek

NB I: egy óra játék után is vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
3 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
3 perce

Férfi vízi ob I: debreceni győzelemmel kezdődött meg a szombati program

Vízilabda
20 perce

Elemzések, adatok, vizualizációk – már letölthető a digitális futballelemző mobil alkalmazás

Minden más foci
22 perce

Udvardy Panna párosban búcsúzott az elődöntőben

Tenisz
26 perce

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
44 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
58 perce

NB II: Kétgólos előnyben a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
1 órája