Válogatott: eldőlt? Storck ezzel a 3 kapussal számolhat az Eb-n

Vágólapra másolva!
2016.05.06. 07:07
Mint beszámoltunk róla, Bernd Storck kijelölte azt a harminc játékost, akivel Ausztriába utazik a magyar válogatott az Európa-bajnokságra való felkészülésre. Ezzel együtt eldőlni látszik, melyik három kapussal számol Franciaországban a szövetségi kapitány.

Sokakat meglepett, hogy a listán nem szerepelt Bogdán Ádám neve. A Liverpool kapusa a Facebook-oldalán reagált, azt írta, csalódott, de szurkol társainak. Bernd Storck pedig elmondta, a kerethirdetés előtt beszélt Bogdánnal.A Liverpool kapusa a Facebook-oldalán reagált, azt írta, csalódott, de szurkol társainak. Bernd Storck pedig elmondta, a kerethirdetés előtt beszélt Bogdánnal.

„A keret kihirdetése előtt felhívtam Ádámot, és őszintén elmondtam neki, negyedik számú kapusként számolok vele… – mondta Storck a Nemzeti Sportnak. – Ez azt jelentette volna a számára, hogy végigcsinálja velünk a felkészülést, de hacsak nem jön közbe sérülés, az Eb-re nem tart velünk.”

„A játékos időt kért, hogy átgondolja, így is hazajön-e a felkészülésre, majd visszahívott, és elmondta, a családjával úgy határoztak, nem jön. Megértettem, és elfogadtam a döntését. Megyeri Balázs viszont örömmel jött.”

Úgy tűnik tehát – ha nem jön közbe sérülés –, a kapusok közül minden bizonnyal a Király Gábor, Dibusz Dénes, Gulácsi Péter hármas utazhat az Eb-re.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 30 FŐS KERETE
Kapusok:
Király Gábor (Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Getafe – Spanyolország)
Védők:
Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Bese Barnabás (MTK Budapest), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia FC), Lang Ádám (Videoton FC), Pintér Ádám (Ferencváros), Korcsmár Zsolt (Vasas), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Korhut Mihály (Debreceni VSC-Teva)
Középpályások: Elek Ákos
(Diósgyőri VTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Vida Máté (Vasas), Kleinheisler László (Werder Bremen – Németország), Sallai Roland (Puskás Akadémia FC)
Támadók: Dzsudzsák Balázs
(Bursaspor – Törökország), Stieber Zoltán (Nürnberg – Németország), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Szalai Ádám (Hannover – Németország), Németh Krisztián (al-Garafa – Katar), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Böde Dániel (Ferencváros), Lencse László (Újpest FC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik