Válogatott: Egyértelmű, hogy Király és Bogdán elsőbbséget élvez - Csernyánszki

2011.05.24. 10:05
Csernyánszki Norbert, a Paks kapusa csapata hivatalos honlapjának elmondta, meglepte, hogy bekerült a magyar válogatott keretébe Fülöp Márton helyett, de nagyon örül a lehetőségnek.

„Meglepett a behívó, hiszen kialakult, hogy kapus poszton kik szerepelnek a válogatottban. Nem tudtam róla, hogy Fülöp Márton megsérült. Az ő helyére kerültem a keretbe. Bozsik Péter idejében már egyszer bekerültem, de tétmérkőzésen nem szerepeltem, csak felkészülési találkozón. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy ismét meghívtak. Itthon már mindent elértem, amit lehet, de a válogatottság még hiányzik. Remélem, egyszer majd sikerül" – mondta Csernyánszki Norbert a Paksi FC hivatalos honlapjának.

„Király Gáborral és Bogdán Ádámmal leszek együtt. Egyértelmű, hogy ők elsőbbséget élveznek. Az eddigi pályafutásomra az volt a jellemző, hogy a magam erejéből értem el mindent, lépésről lépésre. Majd kiderül, hogy egyszeri alkalomról van szó, vagy esetleg hosszabb távon is számolnak velem" – tette hozzá a paksiak kapusa.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06

Labdarúgás: kikapott a horvátoktól az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 17:15

Labdarúgás: élcsapatok ellen játszhat a U19-es női válogatott

Utánpótlássport
2026.09.30. 15:59