HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2014.10.17 08:32 Frissítve: 2015.03.15 02:40

Válogatott: „Dárdai a magyar labdarúgás egyetlen esélye”

Sallói István, a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjának tagja szerint Dárdai Pál olyan egyéniség, aki sodró lendülettel képes maga mögé állítani mindenkit, ezért jelenleg ő és az általa létrejött összefogás a magyar labdarúgás egyetlen esélye.

HIRDETÉS
Dárdai olyan egyéniség, aki maga mögé tud állítani mindenkit (Fotó: Mirkó István)

„Teljesen letisztult az elmúlt tíz napban, hogy milyen munkát szán nekem Dárdai Pál – mondta Sallói a kesport.hu-nak. – Egyrészt az lett, amiről kezdetben is szó volt, hogy az ellenfelekről készítsek olyan prezentációt, amelyből a játékosoknak átjöhet, mire számíthatnak, mik az erős és a gyenge pontok. Ezen felül többször összeültünk egyeztetni, például amikor a sérültek helyére kellett behívnunk újakat. Akkor mindenki elmondhatta a véleményét, köztük én is, ami alapján Dárdai meghozta a döntést. Harmadrészt az edzésekbe is be kellett segíteni, ha több csoportban dolgozott a csapat. A támadójátékosoknál Nyilasi Tibivel kaptunk egy-egy csoportot, úgyhogy mindenkinek megvolt a feladata a stábban.”

„Gyorsan összehangolódott a társaság, ez köszönhető volt az oldott hangulatnak és olyan apró kis trükköknek is, amiket Dárdai alkalmazott, mint például egy kis színházi feladat, amikor vicces dolgokat kellett előadniuk a fiúknak, aminek az volt a célja, hogy gyorsan feloldódjanak és megnyíljanak. Ezt nagyon fontosnak tartotta Dárdai Pali, be is jött, utána abszolút jó hangulatban, lazán kezelte a dolgokat mindenki, viszont átjött az is, hogy itt komoly feladatra készül a társaság. Amikor kellett, akkor nagyon profi volt a hozzáállás egész héten. Én úgy érzem, a csapat nagyon egymásra talált.”

„Jó stáb jött össze, persze régebbről már ismertük egymást, hiába vagyunk más-más helyen. Nagyon sokat voltunk együtt, ráadásul én sok játékossal is dolgoztam korábban együtt kluboknál, vagy a válogatottnál, amikor technikai igazgató voltam. Ilyen szempontból zökkenőmentes volt a munka. Pali abszolút olyan egyéniség, aki sodró lendülettel maga mögé képes állítani mindenkit, ez igaz a közönségre, a médiára, a futballistákra és persze a stábra is. Mindenki pontosan tudta, mi a szerepe és feladata, azonnal tiszta volt a kép.” 

„Már mindenki elkezdte a saját dolgát, nekem a finn meccset kell elemeznem, és hiába csak barátságos, azért az oroszokra is szükséges felkészülni. Nyilván kommunikálunk a következő keretről is, figyeljük, kit hova lehet behívni, milyen állapotban vannak a sérültek. A tíznapos közvetlen tapasztalat után Palinak is más lesz kívülről látni a játékosokat, mint velük dolgozni. Nehéz meccsre, jól passzoló, képzett, technikás finn együttesre lehet számítani, most mindenki a saját területén keresztül nézi, hol tudjuk őket megverni.”

Sallói szerint Dárdai nehéz választás előtt áll, ha a Magyar Labdarúgó-szövetség úgy dönt, megtartaná őt a szövetségi kapitányi pozícióban.

„Korábban is elmondtam, hogy nem lesz könnyű meghoznia ezt a döntést, ha hét vagy kilenc pontot szerez ezen a három meccsen. Hét még lehet, kilenc már nem, de az biztos, hogy a jelenlegi magyar labdarúgásban rá van szükség, mert a világ legjobb edzőjét is hozhatja az MLSZ, nem tudok elképzelni még egy olyan embert, aki ennyire integrálni tud mindenkit egy irányba. Ő igen, megvan hozzá a képessége, és a múltjával járó tisztelet is felé. Ez az összefogás az egyetlen esélye a magyar labdarúgásnak, hogy sikeres legyen a selejtezőkön. Ez sem garancia, de ez a minimum, és a döntés persze abszolút Dárdai Palin múlik. Ami engem illett, ez új fejezet lenne, teljesen más a mostanihoz képest. Erre egy rendkívüli helyzetben mondtunk mindannyian igent, nem is volt kérdés, míg az már egy új szituáció lenne, és az sem mindegy, mik az elképzelések, mennyi időre szól, milyen feladatokkal jár. Ennyire ne szaladjunk még előre, először verjük meg a finneket!”

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.10.17 23:18:11

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2018.10.17 10:33:41

Magyar válogatott BODNÁR ZALÁN

„Egyértelmű, hogy kapitányi időszakom alatt ez volt a leggyengébb teljesítményünk.”

2018.10.17 00:01:58

Magyar válogatott SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. Az igazi verseny később kezdődik el.

2018.10.16 18:21:06

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Sorozatban negyedik tétmeccsén is vereséget szenvedett a magyar U21-es válogatott.

2018.10.16 15:02:58

Magyar válogatott nemzetisport.hu

Jól védekezett a magyar csapat, és a végén a győzelmet is megszerezte az Eb-selejtezőn Ausztria ellen.

HIRDETÉS
HIRDETÉS