Válogatott: Bennünk van, hogy legyőzzük Bulgáriát – Holender

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 09:54
null
Holender Filip szeme előtt természetesen az Eb-szereplés lebeg (Fotó: Szabó Miklós)
Holender Filip a címeres mez adta ösztönző erőről, a Galatasaray érdeklődéséről és a szülőhazája elleni meccsről is beszélt.

 

– Az újoncként meghívott Könyves Norbert bevallottan meglepődött, amikor meglátta nevét a hétfőn kihirdetett névsorban. Ha jól sejtem, ön nem csodálkozott azon, hogy Marco Rossi szeretettel várja a legközelebbi összetartásra.
– Amíg nincs kerethirdetés, nem azon töprengek, jár-e nekem a meghívó – reagált lapunk megkeresésére Holender Filip, az FC Lugano nyolcszoros válogatott középpályása. – Ami tőlem telik, megteszem, hogy a szövetségi kapitány számoljon velem, de a döntés az övé. Annak természetesen örülök, hogy Marco Rossi ismét számít rám, nagyon várom az előttünk álló meccseket.

– A legutóbbi két mérkőzésen, Törökország és Oroszország ellen egyaránt kezdő volt – Bulgáriában is az lesz?
– Ha ezt jövő csütörtök délután, egy-két órával a mérkőzés előtt megkérdezi, akkor talán már meg tudom mondani. Nyilván szeretnék az első perctől a pályán lenni, főleg olyan találkozón, amilyen a bolgárok elleni lesz. Persze mindenki játszani akar, de ez így is van rendjén. Szerencsére van szövetségi kapitányunk, aki dönt az összeállításról. Úgy nőttem fel, hogy ha az edzőm megtisztel a bizalmával, legyen szó a klubomról vagy a válogatottról, kutya kötelességem megpróbálni a legjobban teljesíteni. Sajnos nem mindig sikerül, de a hozzáállásomon sosem múlhat. A válogatott meccsek egyébként is különlegesek, óriási motivációt ad, hogy a címeres mezt viselve Magyarországot képviselhetem.

– Jó hallani ezt egy olyan játékostól, aki Szerbiában született.
– Aki ismer, tudja rólam, hogy még a tizenötöt sem töltöttem be, amikor a Honvéd akadémiájára kerültem. Amikor egyedül Kispestre jöttem, még semmit nem értem el, semmim sem volt. Magyarországon váltam azzá, aki most vagyok. Ezért is kivételes érzés, ha a válogatottban szerepelhetek.

– Eddigi nyolc mérkőzése közül az egy hónappal ezelőtti Törökország elleni volt a csúcs?
– Az első félidőben remekül ment a játék, minden pillanatát élveztem. Folyamatosan támadtunk, egyik lehetőséget alakítottuk ki a másik után, azt kell mondanom, nagyon tetszett a csapat. Életem egyik legszebb gólját szerezhettem volna: miután kapura tekertem a labdát, egy-két pillanatig úgy hittem, a bal felső sarokban köt ki, végül kipattant a lécről. A fociban az a legjobb, ha az ember nyer és gólt rúg. Nyerni nyertünk, a gól meg majd összejön, amikor nagyon kell. Remélhetőleg még jó néhány évem hátra van a pályán, abba a gólok ugyanúgy beleférnek, mint a kihagyott helyzetek és a fránya kapufák is. Egy a lényeg: mindig hinni kell abban, hogy ami most nem jött össze, legközelebb már igen. S még valami: sohasem szabad feladni. Ennek ékes bizonyítéka az oroszok elleni mérkőzés, amelyen háromgólos hátrányba kerültünk, mégis visszakapaszkodtunk. Ha a három kettes vereséggel nem is lehettünk elégedettek, legalább emelt fővel jöhettünk le a játéktérről.

– Az elmúlt hetekben arról lehetett hallani, hogy több klub, például a Galatasaray érdeklődését is felkeltette, s a Lugano elnöke is jelezte, jó pénzért bárki eladó.
– Egyelőre nincs fejlemény ez ügyben. Annyi bizonyos csupán, hogy a Galatasaray mellett más egyesület is tett ajánlatot a Luganónak, ám megállapodás még nem született. Hogy születik-e a napokban, nem tudom, azt viszont igen, hogy a jelenlegi, meglehetősen bizonytalan helyzetben nehéz a transzfereket nyélbe ütni. A koronavírus-járvány miatt szinte senki nem tudja, mit hoz a jövő, nem lehet előre tervezni a sportban sem. Sok mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy egy klubváltás most megvalósuljon. Mivel ezzel tisztában vagyok, nem is idegeskedem. Arról nem szólva, hogy jól érzem magam Luganóban, a szerződésem további egy plusz egy évre szól, ha a sors úgy hozza, szívesen maradok. Ha pedig egy szinttel feljebb léphetek, ám legyen! Sosem riadtam meg a kihívásoktól.

– Ami azt illeti: Szófiában jelentős próbatétel vár önökre.
– Mint az életben mindenhez, ehhez is pozitívan kell hozzáállni. Nem félhetünk és nem is félünk senkitől. Győzni szeretnénk, ha mindent beleadunk, sikerülhet. Azt azonban ne feledjük, hogy ha nyerünk, akkor is csak félúton leszünk az Európa-bajnokságra, egy utolsó lépést még kellene tennünk novemberben, ráadásul biztosan nagyon erős, a rangsorban jóval előttünk álló ellenféllel szemben. Mindenesetre bennünk van, hogy legyőzzük Bulgáriát.

– Három nappal később Belgrádban van jelenése a válogatottnak.
– Említettem már, minden egyes válogatott mérkőzés különleges nekem, a Szerbia elleni kiváltképp az lesz. Furcsa lesz a szerbek ellen készülni, és adott esetben pályára lépni, ám ezt a kérdést sem kell túlragozni. Szerbiában születtem, de Magyarországot a hazámnak tekintem már, egyszerűen így alakult az életem. És örülök, hogy így alakult.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven – Belgium), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FC Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Apollon – Ciprus)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók: Babati Benjámin (ZTE FC), Könyves Norbert (ZTE FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Szőke Adrián (Heracles Almelo – Hollandia), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

AZ EB-PÓTSELEJTEZŐ PÁROSÍTÁSA
A-LIGA

ELŐDÖNTŐ, 2020. OKTÓBER 8.
20.45:
Izland–Románia
20.45:Bulgária–Magyarország
DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45: Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik