PIETSCH TIBOR
PIETSCH TIBOR
2019.06.14 09:54 Frissítve: 2019.06.14 09:58

Baráth elárulta: hasznos volt a szlovákiai vereség utáni válságértekezlet

A Wales ellen remek teljesítményt nyújtó védő az elmúlt évéről, az Amerikában tanultakról, a „Willi-intercityről”, valamint a válságértekezlet hasznáról is nyilatkozott.

 

Baráth Botond (2) mindent megtett, hogy Gareth Bale (11) ne jusson labdához (Fotó: Török Attila)

– Szóval, hálásak lehetünk a Real Madridnak?
– Most már inkább arra hajlok, hogy magunknak köszönhetjük a sikert – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a hatszoros válogatott védő, Baráth Botond. – Tudom, nem sokkal a lefújást követően azt mondtam, megköszönhetjük a Realnak, hogy a bajnokság hajrájában nem játszatta Gareth Bale-t, de egyrészt ezt nem gondoltam teljesen komolyan, másrészt a legnagyobbaktól sem várható el, hogy állandóan a topon legyenek – így Bale-től sem.

PIHENŐ NÉLKÜL
Pihenő? Na, az nincs. Baráth Botond – és Németh Krisztián – péntek délben repül vissza az Egyesült Államokba, s hogy a védőt idézzük: ott folytatja, ahol abbahagyta. Az MLS-ben ugyanis nincs nyári szünet, a Sporting Kansas Cityre június 23-án már bajnoki vár. A Baráth Botond és Németh Krisztián mellett Sallói Dánielt is felvonultató, tavaly a konferenciadöntőig jutó csapatnak rá kell kapcsolnia, mert csak a tizedik helyen áll a Nyugati főcsoportban.

– Akkor mi volt a győzelem titka?
– Az, hogy együtt volt a csapatunk.

– Ennyi?
– Tulajdonképpen ennyi. Persze szívesen beszélek hosszabban is a kedd estéről. A meccset követő éjszaka úgysem tudtam aludni, miután átestem a holtponton, volt időm töprengeni, miért győzhettük le az előzetesen esélyesebbnek vélt ellenfelünket. Jóllehet szenzációt nem kell keresni a háttérben, a megfelelő taktika mellett elsősorban a hozzáállásunk vezetett ahhoz, hogy megszereztük a három pontot. Úgy mentünk fel a pályára, hogy egyetlen módon jöhetünk le: győztesen! Ennek érdekében azt kellett tennünk, amit elterveztünk és megbeszéltünk. Vitathatatlan, követtünk el hibákat, de szerencsére nem annyit, hogy az a vesztünket okozta volna. Végig tudtuk, mit akarunk.

– Tény, kívülről úgy tűnt, amennyire szervezett, annyira tudatos a magyar válogatott.
– Belülről én is így éreztem. Amire készültünk, javarészt megvalósítottuk. Bale-re visszatérve: lezártuk azokat a területeket, amelyekre be szokott futni, nem hagytunk neki rést, végig a nyakán lihegtünk.

MARCO ROSSI

Az Azerbajdzsánban a kispadtól elküldött, emiatt egy meccsre automatikusan eltiltott szakember a szabály szerint nem vehetett részt a lefújást követően sajtótájékoztatón sem, de a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján később már nyilatkozhatott.
„Pontosan olyan meccset játszottunk, amilyet elterveztünk – idézi az mlsz.hu a futballistákhoz hasonlóan már a szabadságát élvező szövetségi kapitányt. – Mindenki hihetetlen módon harcolt a sikerért és hajtotta végre a rá bízott feladatot. Persze a győzelemhez az is kellett, hogy a walesieket hatástalanítani tudjuk, mert ha például Gareth Bale hatalmas helyzeténél Gulácsi Péternek nem sikerült volna védenie, most valószínűleg más eredményről beszélnénk. A győzelmünk azonban kétségtelenül megérdemelt, és ugyanezen az úton kell továbbmennünk, amelyen eddig a selejtező során. Hogy félidőben vezetjük a csoportot, még semmit sem jelent. Különös tekintettel arra, hogy nagyon kiegyenlített a csoportunk, eddig egyedül Azerbajdzsán nyújtott gyengébb teljesítményt Horvátországnál, Walesnél, Szlovákiánál és nálunk. Sok munka kell még ahhoz, hogy megvalósítsuk a szurkolóinkkal közös álmunkat, hogy jövő júniusban pályára léphessünk a lenyűgöző, új Puskás Arénában. Az viszont, hogy ez sikerül-e, csak a selejtezősorozat végén derül ki.”
Az ellenben már hamarabb, hogy Marco Rossi számíthat-e további büntetésre: az UEFA fegyelmi testülete hamarosan összeül.

– A bemelegítésnél korábbi kispesti klubtársával, Holender Filippel passzolgatott. Ha egy éve valaki azzal áll önök elé, hogy kétezertizenkilenc június tizenegyedikén mindketten kezdőként készülhetnek a Wales elleni Európa-bajnoki selejtezőre, mit szólt volna?
– Megmosolyogtam volna az illetőt.

– Miért is?
– Filip nevében nyilván nem beszélhetek, de a sajátoméban igen: tavaly ilyenkor messze voltam attól, hogy válogatott legyek.

– Minek kellett történnie ahhoz, hogy magára ölthesse a címeres mezt?
– Egyrészről Marco Rossi lett a szövetségi kapitány, akivel a Honvédnál éveken át dolgoztunk együtt. Ő tisztában van azzal, mire vagyok képes, és azzal is, hogy amit elvár egy válogatott játékostól, azt megkövetelheti-e tőlem. Másrészről az is sokat segített, hogy a télen az Egyesült Államokba, a Sporting Kansas Cityhez igazoltam át. A Major League Soccer egyik élcsapatában edződöm, a fejlődésem szempontjából jó helyen vagyok. Sokat tanultam az elmúlt hónapokban. Olyan csapatban szerepelek, amely a sokpasszos játék híve. Szereti birtokolni a labdát, szereti kontroll alatt tartani a meccset. Wales ellen éppen ezt éreztem, hogy sokat birtokoljuk a labdát és kontroll alatt tartjuk a meccset.

– Ha elfogadja a dicséretet: talán még nem is láttam olyan higgadtan játszani, mint kedd este.
– Ez az, amit Amerikában gyakorlatilag belém vertek. Hogy ne mindig azt tegyem, amit első szándékból tennék, hanem gondolkodjak kicsit.

– Könnyen ment az „átállás”?
– Kissé macerás volt. Még van hova fejlődnöm, ez az igazság. Kezdetnek azért nem rossz, ahol tartok.

– Kijelenthető, hogy a Sportingban alapemberré nőtte ki magát?
– Játéklehetőségből csakugyan nem szenvedek hiányt, de ebben feltehetőleg az is közrejátszik, hogy a keret néhány tagja sérüléssel bajlódik. Ha felépülnek, meglátjuk, hogy a kezdőben vagy a kispadon jut-e nekem hely.

– Aggódik emiatt?
– Nem. Megmutattam a szakmai stábnak, mire vagyok képes, innentől fogva nem az én dolgom eldönteni, hogy beférek-e a csapatba vagy sem.

AZ E-CSOPORT MENETRENDJE
Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
 Június 8., szombat
Horvátország–Wales 2–1 (J. Lawrence 17. – öngól, Perisic 48., ill. Brooks 77.)
Azerbajdzsán–MAGYARORSZÁG 1–3 (Madatov 69., ill. Orbán 18., 53., Holman 71.)
Június 11., kedd
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Seydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)
MAGYARORSZÁG–Wales 1–0 (Pátkai 80.)
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
 Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

– Jó ajánlólevél, hogy a válogatott legutóbbi három mérkőzésén kezdőként jutott szóhoz?
– Remélem, az. De meglepődtem, hogy Marco Rossi Azerbajdzsánban is bizalmat szavazott nekem. Jóformán az utolsó pillanatban estem be Telkibe, mégis kezdő lehettem. A lelkem mélyén úgy készültem, hogy játszom, de jólesett a bizalom. Habár a kapitány képben volt a formámat illetően, Amerikában is folyamatosan érdeklődött az állapotom felől.

– Nem sokon múlt, hogy ezt góllal viszonozza.
– Bakiban belepiszkáltam egy a kapusról kipattanó labdába, aztán kapura akartam lőni, de láttam, hogy érkezik a „Willi-intercity”, és inkább elhúztam a lábam.

– Ön elhúzta a lábát?!
– Kizárólag a gól érdekében.

– Wales ellen még közelebb járt a gólszerzéshez, amikor az „égből” lehulló labda önről pattant a kapu felé. Közvetlenül a meccs után azt mondta, vissza kell néznie, hogy Joe Allen a gólvonalon vagy azon túlról kanalazta-e ki a labdát. A felvétel megtekintése után mire jutott?
– Az egyik kameraállásból úgy tűnik, bent volt a labda, a másikból már nem biztos. Tudomásul kell vennem, hogy a játékvezető úgy ítélte meg, nem volt bent teljes terjedelmében. A döntést nyilván könnyebb elfogadni annak fényében, hogy Pátkai Máté góljával végül nyertünk.

– Ha már szóba került Willi Orbán: a walesiek legyőzését követően azt is mondta, hogy fel kell nőnie hozzá. Tényleg így gondolja?
– Persze. Willi évek óta a Bundesligában játszik, nem is akárhogy. Alig van olyan hét, hogy ne kerülne be a forduló válogatottjába. Kiváló futballista, arra kell törekednem, hogy méltó társa legyek. Nem lehet, hogy a legnagyobb terhet mindig ő cipelje, a többi hátvédnek ki kell segítenie őt.

– Ha nem tévedek, a kommunikáció nem okoz problémát.
Noha Willi egyre jobban tud magyarul, egyelőre az angol a „hivatalos” nyelv köztünk. A lényeg az, hogy megértjük egymást. Mindenesetre jó mellette játszani. Mint ahogy a többiek oldalán is jó küzdeni.

– Szalai Ádám is kiosztott egy bókot, amikor ország-világ előtt kijelentette, a szenzációs védelem volt a Wales elleni siker kulcsa.
– Ez hízelgő, de az egész csapat remekül játszott. Hogy mást ne mondjak, Ádám az utolsó percekben védőket megszégyenítő módon mentett Gareth Bale elől. Maradjunk annyiban, igazi csapatmunka volt.

KÜLÖNGÉPPEL WALESBE
Két szurkolói különgépet indít a Wizz Air légitársaság a magyar válogatott utolsó, november 19-i walesi Eb-selejtezőjére (20.45). Csütörtöktől már foglalhatók a repülőjegyek Cardiffba, a különjáratok november 19-én reggel 8, illetve 8.30-kor indulnak Budapestről, s délelőtt érkeznek meg a walesi fővárosba, majd a mérkőzés után, éjjel 1, illetve 1.30-kor indulnak vissza. Jegyek egy útra 31 790 forinttól válthatók meg.

– A munkát becsülettel elvégző csapatnak fél távnál kilenc pontja van...
– Ezt aláírtam volna az első mérkőzés előtt. Utána végképp. Ahhoz, hogy a szlovákiai vereség után egyenesbe jöjjünk, az is kellett, hogy válságértekezletet tartsunk. Egymás közt tisztáztuk a dolgokat, ennek is köszönhető, hogy azóta mindhárom meccsünket megnyertük.

– A folytatást illetően érdemes számolgatni?
– Még korai. Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a tabella most szépen fest. Ha már úgyis kánikula van, lefagyaszthatnánk...

– Ennek aligha örülne Ryan Giggs, a walesiek szövetségi kapitánya, aki a sorsolást követően nem sorolta a továbbjutásra esélyes válogatottak közé a magyart.
– Minden tiszteletem Ryan Giggsé, fantasztikus futballista volt, és nincs kétségem afelől, hogy edzőnek is jó. Az ő véleményével azonban nekünk nem kell foglalkoznunk. Azzal már sokkal inkább, hogy elérjük a célunkat.

– Vagyis?
– Szerintem tudja, mire gondolok.

MÉG HAT MECCS AZ IDÉN
Ebben a naptári évben még hat mérkőzés – köztük négy Eb-selejtező – vár a magyar válogatottra. Marco Rossi együttese szünnapos lesz a legközelebbi Eb-selejtezős játéknapon, amelyet felkészülési mérkőzésre használ fel: szeptember 5-én Montenegró vendégeként lép pályára. Ezt követi négy nappal később a nagyon fontos hazai selejtező a szlovákok ellen. Októberben is két találkozó vár a csapatra: 10-én Splitben kell helytállni Horvátország legjobbjai ellen, 13-án pedig a Groupama Arénában fogadjuk az azerieket. Könnyen lehet, hogy jó ideig ez lesz az utolsó válogatott mérkőzés a ferencvárosi stadionban, hiszen november 15-én ünnepélyesen átadják az új nemzeti stadiont, a Puskás Arénát, a megnyitóra a kétszeres világbajnok Uruguay érkezik a magyar fővárosba. Ezen a meccsen vélhetően nem a legjobb összeállításában játszik válogatottunk (a tervek szerint pályára lép a már visszavonult Gera Zoltán is), hiszen négy nappal később – talán – sorsdöntő selejtező következik Walesben, az utolsó Eb-selejtezőn.
A pakliban még az is benne van, hogy a tavasszal is tétmeccsek várnak a magyar csapatra, mert ha nem végez az automatikus Eb-kvalifikációt jelentő első két hely valamelyikén a csoportjában – amelyet pillanatnyilag vezet –, a Nemzetek Ligája rájátszása révén is esélye nyílik kijutni a tornára. Ebben a sorozatban a Nemzetek Ligája-ranglista 16 csapata vesz részt azok közül, amelyek az Eb-selejtezőben elbuktak (Magyarország a lista 31. helyezettje). Kétkörös küzdelem után marad életben négy csapat, amely csatlakozhat a selejtezőcsoportokból kijutó 20 másikhoz, teljessé téve az Eb 24 csapatos mezőnyét.
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 6–  4 +2 9
2. Szlovákia 3 2 1 7–  2 +5 6
3. Horvátország 3 2 1 5–  4 +1 6
4. Wales 3 1 2 2–  3 –1 3
5. Azerbajdzsán 3 3 3–10 –7 0

 

 

2019.06.19 22:36:04

Magyar válogatott nemzetisport.hu

2019.06.18 21:50:03

Magyar válogatott THURY GÁBOR

ALAPVONAL. A mi szintünkön a futballtudás mellett legalább annyira számítanak a »mellékes« tényezők, úgymint mentalitás és kohézió, vagy ha úgy jobban tetszik, csapategység, mint az, hogyan védekezik vagy éppen támad a válogatott.

2019.06.17 11:26:05

Magyar válogatott CSILLAG PÉTER

Hetvenötezer tisztelője búcsúztatta a közönségkedvencet a Santiago Bernabéu Stadionban.

2019.06.16 23:20:52

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ha valakinek, Marco Rossinak sikerülhet ezt elérnie. Nem utolsósorban azért, mert a földön jár. Feltehetően a válogatottal kapcsolatban is, ám nekem fontosabb, ahogy magáról beszél.

2019.06.15 23:47:42

Magyar válogatott BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Hogy ezzel hatalmas terhet rakok a csapatra? Dehogy, felejtsük el ezt a szokásos klisét. Hatalmas teher van a csapaton, aki ezt magától nem észleli, azt nem én fogom most képbe helyezni.