Válogatott: az UEFA megerősítette, első kalaposak leszünk a Nemzetek Ligájában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.07. 17:30
null
A mieink a C-divízió első kalapjába kerültek a Nemzetek Ligájában (Fotó: Török Attila)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalosan is megerősítette a 2018 őszén kezdődő Nemzetek Ligája kalapbeosztását. A magyar válogatott a C-liga első kalapjába került – Romániával, Skóciával és Szlovéniával együtt.

 

Az UEFA az 55 tagországot a vb-selejtezők lezárása utáni koefficiens-rangsor alapján osztotta be a négy divízióba. A 12 legjobb csapat az A-divízióba került, a következő 12 a B-be, az ezt követő 15 a C-be, s a maradék 16 a D-be.

A mi ligánkban egy három- és három négycsapatos csoportot alakítanak ki. A csoportok győztesei feljutnak a B-divízióba, míg az utolsó helyezettek a D-ligában kezdik meg a következő kiírást.

A csoportbeosztást január 24-én Lausanne-ban készíti el az UEFA. Az első fordulót szeptember 6. és 8. között rendezik meg, az utolsót pedig november 18. és 20. között. Az A-liga négy csoportgyőztese bejut a final fourba, amelynek menetrendjét 2018 decemberében sorsolják ki, a négyes döntő pedig 2019. június 5. és 9. között lesz.

A 2018 őszén kezdődő, feljutásos-kieséses Nemzetek Ligája lebonyolításáról ide kattintva olvashat, arról pedig itt, hogyan függ össze az új sorozat a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjével.

A NEMZETEK LIGÁJA BEOSZTÁSA:
A-divízió (12): Németország, Portugália, Belgium, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Svájc, Olaszország, Lengyelország, Izland, Horvátország, Hollandia
B-divízió (12): Ausztria, Wales, Oroszország, Szlovákia, Svédország, Ukrajna, Írország, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország, Dánia, Csehország, Törökország
C-divízió (15): MAGYARORSZÁG, Románia, Skócia, Szlovénia, Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia, Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország, Ciprus, Észtország, Litvánia
D-divízió (16): Azerbajdzsán, Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia, Örményország, Lettország, Feröer, Luxemburg, Kazahsztán, Moldova, Liechtenstein, Málta, Andorra, Koszovó, San Marino, Gibraltár

AZ UEFA ÁLTAL MEGERŐSÍTTET KALAPBEOSZTÁSOK
A-DIVÍZIÓ

1. kalap: Németország, Portugália, Belgium, Spanyolország
2. kalap:
Franciaország, Anglia, Svájc, Olaszország
3. kalap: Lengyelország, Izland, Horvátország, Hollandia
B-DIVÍZIÓ

1. kalap: Ausztria, Wales, Oroszország, Szlovákia
2. kalap:
Svédország, Ukrajna, Írország, Bosznia-Hercegovina
3. kalap:
Észak-Írország, Dánia, Csehország, Törökország
C-DIVÍZIÓ

1. kalap: MAGYARORSZÁG, Románia, Skócia, Szlovénia
2. kalap: Görögország, Szerbia, Albánia, Norvégia
3. kalap: Montenegró, Izrael, Bulgária, Finnország
4. kalap: Ciprus, Észtország, Litvánia
D-DIVÍZIÓ
1. kalap: Azerbajdzsán, Macedónia, Fehéroroszország, Grúzia
2. kalap:
Örményország, Lettország, Feröer, Luxemburg
3. kalap:
Kazahsztán, Moldova, Liechtenstein, Málta
4. kalap:
Andorra, Koszovó, San Marino, Gibraltár

A TERVEZETT MENETREND
2018. szeptember 6–8.:
Nemzetek Ligája, csoportkör, 1. forduló
2018. szeptember 9–11.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 2. forduló
2018. október 11–11.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 3. forduló
2018. október 14–16.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 4. forduló
2018. november 15–17.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 5. forduló
2018. november 18–20.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 6. forduló
2019. március: Eb-selejtező, 2 forduló
2019. június: Eb-selejtező, 2 forduló
2019. június 5–9.: Nemzetek Ligája, A-divízió, rájátszás a trófeáért
2019. szeptember: Eb-selejtező, 2 forduló
2019. október:
Eb-selejtező, 2 forduló
2019. november: Eb-selejtező, 2 forduló
2020. március 26–31.: Nemzetek Ligája, rájátszás az Eb-szereplésért mind a négy divízióban

Út az Eb-re a Nemzetek Ligáján keresztül (a nagyobb nézethez kattintson a képre!)
Út az Eb-re a Nemzetek Ligáján keresztül (a nagyobb nézethez kattintson a képre!)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik