Válogatott: az U21-esek Storcknak is csalódást okoztak

Vágólapra másolva!
2016.03.31. 19:58
Az Eb-n az lesz az elvárás a nemzeti csapattal szemben, hogy a Horvátország elleni második félidőben mutatott játékot tudja hozni; a nagyválogatottnál zajlanak az előkészületek a világversenyre, az U21-esek szereplése miatt viszont komoly lépésekre lesz szükség. Ezekről Berzi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség alelnöke beszélt a Sport TV Mai helyzet című műsorában.


Berzi Sándor a Horvátország elleni barátságos mérkőzés első félidejében nem volt boldog, mert nem volt elég bátor a csapat, a második félidőről viszont elismerően beszélt.
Berzi Sándor a Horvátország elleni barátságos mérkőzés első félidejében nem volt boldog, mert nem volt elég bátor a csapat, a második félidőről viszont elismerően beszélt.

„Igazi harci szellemmel, bátran mentek előre, és próbáltak futballozni. Ezt a játékot kell folytatni, még akkor is, ha közben lesznek hibák, hiszen a második félidőben is voltak, de a játék képe az az irány, amit követnünk kell – fogalmazott az MLSZ alelnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában, amelyben a szövetség Eb-vel kapcsolatos elvárását is ismertette. – Alapvetően az, hogy azt a második félidőt, amit játszottunk a horvátok ellen, azt a három mérkőzésen tudjuk bizonyítani. Ha ez megy, és eredménnyel jár, annak nagyon fogunk örülni, ha nem tudunk továbbjutni, de ez a játék megvan, az nagyon biztató a válogatott jövőjére nézve, hiszen szeptemberben már kezdődnek a világbajnoki selejtezők.”

Az MLSZ munkatársai folyamatosan végzik a nyári Eb előkészületi munkálatait.

„A legfontosabb a megfelelő helyszín kiválasztása volt. Ebben nagyon nagy segítségünkre volt Bernd Storck és Andy Möller is. Andy Möller a tapasztalatával, hiszen jó néhány ilyen rendezvényen részt vett, és pontosan tudja, hogy egy játékosnak, aki hosszú ideig távol van a családtól, és össze van zárva a játékostársaival, milyen feltételekre van szüksége. Ők ebben igen nagy munkát végeztek. Nagyon fontos, hogy a magyar média képviselői megfelelő kiszolgálást kapjanak, ez is egy jelentős munka, ebben is nagy előrehaladást tapasztalok – beszélt a feladatokról Berzi Sándor, aki elárulta, a válogatottnál családi napok is lesznek a mérkőzések között. – A játékosok nemcsak az Eb ideje alatt vannak kihozva a családi légkörből, hanem a felkészülés alatt is, hiszen kétszer is elmennek Ausztriába május folyamán, nagyon rövid időt tartózkodnak majd itthon. A szövetségi kapitánnyal egyetértésben úgy gondoltuk, hogy a mérkőzések között úgynevezett családi napot is kell tartanunk, amelyen a családtagok, gyerekek, feleségek meglátogathatják a fiúkat.”

Szóba került az U21-es válogatott Albánia (1–2) és Izrael (0–0) elleni mérkőzése is.

„Számomra a legfájóbb az volt, hogy nem láttam azt a harci szellemet, akaratot, amit látunk az A-válogatottnál. Az U21-es válogatottban szereplő játékosoknak óriási ugródeszka ebben a válogatottban való szereplés, a felnőttpályafutásukat, az egész karrierjüket megalapozhatják egy jó teljesítménnyel. Ehhez képest nagyon visszafogottan játszottak mindkét mérkőzésen, az Izrael elleni itthoni mérkőzésen is talán csak az utolsó tíz-tizenöt perc volt értékelhető. Ez annál is inkább fájó, mert a korábbi években az U21-es válogatott játékosainak többsége nem játszott rendszeresen a klubcsapataikban, ma viszont mindenki által ismert NB I-es futballisták alkotják a csapatot, tehát jóval többet várhatunk el tőlük. Nem beszélve arról, hogy a csapat nagy része az U20-as vébén is részt vett, tehát nagy nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik. Beszéltem Bernd Storck úrral is, számára is nagy csalódás volt ez, és nyilvánvalóan komoly lépésekre lesz szükség – értékelte ezt a két találkozót. – Úgy gondolom, hogy az U17-nél kevésbé, az U19-nél már inkább, de az U21-nél már feltétlenül fontos az eredmény is. Ők már felnőttjátékosok, mindenféleképpen nagyobb követelményeket kell támasztani velük szemben, és az a játékos, aki nem képes arra, hogy a válogatott mezében, egyébként a saját karrierje érdekében is száz százalékot tegyen oda, arról úgy gondolom, le kell mondani a jövőben.”

Legfrissebb hírek

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Szűcs Tamás: Végre megéreztük, milyen nyerni

Magyar válogatott
2025.11.15. 07:03

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45
Ezek is érdekelhetik