Válogatott: Álomsorsolás volt? – Högmo válaszolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.15. 23:32
null
Per-Mathias Högmo nagyon csalódott volt a lefújás után (Fotó: Hegedüs Gábor)
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2–1-re legyőzte a hajrában szépítő Norvégiát az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágóján, ezzel kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel kijutott a franciaországi kontinenstornára. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Per-Mathias Högmo norvég szövetségi kapitány gratulált a mieinknek, akiket egy percig sem becsült le.

 

„Először is gratulálok a magyar csapatnak az Eb-re jutáshoz. A két meccs alapján jobb volt. A csoportmeccsek után elégedett voltam, de most nagyon csalódott vagyok, mindkét mérkőzés miatt” – kezdte a lefújás utáni értékelését Per-Mathias Högmo, a norvég válogatott szövetségi kapitánya.

„Hazai pályán nem szereztünk gólt, ezért most már az első félidőben próbáltuk fokozni a nyomást. Ez nem sikerült, ahogy a második félidei taktikai váltásunk sem jött be” – folytatta.

Högmo kérdésre válaszolva elmondta, szerinte a kudarc ellenére a szurkolók nem pártolnak el a csapattól, többször is bizonyították már, hogy kitartanak, és ez szerinte a jövőben sem fog változni.

„Ez új csapat, amely folyamatosan fejlődik majd a jövőben. Tudom, hogy min kell változtatnunk a jövőben” – fogalmazott a szakember.

Ez tényleg álomsorsolás volt? Kérdeztük a norvég kapitányt arról, nem becsülték-e le a magyar válogatottat a párharc előtt. „A szövetség részéről, mi sosem beszéltünk arról, hogy ez szerencsés sorsolás. Nem becsültük le a magyar válogatottat. Tudtuk, hogy nagyon erős ellenfél, amely kis híján egyenes ágon jutott ki az Európa-bajnokságra. A magyar csapat rutinosabb, mint a miénk, játékosai régebb óta játszanak együtt, előrébb járnak, mint mi” – válaszolt Högmo az NSO kérdésére.

EB-PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 2–1 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Király – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Nagy Á., Elek (Pintér Á., a szünetben) – Dzsudzsák, Kleinheisler (Németh K., 74.), Lovrencsics – Priskin (Böde, 62.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
NORVÉGIA: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Aleesami – Skjelbred (Berget, 80.), Tettey, Johansen, Elyounoussi (Helland, a szünetben) – Ödegaard (Pedersen, a szünetben), Henriksen. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo
Gólszerző: Priskin (14.), Henriksen (83. – öngól), ill. Henriksen (87.)
A párharcot kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel Magyarország nyerte meg

AZ EB RÉSZTVEVŐI
24 csapat jut ki. A rendező Franciaország, a 9 csoportelső, a 9 csoportmásodik, a legjobb csoportharmadik és a pótselejtezős párharcot megnyerő 4 válogatott.

MAGYARORSZÁG (pótselejtező)
FRANCIAORSZÁG
(házigazda)
CSEHORSZÁG (A-csoport)
IZLAND (A-csoport)
TÖRÖKORSZÁG (A-csoport)
BELGIUM (B-csoport)
WALES (B-csoport)
SPANYOLORSZÁG (C-csoport)
SZLOVÁKIA (C-csoport)
NÉMETORSZÁG (D-csoport)
LENGYELORSZÁG (D-csoport)
ANGLIA (E-csoport)
SVÁJC (E-csoport)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG (F-csoport)
ROMÁNIA (F-csoport)
AUSZTRIA (G-csoport)
OROSZORSZÁG (G-csoport)
OLASZORSZÁG (H-csoport)
HORVÁTORSZÁG (H-csoport)
PORTUGÁLIA (I-csoport)
ALBÁNIA (I-csoport)

KALAPOK, KIEMELÉSEK
Ha Bosznia-Hercegovina, Ukrajna és Svédország egyaránt sikerrel veszi a pótselejtezőt, Magyarország 4. kalapos az Európa-bajnokságon. Ha a bosnyák, ukrán, svéd hármasból legalább egy csapat alulmarad a pótselejtezőn, akkor Magyarország a 3. kalapból várhatja az Eb-sorsolást.

1. kalap (6 biztos, 0 hely kiadó): Franciaország (A1, házigazda), Spanyolország (címvédő), Németország, Anglia, Portugália, Belgium

2. kalap (5 biztos, 1 hely kiadó):
Olaszország, Oroszország, Svájc, Ausztria, Horvátország

Ha Bosznia-Hercegovina továbbjut pótselejtezőjéről, 2. kalapos lesz. Ha nem, és Ukrajna kvalifikálja magát, az ukránok kerülnek a 2. kalapba. Ha mindkét csapat elveszti pótselejtezőjét, Csehország kerül a 2. kalapba.

3. kalap (0 biztos, 6 hely kiadó)


4. kalap (4 biztos, 2 hely kiadó): Izland, Wales, Albánia, Észak-Írország



A SELEJTEZŐK EREDMÉNYEI ÉS TABELLÁI
CSOPORTHARMADIKOK ÖSSZEVETÉSE

AZ EB-SORSOLÁS
December 12., Párizs, 18.00: a 2016-os Eb csoportkörének sorsolása

A JEGYÁRUSÍTÁS MENETE
1. jegyárusítási szakasz. 2015. június 10. és július 10. között egymillió belépő talált gazdára. Az UEFA véletlenszerűen sorsolta ki, mely szurkolók kapnak jegyet.
Jelenleg nem lehet jegyet kapni az Európa-bajnokságra.
• A 2. jegyárusítási szakasz a sorsolás után, december 13-án indul, és egy hónapig tart. Ebben a szakaszban lehet jegyet igényelni egy meghatározott válogatott mérkőzéseire (ún. „Follow My Team" jegyek).
3. jegyárusítási szakasz – jegyek újraértékesítése. 2016. március–áprilisa között lehet eladni az UEFA-n keresztül a már megvásárolt, ám nem kihasznált jegyeket az eredeti jegyáron, más regisztrált szurkolóknak.
4. jegyértékesítési szakasz – jegyek postázása. Az UEFA 2016 tavaszán juttatja el a jegyeket a vásárlóknak futárszolgálattal.

MENNYIBE KERÜLNEK A JEGYEK?
Minden mérkőzésre négy jegykategória lesz.
Nyitómérkőzés:
75 euró (4. kategória), 195 (3.), 395 (2.), 595 (1.)
Csoportkör és nyolcaddöntő: 25 euró (4. kategória), 55 (3.), 105 (2.), 145 (1.)
Negyeddöntő: 45 euró (4. kategória), 85 (3.), 135 (2.), 195 (1.)
Elődöntő: 65 euró (4. kategória), 165 (3.), 295 (2.), 495 (1.)
Döntő: 85 euró (4. kategória), 295 (3.), 595 (2.), 895 (1.)

HOL LEHET A JEGYEKET MEGVÁSÁROLNI?
Egyelőre
az UEFA hivatalos jegyértékesítő rendszerén keresztül.

AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG
2016. június 10.–2016. július 10.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik