Válogatott: Abszolút nem vagyok csalódott – Leekens

2018.06.06. 22:54
A magyar labdarúgó-válogatottat irányító Georges Leekens abszolút nem csalódott a Fehéroroszországban játszott 1–1-es döntetlen után.
Georges Leekens maximálisan elégedett a válogatott hozzáállásával és mentalitásával (Fotó: Koncz György)
Georges Leekens maximálisan elégedett a válogatott hozzáállásával és mentalitásával (Fotó: Koncz György)

 

 

– A mérkőzés előtti napon azt mondta, érzi most a csapatban a győzelmet. Gyakran csalódik a megérzéseiben?
– Én azt inkább úgy értettem, hogy most nagyon pozitív a légkör a csapat körül. Bizonyára ön is látta, mennyire odatették magukat a játékosok, küzdöttek és hajtottak. Noha van még sok hiba, amit ki kell javítani, a hozzáállással és a mentalitással maximálisan elégedett vagyok. Abszolút nem vagyok csalódott, mert a csapat nagyon jól reagált arra a helyzetre, hogy két vereség után kellett bizonyítania idegenben.

– Tehát elégedett a döntetlennel?
– Erős együttes ellen játszottunk, amely a legutóbbi két meccsén kapott gól nélkül győzte le idegenben Azerbajdzsánt és Szlovéniát is. Nagy öröm, hogy Kádár Tamás visszatérése révén jelentősen stabilabbá vált a védelem, a kapott gól ellenére ezúttal nem voltak gondjaink hátul. Szerencsére van egy kiváló kapusunk is, akinek ma rengeteget köszönhetünk, nagyon sokat tett hozzá a csapatjátékhoz. Úgy vélem, két vereség után a döntetlen előrelépés, ráadásul nagyon kevés idő állt a rendelkezésünkre a felkészüléshez.

– A terv része volt, hogy az első negyedórában csak a jobb oldalon igyekeztünk támadni, vagy véletlenül alakult így?
– Tudatos volt, hiszen Lovrencsics Gergő és Varga Roland személyében két ferencvárosi csapattárs játszott azon az oldalon, közöttük pedig működik egyfajta automatizmus, ami mindenképpen előnyünkre szolgálhatott. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy az ellenfélnek is azon az oldalon futballozott a legjobb játékosa, ezért érdemes is volt így egyensúlyt teremteni ott.

– A kapott és a szerzett gólunk is pontrúgás után született. Mit árul ez el?
– Ha egy gárda rögzített szituációból kap és ér is el gólt, az azt jelenti, hogy egyfajta egyensúly van a csapaton belül. De kicsit komolyabbra fordítva a szót: az a legfontosabb, hogy bármilyen szituációból találnak be ellenünk, arról beszélnünk kell, ki kell elemeznünk, ki kell javítanunk a hibát. Természetesen sokat kell még ezen dolgoznunk, de ma többnyire jól helyezkedtünk, nem követtünk el súlyos hibákat, nem lehetek elégedetlen a mutatott játékkal.

A FUTBALL FŐVÁROSA IS LEHET

Igor Krjusenko fehérorosz szövetségi kapitány egyik szeme sírt, a másik nevetett a mérkőzés után.

„A pályán látottakkal, a mutatott játékkal maradéktalanul elégedett vagyok, a csapat betartotta azokat a taktikai utasításokat, amiket megbeszéltünk. Egy európai középmezőnybe tartozó ellenféllel találkoztunk, így önmagában a döntetlen nem rossz eredmény, de nekünk volt több helyzetünk, könnyen megnyerhettük volna a mérkőzést.”

A kapitány kiemelte, hogy a második félidőben jelentősen jobb teljesítményt nyújtott együttese.

„Az első játékrészben fizikailag még mindkét fél jól bírta az iramot, de a szünet után több területünk lett, tovább tudtuk magunknál tartani a labdát, így több helyzetet alakítottunk ki. Csak egy kis plusz hiányzott.”

A helyszínről is ejtett szót, hiszen ritka, hogy nem Minszkben lép pályára a válogatottjuk.

„Breszt igazi sportváros, ez a fehérorosz kézilabda fővárosa, és könnyen a futballé is lehet, mert a szurkolók fantasztikus hangulatot varázsoltak ide.”


FELKÉSZÜLÉS
FEHÉROROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–1 (1–1)

Breszt, GOSZK Stadion. V: Szergej Lapocskin (orosz).
FEHÉROROSZORSZÁG: Gorbunov – Sitov, Poljakov, Szivakov, Vologyko – Dragun, Kiszljak (Karnickij, 62.) – Szavickij (Kovaljov, 72.), Majevszkij, Sztaszevics (Szkavis, 83.) – Szaroka (Lapcev, 71.). Szövetségi kapitány: Ihar Krjusenko
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lovrencsics G., Vinícius, Kádár, Szabó J. – Elek (Pátkai, 70.) – Varga R., Nagy Á. (Vadócz, a szünetben), Kleinheisler (Varga J., 78.), Dzsudzsák (Sallai, 65.) – Szalai (Böde, 65.). Szövetségi kapitány: Georges Leekens
Gólszerző: Szaroka (26.), ill. Varga R. (28.)

Legfrissebb hírek

Népsport: nem volt taktika a leóni meleg ellen

Népsport
2 órája

Férfi kézilabda-vb: a fehéroroszok is szabadkártyát kértek

Kézilabda
18 órája

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
Tegnap, 15:10

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
Tegnap, 8:12

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
2026.05.19. 19:43

Németh Krisztián: El tudom viselni, hogy csodagyerek maradok

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 15:45

Újra használhatják zászlójukat és himnuszukat az orosz tornászok

Torna
2026.05.18. 13:12

Kovács Bendegúz: Szeretnék a Nemzetek Ligájában alaptag lenni

Magyar válogatott
2026.05.13. 20:06
Ezek is érdekelhetik