Válogatott: A szurkolók és a sajtó is nyomást helyez a válogatottra – Leekens

Vágólapra másolva!
2018.06.04. 16:47
A közelgő felkészülési mérkőzések előtt Telkiben tartott sajtótájékoztatót a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Georges Leekens többek között arról is beszélt, van-e eredménykényszer a csapaton a fehéroroszok és a világbajnokságra készülő ausztrálok ellen. 
Georges Leekens új játékosok próbál ki – a galéria megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotó: Tumbász Hédi)
Georges Leekens új játékosok próbál ki – a galéria megtekintéséhez kattintson a képre! (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Georges Leekens a sajtótájékoztató elején elmondta, nem tervezték, hogy a két mérkőzést időben ilyen közel játsszák egymáshoz – a fehéroroszokkal szerdán Bresztben, az ausztrálokkal szombaton Budapesten, a Groupama Arénában –, de figyelembe kellett venni azt is, hogy a nemzetközi kupában érdekelt klubcsapataink már június közepén elkezdik a felkészülést. Továbbá elmondta, hogy az Egyesült Államokban szereplő játékosokra ezúttal nem számít, hiszen a mérkőzéseket nem hivatalos FIFA-napokon játsszák.

„Akik itt vannak, azokat megnézem, milyen fizikai és lelki állapotban vannak, mennyire fáradtak a bajnokság miatt. Mindenki lelkesen érkezett meg az edzőtáborba, néhány játékos apróbb sérüléssel küszködik, de ezek nem jelentenek olyan nagy problémát. Bosnjak Predrag autóbalesete balszerencse, de komoly baja nem történt, viszont így rá nem számíthatunk. Ellenben több U21-es válogatott is csatlakozott a kerethez, kíváncsi vagyok, milyen teljesítményt nyújtanak, hogyan alkalmazkodnak a körülményekhez, viszont azt nem garantálom, hogy játéklehetőséghez is jutnak.”

Azzal kapcsolatban, hogy a felkészülési mérkőzések ellenére van-e eredménykényszer a csapaton, a következőket mondta:


„Ha a játékoson nyomás van és kényszer, akkor nem bízik magában eléggé. Nem kellene, hogy legyen rajtuk, annak ellenére, hogy az első meccsünk a kazahok ellen nem sikerült túl jól. Bízom a játékosokban, és tudom, hogy kemény munkával javulni fog a csapat játéka. Tudjuk, az ausztrálok nemrég négy-nullára legyőzték a cseheket. De most mit csináljunk? Féljünk? Nyilván a játékosok is kritikusak önmagukkal szemben, de a szurkolók és a sajtó is néha túl nagy nyomást helyez rájuk, holott majd a tétmeccsek lesznek fontosak.”

A belga szakember elmondta, bár örül Kádár Tamás visszatérésének, aki nagyon fontos tagja a válogatottnak, de bérelt helye senkinek sincs a keretben. A felkészülési meccsek ráadásul azok a találkozók, amelyeken ki lehet próbálni új játékosokat, illetve a visszatérőket is, mint Vadócz Krisztián, aki 2011 októberében lépett pályára legutóbb a válogatottban.

A VÁLOGATOTT JÚNIUSI PROGRAMJA
Június 6. (szerda), 19.00, Breszt: Fehéroroszország–MAGYARORSZÁG
Június 9. (szombat), 17.30, Budapest, Groupama Aréna: MAGYARORSZÁG–Ausztrália

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰKÍTETT KERETE
KAPUS: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC)
VÉDŐK: Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien – Kína), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland – Dánia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC), Tóth Bence (Videoton FC), Vinícius (Videoton FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Videoton FC), Szoboszlai Dominik (FC Liefering – Ausztria), Vadócz Krisztián (Kitchee SC – Hongkong), Varga József (Videoton FC)
TÁMADÓK: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Kevin (Debreceni VSC), Varga Roland (Ferencváros)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik