Válogatott: A mi akaratunk érvényesült - Egervári

2012.10.12. 22:41
A magyar válogatott Tallinnban Hajnal Tamás góljával 1–0-ra megverte Észtországot, ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit. Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a mieink akarata érvényesült a mérkőzésen.

„Rendkívül fegyelmezett csapat ellen játszottunk, nagyon nehéz volt az észtek középpályássora mögé kerülni, és feltörni a védelmüket. Akadtak helyzeteink, amelyeket kihagytunk, de a csapat komoly energiákat fordított a védekezésre is. Nem nyíltunk ki, lepattanó labdákból veszélyeztettek az észtek. Örömmel tapasztaltam, hogy a mi akaratunk érvényesült a mérkőzésen, így versenyben tartottuk magunkat a továbbjutást illetően. Ez a mérkőzés jó alapot biztosít számunkra a törökök elleni, keddi mérkőzéshez" – vélekedett a lefújást követően Egervári Sándor szövetségi kapitány.Egervári Sándor szövetségi kapitány.

"Nagyon csúszós volt a talaj, ez nem kedvezett ahhoz a kulturált futballhoz, amit száraz pályán nyújtottunk volna, de fegyelmezetten játszottunk. Az a felelősségvállalás jellemezte a játékosokat, ami egy nyertesen megvívott mérkőzéshez szükséges" – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04