Válogatott: „A magyarok pont olyan rosszak voltak, mint amit vártunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.12. 23:09
A norvég TV2-nek az egykori kitűnő futballista, Mini Jakobsen és az edzőlegenda, Egil Olsen értékelte a Norvégia–Magyarország (0–1) Eb-pótselejtezőt.

SZAVAZÁS

Egygólos előnnyel várjuk a Norvégia elleni hazai Eb-pótselejtező visszavágóját. Vasárnap ünneplünk, kijutunk a franciaországi tornára?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A kapott gól egyértelműen hatalmas kapushiba volt. A második félidőben Clattenburg játékvezető egyértelmű tizenegyestől fosztott meg minket, ez volt a harmadik súlyos hibája a mérkőzésen. Az is hihetetlen, hogy a segítői nem láttak semmit” – értékelt Jakobsen.

„A magyarok pont olyan rosszak voltak, mint amit vártunk. Az viszont minket minősít, hogy az égvilágon semmit sem tudtunk kezdeni ezzel. Túl nehézkesek voltunk, túl lassúak. A magyaroknak mindig volt idejük újrarendeződni” – vonta meg a mérleget a volt norvég szövetségi kapitány, Egil „Drillo” Olsen.

NORVÉG LAPREAKCIÓK

Még közel sincs vége!
Még közel sincs vége!

„Lehetetlen küldetés. A norvég válogatottnak olyat kell tennie, amire még senki sem volt képes” – írja a Dagbladet, arra utalva, hogy Eb-pótselejtezőn még egy válogatott sem kvalifikálta magát úgy, hogy az első meccset elvesztette hazai pályán.

„Még nincs vége. Még közel sincs vége” – figyelmeztet a norvég Aftenposten a meccs tudósításának címében.

„Katasztrófa, hogy Ödegaard nem játszott egy percet sem!”; „A magyar válogatotthoz hasonló csapatok ellen szükség van egy »konzervnyitóra«, ez pedig Ödegaard lehetne.” Két vélemény a norvég televíziós szakértőktől (VG, tv2.no), akik élesen kritizálták Högmo kapitányt. Többen is felrótták neki, hogy nem adott lehetőséget a meccsen Martin Ödegaardnak, a Real Madrid tehetségének. Úgy látják, a kreativitás hiányzott a norvég válogatott játékából, és ennek letéteményese a még csak 16 éves támadó középpályás lett volna.

„A debütáló Kleinheisler szolgáltatta Magyarország győzelmét az első meccsen” – az uefa.com kiemeli, hogy Király Gábor 100. válogatottságán megőrizte kapott gól nélkül a kaput, miközben Norvégia hiába ért el 16:0-s szögletarányt és találta el a lécet, hiányzott belőle az átütőerő.

Mit keresett Ödegaard a padon? – a kérdést a meccs után több norvég oldal vezető (!) anyagában hozta
Mit keresett Ödegaard a padon? – a kérdést a meccs után több norvég oldal vezető (!) anyagában hozta

ONLINE KÖZVETÍTÉS A NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG EB-PÓTSELEJTEZŐRŐL!

EB 2016
PÓTSELEJTEZŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Oslo,
Ullevaal-stadion, 27 182 néző. V: Clattenburg (angol)
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 0–1 (0–1)
NORVÉGIA: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Högli – Skjelbred (Helland, 86.), Tettey, Johansen, Berget (Elyonoussi, 74.) – Söderlund (Pedersen, 60.), Henriksen. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo
MAGYARORSZÁG:
Király – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Kleinheisler (Nagy Á., 72.), Gera, Elek Á., Dzsudzsák (Lovrencsics, 76.) – Németh K., Szalai (Priskin, 92.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
G: Kleinheisler (26.)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A HÁTRALÉVŐ PROGRAM
VISSZAVÁGÓ
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia (Tv: M4)

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország (Tv: Sport1)
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina (Tv: Sport1)

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia (Tv: Sport2)
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia (Tv: Sport2)
November 17., 20.45: Dánia–Svédország (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik