Válogatott: a kötekedő stílus, a túlzott alkoholfogyasztás mellőzését kérik a drukkerek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.17. 22:38
null
A Carpathian Brigade az Eb-meccsekhez hasonlóan ismét szurkolói menetet szervez (Fotó: AFP)
A magyar labdarúgó-válogatott szervezett szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade a jövő heti, lisszaboni vb-selejtezőre utazó magyar drukkereknek szóló közleményt adott ki, melyben több hasznos tanácsok mellett több kérést is megfogalmaztak szurkolótársaik felé. Alább részleteket idézünk a közleményből.

 


JEGYBEVÁLTÁS, TALÁLKOZÓ, GYÜLEKEZŐ

Mint ahogy azt már korábban közöltük, gyülekezőt hirdet a Carpathian Brigade a jegybeváltó pont (Hotel Corinthia) közvetlen közelében található térre, a Jardim Da Amnistia Internacional Parkba. Ide várunk minden magyar szurkolót a meccs napján 16 órára, majd innen fogunk együtt, fegyelmezetten és egységesen vonulni a parktól kb. 3 km-re található stadionhoz. Azon túl, hogy ez lesz a leghangulatosabb módja a stadion megközelítésének, ez a legbiztonságosabb is.

Lehetőség szerint a belépőjegyeket már itthon váltsátok ki, elkerülve ezzel a várhatóan igen lassú és hosszadalmas helyszíni procedúrát Lisszabonban. Ha erre nincs lehetőség, akkor is ajánlott minél előbb beváltani a vouchert a meccsjegyre; a Hotel Corinthia előcsarnokában felállított jegycsere pont 14 órakor nyit."

ALKOHOLFOGYASZTÁS

„A gyülekező, a vonulás és a mérkőzés helyszínén mindenkitől a józan és – saját maga, valamint szurkolótársai iránt érzett – felelősségteljes viselkedés az elvárt. Éppen ezért nyomatékosan kérünk Benneteket, hogy alkoholt a mérkőzés napján mértékkel fogyasszatok. Nem nyújt üdítő látványt az a honfitársunk, aki öntudatlan állapotban fetreng egy parkban vagy részegen óbégatva fürdőzik egy városi szökőkútban. A kötekedő, ordenáré stílus, a túlzott alkoholfogyasztás miatti igénytelen megjelenés rossz fényt vet az egész magyar szurkolói közösségre. Jó lenne, ha ez a fajta viselkedés a jövőben egyre távolabb kerülne a magyar szurkolói kultúrától és ehelyett a szervezett, fegyelmezett és a lehetőségekhez képest józan megjelenés lenne ránk, magyar szurkolókra a jellemző az ilyen idegenbeli túrákon. Egyáltalán nem tilos alkoholt fogyasztani, de a meccs napján csak mértékkel kerüljön rá sor."

A Carpathian Brigade ezeken túl is több kérést, hasznos tanácsot megfogalmaz. Figyelmeztetnek például arra, hogy „bár nekünk magyaroknak a portugál szurkolókkal semmilyen konfliktusunk nincsen (és ez reméljük így is marad), de Lisszabon mégis csak két óriási klubnak és két nagy létszámú szurkolótábornak az otthona. Éppen ezért nem lehet kizárni, hogy a »hazai«, Benfica vagy épp a szomszédos kerületben székelő Sporting huligánjai szeretnének némi trófeát gyűjteni a magyar szurkolóktól." Ezért mindenkit fokozott elővigyázatosságra intenek.

Egyúttal minden kiutazó drukkert arra kérnek, hogy vegyen részt a csapat biztatásában, szurkolásával támogassa labdarúgóinkat.

A teljes felhívás itt olvasható!

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Március 25., szombat
20.45: Portugália–Magyarország

18.00: Andorra–Feröer
18.00: Svájc–Lettország

A PORTUGÁLIA ELLEN KÉSZÜLŐ BŐ KERET*
KAPUSOK: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország)
VÉDŐK: Bese Barnabás (Le Havre – Franciaország), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (Dijon – Franciaország), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Vinícius Paulo (Videoton FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gera Zoltán (Ferencváros), Holman Dávid (DVSC), Kalmár Zsolt (Bröndby IF – Dánia), Kleinheisler László (Ferencváros)**, Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország)
TÁMADÓK: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Sallai Roland (Palermo – Olaszország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)
*Az itthon játszók március 13-án kezdik a közös munkát, a légiósok március 19-én érkeznek.
**Kleinheisler eltiltás miatt nem léphet pályára a meccsen.

A PORTUGÁL BŐ KERET
Kapusok: Rui Patrício (Sporting CP), Anthony Lopes (Olympique Lyon – Franciaország), José Carlos Coentrao Marafona (SC Braga)
Védők: Cédric Soares (Southampton – Anglia), Joao Cancelo (Valencia – Spanyolország), Nélson Semedo (Benfica), Luís Neto (Zenit – Oroszország), Pepe (Real Madrid – Spanyolország), José Fonte (West Ham United – Anglia), Bruno Alves (Cagliari – Olaszország), Raphaël Guerreiro (Borussia Dortmund – Németország), Eliseu (Benfica)
Középpályások: Danilo Pereira (FC Porto), William Carvalho (Sporting CP), Joao Mário (Internazionale – Olaszország), Renato Sanches (Bayern München – Németország), Joao Moutinho (AS Monaco – Franciaország), André Gomes (FC Barcelona – Spanyolország), Pizzi (Benfica)
Támadók: Bernardo Silva (AS Monaco – Franciaország), Gelson Martins (Sporting CP), Cristiano Ronaldo (Real Madrid – Spanyolország), Ricardo Quaresma (Besiktas – Törökország), André Silva (FC Porto), Éder (Lille OSC – Franciaország)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 4 4 9–3 +6 12
2. Portugália 4 3 1 16–3 +13 9
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 8–3 +5 7
4. Feröer 4 1 1 2 2–8 –6 4
5. Lettország 4 1 3 2–8 –6 3
6. Andorra 4 4 1–13 –12 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik