Pintér: Keressük a gerincet, amelyre építeni lehet

Vágólapra másolva!
2014.06.02. 18:21
null
A sajtótájékoztató után hétfő délután edzés következett Telkiben (Fotó: MLSZ)
Június 4-én Albánia, három nappal később Kazahsztán ellen játszik felkészülési mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott, amely a telki edzőközpontban hangol a találkozókra. Hétfő délután Pintér Attila szövetségi kapitány társaságában a főszereplők közül többen részt vettek a hivatalos sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztatón bizony erősen foghíjasak maradtak a széksorok. Máskor a kamerák sűrűjétől jóformán el sem látni az asztalnál ülőkig, ezúttal viszont olyan családias légkör uralkodott, mintha a család fele már nyaralni ment volna. Összesen mintegy másfél tucatnyi médiamunkás dolgozott, máskor ennyi operatőr, technikai személy segíti az újságírók munkáját.

„Az albán válogatott keretében erős bajnokságokból érkező légiósok vannak, akik jó eredményeket értek el a nemzeti együttessel is – jellemezte az első ellenfelet Pintér Attila. – Harcos, masszív csapat, labdavesztés után azonnal agresszívan visszatámad. A taktikai hadrendjükből adódóan kevés gól van a meccseiken, nem rúgnak, de nem is kapnak sokat. Figyelnünk kell a távoli lövéseikre, bátran vállalkoznak húsz-huszonöt méterről. A védőik a visszapasszolt labdákat próbálják felrúgni a csatároknak, akik egy az egyben igyekeznek megverni a védőket."

VÉCSEI A MEGHÍVÓNAK IS ÖRÜL

„Sikerült elérni a célunkat a bajnokságban, a második helyen végeztünk, így nemzetközi kupában indulhat az együttes. Személy szerint én is jó szezont zártam, a legjobb mutatóimat értem el – tekintett vissza klubidényére Lovrencsics Gergő, a Lech Poznan légiósa, aki elmondta: szeretné átmenteni a klubban nyújtott formáját a válogatott meccsekre is. – De két külön csapatról beszélünk, és a válogatottban a napi munka hiánya az összeszokottságra nyomja a bélyegét. Két meccs van az Eb-selejtezőig, ki kell küszöbölni a hibáinkat. Szeretnénk kiszolgálni a közönséget, győzni szeretnénk, bár felkészülési találkozókról van szó.″

„Már annak is örülök, hogy itt lehetek a keretben, ha pályára is léphetek, akkor pedig egy álmom válhat valóra – ezek már Vécsei Bálint (Honvéd) szavai. – A klubban a szezon nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, főként a hajránk, de zárásként sikerült éppen a bajnokot legyőznünk, ami azért örömmel töltött el minket. Utánpótlás szinten végig az ék mögött játszottam, többet voltam támadásban. Olasz edzőnk ezzel szemben kicsit hátrébb, védekező szerepkörben számított rám, de a távozása után ismét előrébb játszhattam. A válogatottban is a középpályán, de valószínű előrébb, a támadókat segítve számítanak rám."

A Greuther Fürthből a napokban a Hamburgba igazoló Stieber Zoltán úgy véli, jó szezonon van túl, és volt klubjáról is ezt mondhatná, ha nem bukják el a az élvonalba jutásért vívott playoffmeccset – éppen a HSV ellen.

„A dánok elleni debreceni találkozón kisebb sérülés miatt nem tudtam pályára lépni, de reményeim szerint ezúttal lesz alkalmam bizonyítani – mondta Stieber. – A dánok elleni meccset látva sok mindenben kell fejlődnünk, új csapat épül, sok játékost kipróbál a kapitány, és még össze kell szokni, hogy eredményesek legyünk."

Visszatérve a legutóbbi két mérkőzésre, a szövetségi kapitány elmondta: a dánok elleni meccsen sokkal jobban játszott a csapat, mint a finnek ellen.

„Hatvan percig próbáltunk letámadni, és a felrúgott labdákat visszaszerezni, majd abból visszatámadni. Ezt döntő részben sikerült is megvalósítani – tekintett vissza Pintér. – Két hibánk volt: a labdaszerzés után nem jól építkeztünk, hamar elveszítettük a labdát, bár a finnek elleni meccshez képest ebben is volt előrelépés. Voltak tolódási problémáink is, olyan réseket hagytunk játékosok és a soraink között, hogy az üresbe befutó ellenfél meg tudta bontani a védekezésünket."

A soron következő két meccsen az lesz a feladat, hogy a csapat kijavítsa a hibákat, közben felkészüljön a két ellenfél gyengéire, és ki is használja őket.

„Generációváltás közben vagyunk, és keressük azt a gerincet, amelyre a sikeres Eb-selejtező reményében a válogatottat építeni lehet – folytatta Pintér Attila. – De hiába nyernénk meg a két felkészülési találkozót, ha közben nincs fejlődés. Akkor ugyanis beleesünk abba a hibába, amibe a múltban párszor, hogy megvolt ugyan az eredmény a felkészülési időszakban, de nem voltak meg a fejlődés lépcsőfokai, így a tétmeccseken nem tudtunk előrelépni, nem lehettünk sikeresek."

Pintér Attila bízik abban, hogy az Eb-selejtezők előtt augusztusban sikerül tető alá hozni még egy felkészülési mérkőzést, és sikerül tovább dolgozni a terven: legyen minden poszton két azonos képességű váltótárs – vagyis ha valaki kiesik, a helyettes tudja, mi a feladata az adott játékrendszerben.

A szövetségi kapitány szerint az NB I színvonala emelkedett, de szerinte több olyan mérkőzésre van szükség, amelyiken mindkét fél képes nyomást gyakorolni a másikra.

„Sajnos kevés hazai bajnokin van meg a néhány érintős, gyors játék, előfordul öt-hat labdaérintés, ami a modern futballban kivitelezhetetlen, de legalábbis eredményre nem vezet. Ebben kellene javulni. A válogatott kerettagokat figyeltem a bajnokikon, nem tudom, az edzőik pontosan mit kértek tőlük, de azt csak részben láttam tőlük viszont, amit a válogatottnál gyakorlunk velük. Ezért lenne indokolt szakmailag még több közös munka."

Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa elmondta: a tavaszi szezon a csapatnak és neki is jól sikerült, s örül, hogy kiegyensúlyozott teljesítményével felkeltette a kapitány figyelmét.

„Bízom benne, hogy valamelyik mérkőzésen lehetőséget is kapok, s bizonyíthatom, jó formában vagyok – mondta Dibusz. – Először vagyok itt a keretben, igyekszem gyorsan megszokni a helyet és a közösséget. Két sikeres meccsben reménykedem. Sok taktikai elemet gyakoroltat a kapitány, ami eddig nem volt jellemző a válogatottra. Ezeken a felkészülési meccseken ki tudjuk küszöbölni a hiányosságokat és a hibákat, fontos, hogy az Eb-selejtezőnek jóval összeszokottabb csapattal tudjunk nekivágni."

Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva támadója jó érzésekkel elevenítette fel a dánok elleni, telt házas debreceni meccset (2–2).

„Jó volt régi debreceniként pályára lépni, minden körülmény adva volt a jó mérkőzéshez – fogalmazott Dzsudzsák. – Csak a még jobb teljesítmény és a győzelem hiányzott. Azért már több pozitív visszajelzés volt, mint a finnek elleni meccs után, jó lenne ezt az utat folytatni. Ha így tudunk előre lépni, akkor az Eb-selejtezőkre egyenesbe kerülhetünk."

A Dinamo Moszkva magyar légiósa hozzátette: hosszú volt a szezon, és jövő hétfőn már vissza is utazik, hogy elkezdje a felkészülést.

„Jó lenne két-három nap pluszt elérni, de egyelőre nem kaptunk pozitív választ – mondta Dzsudzsák. – Viszont a válogatott sohasem okozott olyan fejtörést, hogy pihenjek vagy a napon süttessem magam. Nem azért vagyunk itt, mert a kapitány szórakozni akar vagy hogy ne pihenhessünk. Tudomásul kell venni, ez a munkánk."

PINTÉR ATTILA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Horváth Tamás (Mezőkövesd), Rózsa Dániel (Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros)
Védők: Heffler Tibor (MVM Paks), Varga József (DVSC-Teva), Lipták Zoltán (Győri ETO), Korcsmár Zsolt (Greuther Fürth), Lang Ádám (Győri ETO), Kádár Tamás (DVTK), Lázár Pál (DVSC-Teva), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Szabó János (MVM Paks)
Középpályások:
Zsidai László (DVSC-Teva), Pátkai Máté (Győri ETO), Szakály Péter (DVSC-Teva), Kovács István (Videoton FC), Vécsei Bálint (Budapest Honvéd), Kalmár Zsolt (Győri ETO), Nagy Gábor (Haladás), Stieber Zoltán (Hamburg), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Koman Vladimir (FK Ural), Simon Krisztián (Újpest FC)
Támadók: Varga Roland (Győri ETO), Rudolf Gergely (Győri ETO), Priskin Tamás (Austria Wien), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Futács Márkó (DVTK), Radó András (Haladás)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik