Válogatott: 2014 után idén is bronzérmes a női csapatunk

2015.08.03. 16:08
null
A magyar női válogatott ismét bronzérmet szerzett a Balaton-kupán (Fotó: mlsz.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott a harmadik helyen végzett a Balaton-kupán, miután a helyosztón 2–0-ra legyőzte Fehéroroszországot.

 

Az első félidő első felében a fehéroroszok játszottak mezőnyfölényben, többet birtokolták a labdát, de a játékrész második felében nekünk voltak nagyobb helyzeteink.

A 41. percben megszereztük a vezetést, a fehérorosz védő a tizenhatos vonalánál megelőzte Zeller Dórát, rárúgta a lábára a labdát, amely a bal alsó sarokba vágódott (1–0).

A 60. percben kaptunk egy tizenegyest, amelyet követően a csereként beálló Rácz Zsófia a kapu bal oldalába helyezte a labdát (2–0).

A 84. percben pályára lépett Pádár Anita, aki utoljára, 125. alkalommal szerepelt a válogatottban. A fehéroroszok hiába próbálkoztak a második találat után, nagy helyzetet nem tudtak kialakítani, így végül 2–0-ra nyert a magyar csapat, és 2014-hez hasonlóan idén is bronzérmes a Balaton-kupán.

„Magabiztos győzelmet arattunk, úgy gondolom, egy percig sem volt kétséges a mai győzelmünk. Sokat számított, hogy minőségi játékosok érkeztek a második mérkőzésünkre, még ha a rövid idő miatt taktikailag nem is tudtunk megfelelően felkészülni velük a találkozó előtt. Örülök, hogy a pályára lépő játékosok bizonyították, hogy itt a helyük a csapatban, illetve egy picit sikerült előrelépnünk a tavalyi teljesítményünkhöz képest, hiszen veretlenül zártuk a viadalt. Bízom benne, hogy jövőre tovább javítunk, és hamarosan a tornagyőzelem is összejön majd a Balaton-kupán” – mondta Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A döntőben a szlovákok 1–0-ra legyőzték a lengyeleket, így megvédték címüket, és a harmadik Balaton-kupát is megnyerték.

BALATON-KUPA
A 3. HELYÉRT
Magyarország–Fehéroroszország 2–0

MAGYARORSZÁG: Szőcs Réka – Mosdóczi Evelin, Szeitl Szilvia, Szabó Viktória, Tóth Gabriella (Nagypál Fatima, 70.) – Csiszár Henrietta (Rácz Zsófia, a szünetben), Fenyvesi Evelin (Hummel-Smuczer Angéla, 61.) – Magyarics Zoé (Krisztin Sára, 61.), Szuh Erika, Zeller Dóra (Pádár Anita, 84.) – Zágor Bernadett (Nagy Lilla, a szünetben)
Gólszerző: Zeller (41.), Rácz Zs. (60. – 11-esből)

DÖNTŐ
Szlovákia–Lengyelország 1–0

Legfrissebb hírek

Női NB I: tarolt a bajnok Ferencváros a RangAdó díjátadón

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 22:44

Női foci: magyar játékos lett az osztrák Bundesliga legjobbja

Légiósok
2026.05.29. 11:08

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10

Rangadót nyert Felcsúton az FTC, az élen végzett a női NB I alapszakaszában

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 21:00

Az ETO kiütötte a PMFC-t a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 18:54

A Puskás Akadémia 11, az FTC és az ETO öt-öt gólt szerzett a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 22:40

Ikszelt a Honvéddal, immár 10 bajnoki óta nyeretlen a Viktória FC a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.05.08. 20:20

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59
Ezek is érdekelhetik